XXXIV. évfolyam 17. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Zárszámadás
 Tanácskozott a képviselő-testület

2003. május 2.


Elkészült a város önkormányzatának zárszámadása. A tavalyi esztendő költségvetési gazdálkodásáról szóló beszámolóból kitűnt, hogy a város lehetőségei a korábbi évekhez viszonyítva nem bővültek olyan mértékben, mint azt a költségvetés végösszegének növekedése alapján feltételezni lehet.


Bővebben


 

Új tartalommal
 Bérbeadják az egykori rendelőt

2003. május 2.



A kórháznál történ szervezési változások, az egészségügyi intézmény körül kialakult helyzet lehetőséget adott arra, hogy az Ady Endre utca 27. szám alatti volt orvosi rendelő épületét visszakapja a város. Mint ismeretes, a benne lévő rendelőket, tüdőgondozót jórészt a kórházon belülre helyezték át.


Bővebben


 

Négyszázmillió az adósság?
 Másfél évig válságkezelés

2003. május 2.


Sokak előtt ismert, hogy a Csongrád Megyei Közgyűlés által működtetett kórház szervezete, évek óta "száz sebtől vérzik." Szervezetlenség, fejetlenség uralkodott az intézményben, súlyos szabálytalanságok sorát tárta fel a március elsejétől működő önkormányzati biztos. A kisebb hiányosságoktól a valószínűleg büntetőüggyé terjedő gondok miatt a kórház lassan a működőképtelenség határára érkezett.


Bővebben


 

Civilek a laktanyában
 

2003. május 2.


A szentesi laktanyában immár hagyomány, hogy évente egyszer nyitott kapukkal várják az érdeklődő fiatalokat és a nosztalgiázó idősebbeket. A 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár katonái most is szívélyesen invitálták az érdeklődőket a katonaéletet bemutató napra.

Ragyogó napsütésben sorakoztak fel a műszaki dandár alegységei és fogadták a katonai vezetők köszöntését és az egykori huszárok tisztelgését.


Bővebben


 

Anyák napjára
 

2003. május 2.


Kedves fiatal Nagymamám!
Ma reggel - Szent György napján - megint az jutott eszembe, hogy "gyermek vagyok, gyermek lettem újra". Úgy látszik, ez a dolgok szép rendje, hogy anyák napján még a legmegcsontosabb felnőttek is hajlandók gyermekké válni, s anyát, nagymamát köszönteni. Ki így, ki úgy.
Én például úgy, hogy levélírásba fogok, mint aki biztos abban, hogy a gyermeki hála szavai célba jutnak a másvilágon is. Négy éve jó Anyámat kerestem fel soraimmal, és bocsánatot kértem tőle azért, hogy még életében nem voltam hozzá elég gyengéd, pedig de szerette a felé áradó szeretet lágy cirógatásait. Nem voltam cirógatós típus.


Bővebben


 

Hatósági zaklatás
 75 éve május elsején történt

2003. május 2.


Borbereki Kovács Zoltán: Magyar kubikos

A Tanácsköztársaság bukását követő szigorú hatósági intézkedések szinte lehetetlenné tették a munkásszervezetek működését. A vezetők rendőrségi megfigyelés alá helyezése, a szervezetekbe beépített besúgói hálózat, valamint a gyűléstilalom egy ideig hatásosnak bizonyultak, de nem tudták megakadályozni a munkásmozgalom újraéledését. Szentesen a legerősebb szakszervezetek helyi csoportjai - földmunkások, építőmunkások, vas- és fémmunkások, cipész- és csizmadiamunkások, szabómunkások, faipari munkások - már 1920-ban ismét megkezdték működésüket.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2003. május 2.


Az Európai Unióba belépés hivatalos időpontja csak a következő év május 1-jén lesz, addig mindenkinek lesz ideje és alkalma tisztázni a rá vonatkozó részleteket. Addig úgy vagyunk, mint a diákok, akik tanulmányaikat végzik, de bizonyítványukat csak a tanév végén kapják meg. A rendelkezésünkre álló időt ki-ki jól használja fel!


Bővebben


 

Vasutas gyógyturizmus
 A város vezetése is segít

2003. május 2.


