Dr. Imre Ernőné Zanka Irén (1922-2016)

A gyászoló család mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy dr. Imre Ernőné Zanka Irén tanárnőt életének 94. esztendejében, 2016. február 1-jén Teremtő Ura hazahívta. Búcsúztatása Szentesen az Alsó református temető ravatalozójában lesz 2016. február 6-án szombaton 11 órakor. 

1922-ben a Csehszlovákiához csatolt, de akkor még színmagyar Révkomáromban született. Korán özvegységre jutott édesanyja a két leánytestvérével együtt nehéz körülmények között nevelte fel. Már 8 évesen eldöntötte, ha majd megnő, magyar tanító néni szeretne lenni.

A négy középiskolai osztályt kitűnő eredménnyel végezte el és 1937-ben korkedvezménnyel, 15 évesen felvételt nyert a felvidéki Magyar Református Tanítóképző Intézetbe. Büszkén említhette, hogy azokat a lépcsőket taposta, amelyeken egykor Jókai Mór is járt. 1942-ben fejezte be tanulmányait, jeles rendű tanítói és kántori oklevelet szerezve.

"A Református Tanítóképző Intézetben a tanítóképesítő vizsgálatok folyó hó 15. és 22. napjain folytak le Trócsányi Dezső dr főiskolai tanár elnöklete mellett és Csekő Árpád állami tanítóképző-intézeti igazgató, kormányképviselő jelenlétében. Az V. évfolyamnak mind a 42 növendéke vizsgára bocsáttatott, és egy növendék kivételével valamennyien sikeresen kiállották a vizsgálatot... Jelesrendű oklevelet nyertek: Böhm Ilona, Brányik Erzsébet, Glodán Magda, Takács Ilona, Tamás Béla és Zanka Irén..."

A kép 1942 karácsonyán készült - az újságrészlet a Komáromi Lapok, 1942. június 27-i számából való

Pályázat útján a csákvári református egyházközség iskolájában lett tanítónő és helyettes kántor, emellett az Esterházy hercegi uradalmi iskolákban tartott hittanórákat.

1943-ban Imre Ernő, akkor csabdi református lelkipásztor felesége lett. Egy nyugodt, boldog év után elérte őket a háború. 1944 karácsony szentestéjén a Budapest ostromát előkészítő szovjet csapatok megszállták Csabdit. Januárban - 6. hónapos áldott állapotában - menekülniük kellett. Két hónapig a felcsúti lelkészlakban húzódtak meg 15 falubelijükkel, amely egyben szovjet parancsnoki épület is volt. Szlovák nyelvtudása is segített átvészelni az itt töltött heteket. Márciusban egy katonai teherautón jutott el a fővárosba, ahol megszületett a fia, András.

Áprilisban kerültek vissza Csabdira, ahol romok és pusztulás várta őket, amelyen sok munkával, küzdelemmel, és a hívek segítségével lettek úrrá.

Az 1943 és 1945 közötti történések részletei olvashatók Ernő bácsi csodálatos memóriájának és elbeszélő tehetségének köszönhetően a Két év csodái című, 2004-ben megjelent kötetben.

1946-ban - nem kis részben Irénke biztatására - férje elfogadta a hollandiai ösztöndíj-meghívását, ahová egy évvel később egy idős lelkipásztor család jóvoltából utána is utazhatott. 1948-ban itt, Ermelo-ban született meg második fiuk, Péter.

Imre Ernő holland disszertációja hamarosan elkészült, és ők visszatértek Magyarországra, Csabdira. Irénke jelentkezett a budapesti Pedagógiai Főiskola magyar-történelem szakára, de mint lelkész-feleséget csak a matematika-fizika szakra vették fel. Ennek folytán lett Öveges professzor úr egyik kedves tanítványa.

1951-ben Szentesre költöztek, miután férjét itt a Nagytemplomi Egyházközség lelkészévé választották meg.

A Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdett dolgozni, amely 5 évvel korábban alakult meg a nagy múltú Polgári Leányiskolából. A tantestület akkori igazgatója Monori József volt.

Tanulmányait Szegeden, az Állami Pedagógiai Főiskolán folytatta, 1953-ban itt szerezte meg matematika-fizika szakos általános iskolai tanári oklevelét. Harmadik gyermekük, János már Szentesen született 1954-ben.

33 éven keresztül generációknak tanította a matematikát és a fizikát, nagy odaadással, és igen eredményesen - a petőfis kisdiákok mellett az üzemekben a Dolgozók Iskolája keretében felnőtt tanítványainak is.

Emellett rendszeresen részt vett a gyülekezeti munkában a férje oldalán - beleértve a vasárnapi istentiszteleteken való részvételt is, ami az akkor regnáló rendszerben meglehetős bátorságot kívánt meg. A kitüntetések, kedvezmények így szinte a munkás évei végéig elmaradtak, de ezt ellensúlyozta a tanítványainak megbecsülése, szeretete. Csak 1980-ban tört meg a jég, amikor miniszteri dicséretet kapott a kiemelkedő felkészítő munkájáért.

A nyugdíjkorhatár elérése után még 7 évig tanított, mindvégig jókedvűen és fiatalos lendülettel. 1984-ben vonult nyugállományba.

Alma Matereinek jogutódai, a mai tanárképző főiskolák szép hagyományként számon tartják az egykor végzett növendékeket. Irénkének 2002-ben gyémánt diplomát,  2003-ban arany díszoklevelet, 2007-ben vas diplomát, majd 2012-ben rubin díszoklevelet adományoztak.

Ő maga így sommázta a pályafutását:

"A második világháború sok nemes szándékot és sorsot is megváltoztatott. Így lett belőlem a Felvidék helyett a viharsarki Szentesen egyszerre állami tanárnő és hívő református gyülekezeti tag. Kivételszámba menő párhuzamosság volt ez...

Mindent egybevéve, sok tanítványomból lett híres ember: közgazdászok, mérnökök, orvosok, sportolók. Őszintén megvallom, hogy nem lettem az Alföld szerelmese, de Szentes, a Kurca-part, a Tisza-part, a sok-sok jó barát (sajnos közülük nagyon sokan már a temetőben), számos kedves kolléga, volt tanítvány, akinek gyermekeit is taníthattam, sok kedves gyülekezeti tag szeretete drága szigetté tette Szentest az alföldi síkság tengerén.

Sehol máshol nem kaphattam volna több szeretetet és megbecsülést, mint amennyit férjemmel és családommal együtt Szentesen kaptam. Köszönöm."

38 évi tantermi munka és a leánykora óta végzett egyházi szolgálat után a szentesi Kertvárosban, majd 2007-től a Református Idősotthonban töltötte nyugdíjas éveit férje, néhai dr. Imre Ernő, Szentes díszpolgára, népes családja, barátai és volt tanítványai szeretetével körülvéve.

Innen ment el csendben, békében, 2016. február 1-jén.

Isten nyugosztaljon, Irénke néni! Emléked, mosolyod megőrizzük.

Összeállította: Tímár Ferenc   

Szentes, 2016. 02. 03.