<<< Vissza
Elfogadta a testület a költségvetést
Kilenc százalékos a hiány
2003. január 31.

A január 24-ei testületi ülés résztvevői egyperces néma felállással adóztak a város közelmúltban elhunyt, két kiemelkedő személyisége, dr. Zsoldos Ferenc nyugalmazott sebész főorvos, a város díszpolgára és dr. Mónus Sándor, a város vívósportjának jeles képviselője emlékének.

Szirbik Imre polgármester a két ülés közötti időszak történéseiről szóló beszámolóját örömteli hírrel folytatta, Balázs Árpád zeneszerző, a város díszpolgára a Magyar Örökség elnevezésű díjat vehette át munkássága elismeréseként, a Csongrád Megyei Közgyűlés pedig Labádi Lajost, a helyi levéltár vezetőjét közművelődési díjban részesítette, míg Brezovai Sándort, a Szentesi Oyama Dojo SE kétszeres Európa-, nyolcszoros magyar bajnok karate mesterét "A megye sportjáért" díjjal jutalmazta. (A Szentesi Élet mindezekről már részletesen beszámolt.)

Dr. Rébeli Sz. Tamás megkérdezte a polgármestertől, elfogadhatónak tartja-e a város hóeltakarítását? Szirbik Imre válasza: az adott körülmények között igen. Mit ért ezalatt? Elmondta, a városra két nap alatt közel 60 centiméter hó hullott le. A hóeltakarítást nehezítette a rendkívüli időjárás, és az, hogy a tolólapokat nem lehet az utakra leengedni, mert az sok kárt okozott volna. Azokban a napokban a teljes hadra fogható állomány dolgozott. Varga Sándor, a városellátó intézmény vezetője vizsgálatot kért ez ügyben, maga ellen.
A 2003-as költségvetése alapvetően az elért színvonal megtartására, valamint néhány területen a továbbfejlődésre koncentrál - jelentette ki a polgármester. Kifejtette: a költségvetés kiemelten kezeli a közszolgálat különböző ágazataiban dolgozók anyagi megbecsülését és biztosítja a tavaly bevezetett új bérek fedezetét. Az intézményműködés dologi kiadásaiban biztosítja a közüzemi és étkezési kiadások reálértékét, míg az egyéb dologiakban az elért színvonal megőrzését. Kiemelt alapot képeztek az intézményi felújításokra, valamint az oktatási ágazat felszereltségének javítására. A fejlesztések terén a folyamatban lévő munkák befejezését, valamint a város infrastruktúrájának fejlődését teszi lehetővé. A költségvetés forráshiánnyal számol, közel kilenc százalékot mutat a költségvetési hiány, ami a polgármester szerint kezelhető.

A polgári összefogás véleménye szerint, az önkormányzat saját fenntartású intézményein kívül a város tulajdonában lévő társaságokra is vonatkozzon a költségvetési rendelet szigora. A civil szervezetek támogatása a továbbiakban pályázati úton történjen.

<<< Vissza