A MÁV helyi vezetőinek van egy nagyszerű tervük. Ugyan több is létezik azokból az elképzelésekből, ám mostanra ezt az egyet szúrtuk ki magunknak. Apropóját a dél-magyarországi vasutas nyugdíjas klubok április 25-ei szentesi találkozója adta.
A bűvös szó pedig a gyógyturizmus. Mondi Miklós csomóponti- és Makra Zoltán gépészeti főnök már a tavalyi találkozón felvetette a témát. Ebben nagyszerű partnerre találtak Horváth László mérnök-főtanácsos személyében, aki a Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségének elnöke. Laci bácsival csak nyertek a nyugdíjasok, nála jó kezekben van a gyeplő - jelenti ki Mondi Miklós, majd még hozzáteszi: segíteni szeretnének neki.


Bővebben


 

Megszeretni egymás kultúráját
 A német művészettel ismerkedtek

2003. május 2.


A német művészettel ismerkedtek
Hétfőn este a könyvtárban újabb állomásához érkezett a nagy európai kultúrákat bemutató rendezvénysorozat, melynek keretében ezúttal a német zene és irodalom klasszikusait élvezhették az érdeklődők. A Lajtha László Zeneiskola és a Városi Könyvtár közös szervezésű Német Kulturális Estjén a zeneiskola tanárai mellett a Boros Sámuel Közgazdasági és Humán Szakközépiskola, valamint a Koszta József Általános Iskola diákjai léptek fel.


Bővebben


 

Kinevezés
 

2003. május 2.


A képviselőtestület a legutóbbi tanácskozásán döntött a Szentesi Művelődési Központ új vezetőjéről. Az előző igazgató ötéves mandátuma lejárt és nem is adott be pályázatot a munkakörének meghosszabbítása érdekében.
Az önkormányzat többsége úgy döntött, hogy június elsejétől Kruzslicz Pál legyen Csongrád megye legnagyobb közművelődési intézményének igazgatója. Mint ismeretes a művelődési központhoz tartozik a Művelődési és Ifjúsági Ház, a Tóth József Színház, a városi Galéria és a magyartési klubkönyvtár. Jelenleg egyeztetés folyik arról, hogy az Őze Lajos Filmszínházat is a művelődési központ működtesse. A képviselők döntése alapján - a sikeres pályázatot elfogadva - Kruzslicz Pál öt évig látja el a Szentesi Művelődési Központ igazgatói beosztását.


 

Ha forog az idegen
 Támogatják a sportolókat és a fiatalokat

2003. május 2.


Elkészült Szentes idegenforgalmi koncepciója. (Korábban '97-ben készült hasonló munka.) A képviselő-testület április 25-ei ülésén tárgyalta és vitatta meg a témát. A korábbi koncepcióban fontos szerepet kapott a sportturizmus, a szálláshelyfejlesztés, a gyógyturizmus, a vízi- (ma termálturizmus), a vízparti-, a falusi-, a konferencia- és gasztronómia turizmus. Az anyagból kitetszett, ma is ezek a fő fejlesztési irányvonalak.


Bővebben


 

Németül versenyeztek
 

2003. május 2.


Április 24-én a szokásosnál jóval több gyerek volt a Deák Ferenc Általános Iskolában. Már hagyománynak számít, hogy itt rendezik meg a területi német szépkiejtési versenyt, ahova szívesen jönnek a városi és környékbeli településekről a versenyzők. Kedvesen fogadják a szervezők az ideérkező gyerekeket és kísérőiket. A versenyt Lengyel Ágnes tanárnő német üdvözlő szavaival kezdődik, majd megtudjuk a legfontosabbakat, amit a versenyről tudni kell.


Bővebben


 

Vetélkedővel az Unióba
 A HMG csapatával

2003. május 2.


A napokban megrendezték az OKE Európa Pont szervezésében a regionális európai uniós vetékedőt. ahol iskolánk, a HMG csapata első helyezést ért el, maga mögé utasítva a régió másik 6 döntőbe került középiskoláját.
A verseny során gimnáziumunk csapata Hollandia érdekességeivel ismertette meg az érdeklődőket és a zsűrit.


Bővebben


 

Az önkormányzat hangja
 

2003. május 2.



