|
Az utóbbi időben több cikk és vélemény jelent meg a lapok hasábjain arról,
hogy milyen a város lakosságának ellátottsága a kereskedelmi áruházak
és boltok tekintetében.
Mint olyan személy, aki hosszú éveken keresztül dolgoztam ebben a szakmában
és viszonylag még mindig jól ismerem e területet, az alábbiak szerint
ítélem meg a nyilatkozatokat.
Van, aki (talán egy személy adott hangot ennek) újabb multinacionális
céget és annak áruházát követeli és ebben látja az ellátás javulását és
a sorban állás megszűnését. Korábban Szegeden a Metro áruházban is várakozni
kellett, a számos pénztár ellenére, és mégsem zúgolódtunk.
Természetes, hogy más a jogos véleménye annak a kereskedelmi vállalat
vezetőjének (Szentesi Élet, március 28.), aki csak a város területén hat
áruházban 60 dolgozót foglalkoztat.
Ha jól megnézzük Szentes területi elosztását, látható, minden részében
található nagy áruház - több vállalathoz tartozva -, jól kiegészülve eredményesen
működő kiskereskedőkkel. Ma már az utóbbiak valamilyen beszerző társasághoz
tartoznak, színes árukínálattal, állandóan akcióznak, igyekeznek tartani
az árversenyt a nagyokkal. Azt kis meg lehet figyelni, hogy a periférián
élő, egyre öregedő lakosok szívesebben vásárolnak a kisboltokban, napi
látogatással, és nem hiányolják a bevásárló centrumokat. Talán idegenül
is mozognak benne.
Van már Szentesnek egy ún. "doboz diszkontja" és ha jól megnézzük,
nem éppen építészeti remekmű, egy műemlékjellegű intézmény szomszédságában.
Feltéve a kérdést, hiányzik nekünk még egy ilyen áruház? Nem! Foglalkoztat
talán 15-20 főt és elveszi a munkalehetőséget 50-100 másik embertől. Azzal
kezdi a működését, hogy a nyitást követő időszakban, jóval a beszerzési
ár alatt értékesít (ha minden jól megy, nem sokáig) horgásznyelven mondva
"beeteti" a lakosságot, a beszállítókat a legtöbb esetben lehetetlen
fizetési feltétellel zsarolja (talán ez is megszűnik). Az áruházban nem
lehet kiszolgálásról beszélni, a dolgozók csak árufeltöltéssel foglalkoznak,
hiányzik a vevőkkel való közvetlen kapcsolat, azaz emberi hang. Ami nagyon
lényeges, a helyi vállalkozások a képződő nyereség egy részét itthon fektetik
be, fejlesztenek, míg a külföldiek kiviszik az országból. Ha pedig már
nem éri meg nekik az üzemeltetés, továbbállnak olyan országba, ahol még
olcsóbb a munkaerő és nagyobb a kedvezmény. Nincsen lelkiismeretfurdalásuk,
csak a minél nagyobb profit lebeg előttük. Jó példa erre a közelmúltban
a dunántúli iparvállalatok szomorú sorsa és helyzete.
Úgy gondolom, mi nem vágyunk ilyen kétes befektetőkre és újabb "doboz
diszkont" létesítésére.
Tornyi M. Sándor
|
