<<< Vissza

Fejlesztik a dandárt
Vezérkari főnök a laktanyában

2003. április 4.

 
Dr. Szenes Zoltán altábornagy március 1-je óta a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke. Kinevezését követően az ország valamennyi alárendelt katonai szervezetét meglátogatja, melynek első vidéki állomása volt a szentesi. A II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandárnál állománygyűlésen vázolta a magyar honvédség és ezen belül a dandár jövőjét, a várható feladatokat. Majd találkozott Szirbik Imre polgármesterrel, akivel a város és a katonák kapcsolatáról is szót ejtettek. Ezt követően a vezérkari főnök nyugállományú katonákkal találkozott a tiszti klubban a generációs bajtársi kapcsolatok ápolására. Este a laktanya állományának képviselőivel közös vacsorán, fehér asztal mellett beszélgettek a gondokról, örömökről, mindennapokról.

- Milyen hírekkel érkezett az alakulathoz? - kérdeztem az állománygyűlést követően.

- Ilyen szempontból ez egy kellemes látogatás, hiszen a szentesi dandár helye, szerepe a jövőt tekintve szilárd a védelmi felülvizsgálat tükrében, sőt tovább erősödik. Tárcaszinten döntés van arra, hogy az alakulat műszaki szakosodást biztosít majd a NATO részére. Ez azt jelenti, hogy olyan út-, híd- és vízellátó képességet kell még pluszban létrehozni, amely egyértelműen szövetségi feladatokat szolgál. 2006-ig folyamatosan javítani szeretnénk a szervezeti és technikai feltételeket, bővül a létszám, az infrastruktúra fejlesztésének első lépcsője pedig minél hamarabb várható. A magyar honvédség laktanyáiban régen történt fejlesztés, építés, sok az elmaradt feladat. Ez több százmillió forint ráfordítást jelent, mely összeg kétharmada biztosított, a többit pedig bizonyos létszámcsökkentésekkel, belső átcsoportosításokkal próbáljuk előteremteni.

- A szentesi alakulat építette meg az Európa-hidat Budapesten, a március 15-i ünnepségek alkalmából. Hogyan értékeli a munkát?

- Az Európa-híd mind szakmailag, mind politikailag és emberileg nagy sikert aratott, egyben ismertté tette a szentesi katonákat. Tudtuk, hogy jó feladat lesz, örültünk neki, mert normális kiképzési gyakorlat volt, de források más oldalról is jöttek. Nagy szakmai kihívás volt, azt is tudtuk, hogy népszerű lesz, de hogy ennyire, azt senki nem gondolta. Kézzelfogható eredménye is lett, hiszen most már más megyéből is jönni akarnak ide katonának. Én kétszer látogattam meg a hidat hivatalosan és egyszer magánszemélyként. Meglepett, hogy sorban kellett állni az átjutáshoz. Az ott szolgálatot teljesítő katonák kifogástalanul, udvariasan látták el feladatukat.
Az alakulat a legszélesebb műszaki feladatokra képes, a hídépítéstől a katasztrófavédelemig, és integrál minden műszaki szakelemet. Ezt szeretnénk fejleszteni most.

- A dandár élén most megbízott parancsnok áll, szeptember elsejétől várható végleges kinevezés. Megpályáztatják a posztot?

- Természetes, egyik jelölt Kovács István ezredes jelenlegi parancsnok, de szélesebb körben is megnézzük a lehetséges jelölteket. Látni kell, hogy a dandárnak szervesen kell bekapcsolódnia a NATO munkájába. A vezetői feladatokhoz nem csak nyelvtudás, vezérkari végzettség szükséges, hanem NATO doktrinális-, magasabb védelem- és biztonságpolitikai ismeret is fontos.
Az új karriermodell szerint szeptember 1-jétől váltás van, addig ezt a döntést meghozzuk. Oda fogok rá figyelni.

- Zajlik az iraki háború. A magyar honvédség felkészült egy esetleges harci feladatra?

- Természetesen gondolkodunk a dolgon, a tervezés napirenden van. A katonák mindig a legrosszabb változatra készülnek. A beavatkozás politikai döntés, de elsősorban a háború utáni helyreállítási feladatokra koncentrálunk. A műveleti központunk napi 24 órában követi és elemzi az eseményeket. Az látszik, hogy ez is politikailag vezérelt háború, politikai döntések befolyásolják a katonai cselekményeket. Emellett egy sor érdekes tapasztalatot szerzünk a koalíciós erők működéséről. Az információs technológiák szerepe került előtérbe, de a balesetek és hibák kapcsán látható, hogy ezek terepviszonyok között nem működnek megfelelően.

Besenyei


<<< Vissza