A tervek szerint kéthetente jelentkezik az önkormányzat rádiós fogadóórája. A város vezetői, illetve a különböző szakterületek irányítói a Rádió Szentes műsorában válaszolnak az előre elküldött vagy a műsor közben elhangzó kérdésekre.
Első alkalommal Szirbik Imre, a város polgármestere válaszolt a hallgatókat érdeklő problémákra


Bővebben


 

Zenei hang-játék
 

2003. május 2.


A tanév elején, Hungaroton-Hang-Játék címmel, a Hungaroton Records Kft. és a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége országos zenei játékot hirdetett 10-16 éves tanulók részére. A vetélkedő két tanévre tervezett, felmenő rendszerű - iskolai alapjáték, megyei döntő, területi elődöntő, országos döntő. A Lajtha László Zeneiskola alapjátéka 2003. április 27-én volt, a zeneiskola hangversenytermében. Négy csapat versenyzett, egy-egy csapatban a kiírásnak megfelelően hat tanuló vehetett részt.


Bővebben


 

A lehetőségek küszöbén
 

2003. május 2.


Képünkön: Misku Norbert

Előző számunkban foglalkoztunk Maczelka Márk filmes sikerével. Annak apropóján, hogy a Horváth Mihály Gimnázium diákja Olaszországban elnyerte a legjobb rendezés díját. Azzal szinte egy időben valamivel közelebb, a szomszédos Csongrádon ugyancsak versenyre invitálták a diákalkotókat. A Múzsa Alapfokú Művészeti Iskola rendezte meg első országos videofilmes fesztiválját.


Bővebben


 

Négyszázötven kiállító szerepelt
 Az Alföldi Állattenyésztési napokon

2003. május 2.


Ez évben fordult elő először, hogy a kiállítók száma meghaladta a négyszázat. Pontosan négyszázötvenen gondolták úgy, hogy érdemes bemutatkozni a X. Alföldi Állattenyésztési Napokon.
Ezt a létszámot már nem szeretnék növelni a következő esztendőkben sem, inkább a kiszolgálást, elhelyezést, egyszóval a minőségen igyekeznek javítani a jövőben. Az idei jubileumi szakkiállításon az öt állatfaj közül a ló kapott kiemelt hangsúlyt. Így lovasbemutató, díjugrató- és póniverseny színesítette a programot. A házigazda Hód-mezőgazda Rt. minden állatfajban érdekelt. A tenyészállatoknak takarmányt állít elő, ehhez pedig vetőmagot.


Bővebben


 

Vasutasok ha találkoznak
 

2003. május 2.


Megszakadt a tél haragja, újra zöldell a rét... Folytathatnánk a versidézetet, helyette azonban a MÁV Lendület Nyugdíjas Klub nevében tavaszváró találkozóra invitáljuk olvasóinkat. A dél-magyarországi vasutas nyugdíjas klubok találkozójára. A MÁV klubkönyvtárának nagytermében közel 170-en ülték körül az asztalokat. Békéscsabai, lökösházi, szegedi és helybéli klubtagok.


Bővebben


 

Csend napja
 

2003. május 2.


Április 26-án nemcsak szemétgyűjtési nap volt hazánkban, hanem a csend napja is volt.
Az Értelmező kéziszótár szerint "csend" az az állapot, amikor hang, zaj nem hallatszik. Szenczi Molnár Albert már az ezerötszázas évek végén a magyar-latin szótárában 12 meghatározást közöl a csenddel kapcsolatban. Mérhetetlenül sokfajta csend van. Minden attól függ, hogy előtte hang vagy zaj volt. Így más, más lesz élvezete is ebben az összefüggésben. Jószerivel még a lelkiállapotunk is más lesz.


Bővebben


 

Magyar bajnokság Szentesen
 Tradicionális Kyokusin karate

2003. május 2.


Április 26-27-én, két napon át japán vezényszavaktól, pofonoktól, rúgásoktól volt hangos a Szentes Városi Sportcsarnok küzdőtere. A fent említett időben rendezték a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség hathatós segítségével, a Kyokushin Karate II. Kyo Sai Súlycsoportos Magyar Bajnokságát. A két nap folyamán mint egy félezren, néhány külföldi versenyzővel léptek tatamira. A rendezvény első napján fokozott érdeklődés mellett gyermek, serdülő, ifjúsági kategóriában küzdöttek, illetve törtek a karatékák.


Bővebben


 

Kilencedik a Kontavill
 

2003. május 2.


Vereséggel búcsúzott az idei szezontól a Kontavill-Szentes OB-I-es vízilabdacsapata. A másodosztályban szereplő Bertók SC viszont győzelemmel javított áprilisi mérlegén.
A Kontavill férfi pólósai vasárnap Szolnokra látogattak, ahol az egyetlen cél az alapszakaszban kiharcolt kilencedik hely megtartása volt


Bővebben


 

Ezüstérmes
 

2003. május 2.


Befejeződött a 2002-2003-as NB I-es Futsal női teremlabdarúgó-bajnokság. Az utolsó fordulóra április 27-én Ercsiben került sor. ( A Bp. Reac rendezte). A szentesiek első mérkőzésükön 2-1-es vereséget szenvedtek a Szekszárd csapatától. Az összecsapás jellemzője: hosszú perceken át tartó gólképtelenség, kimaradt helyzetek.


Bővebben


 

Választottak
 

2003. május 2.


Az elmúlt héten befejeződött az általános iskolás és óvodás beiratkozás. Az iskolákból júniusban távozó 390 végzős tanuló helyére nem egészen 340 gyerek iratkozott be. Az óvodáknál is fogyóban van a létszám, de a különbség nem ilyen jelentős.
Az általános iskolák gyerekcsalogató versenyében az elmúlt évekhez hasonlóan, idén ismét a Koszta József Általános Iskola futott be az első helyre. Bár a 2003-ban beiratkozottak száma nem éri el a tavalyit, de még így is a kertvárosi intézmény lesz az egyetlen, ahol szeptemberben három elsős osztályt tudnak indítani.


Bővebben


 

Mozdul a kolesz
 

2003. május 2.


Immár 11. Alkalommal mozdulnak a Terney Béla Középiskolai Kollégium diákjai. Itt tartanak ugyanis a nevezett sporttalálkozó megrendezésével. Az egész napos eseményen részt vesznek a testvérkollégiumok diákjai is. (Pontosan 12-en vannak: Hurbanovo, Tata, Kőszeg, Pétervására, Komárom, Nyíregyháza, Gyula, Eger, Csongrád és Szeged városokból.)


Bővebben


 

Kerékpáros iskola
 

2003. május 2.


A Koszta József Általános Iskolában került megrendezésre a Kerékpáros Iskola Kupa (KIK) területi fordulója. Az április elején megrendezett versenyen a tanulók elsőként egy KRESZ tesztet töltöttek ki, majd az ügyességi és szabályossági versenyszámokban mérték össze tudásukat. Az utolsó versenyszám a műszaki ismeretek témakörére épült, ahol a versenyzőknek kerékpárt kellett szerelniük.


Bővebben


 

Sport és pénz
 Elbírálták a pályázatokat

2003. május 2.


A városi képviselőtestület a legutóbbi tanácskozásán elfogadta a Sportalap Kuratóriuma által összeállított javaslatot. A város önkormányzata a költségvetésében 8.660.000,- Ft-ot biztosított. A kuratóriumhoz beérkezett pályázatok alapján 23 sportegyesületet részesítenek anyagi támogatásban. A Szentesi Vízisportklub kapja a rendelkezésre álló pénzből a legnagyobb összeget, összesen hárommillió forintot.


Bővebben


 

Stop a focistáknak
 

2003. május 2.


Az NB III-as labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában, eddig gyorsvonati sebességgel rohanó Szentesi TE-nek megálljt parancsoltak a Szolnok megyei Fegyverneken.
A Bíró-Márics, Erdei, Kerepeczky, Kelemen-Szarvas, Koncz, Kurucsai, Pálfi (Mátyás)-Török-Nana összeállítású Kurca-parti legénység már a 8. percben hátrányba került.


Bővebben


 

Sporthírek röviden
 

2003. május 2.


Hazai győzelem... A teremlabdarúgásban

Cselgáncs... Csak lányoknak

Három arany... A Szentes Úszó Klub volt a legeredményesebb


Bővebben


 

Családi események
 

2003. május 2.


Született: Sándor Mátyásnak és Beck Erika Zsuzsannának (Pipacs u. 6/a) Zoltán, Lévai Lászlónak és Halasi Máriának (Magyartési u. 7.) Rudolf János...


Bővebben


 Vissza a legfrissebb számokhoz