Kilenc fokon múlott!

Délvilág Fürdőparty-túra

 

 

10 óra 25 perc

 

2005. július 23-án érkezett meg Szentesre a Délvilág Fürdőparty-túrája. A tervek szerint délelőtt 10 órától már divatbemutatót tekinthettek volna meg a Szentesről és a környező településekről meghívott közel félezer DV vendég.

 

 

 

A rendezvény mindenkivel le volt egyeztetve, csak egyedül az időjárással nem. Szetey András, a Délmagyarország és a Délvilág főszerkesztője annyit mondott hogy kilenc Celsius fokon múlott, hogy több ezren látogassanak ki a strandra, mert az eddigi fürdőparty-túra állomások is ezt bizonyították.

A fenti képek fél 11-kor készültek, és hiába is kémleletük az eget, nem akart felszakadozni a felhőzet.

 

 

11 óra 25 perc

 

A déli harangszó hozott változást, mert akkor a büfé előtt található fedett területre pakolták át a hangosítást, és ezután elkezdődhettek a programok.

 

 

 

 

12 óra 00 perc

 

Hiába telt, múlt az idő az állandósult szemerkélő eső elriasztottak a vendégeket.

 

 

 

Az öltöző folyosója ideiglenes játszótérré alakult, de ekkor már látszódott, hogy nyilván változni fog valami az időjárásban.

 

 

15 óra 30 perc

 

És lőn' elállt az eső és egyre többen érkeztek meg a strandra, mert már készülődött a "függöny mögött" a Crystal együttes.

 

A koncert előtt Szetey András, a Délmagyarország és a Délvilág főszerkesztője mutatta be a DV kollégáit, akik egyenként is bemutatkoztak a szentesi olvasóknak. Szetey András mondta, hogy ugyan szomorú az idő, de a "családias hangulat" nagy előnye, hogy "az egy főre jutó ajándékok száma" ezzel megnövekedett.

 

 

 

 

 

 

 

Bemutatkozott Szögi Andrea, a Délvilág egyik rovatvezetője, Balázsi Irén és Blahó Gabriella újságíró, Tésik Attila fotóriporter, Süli Róbert, a sportrovat vezetője, Kóti Zoltán terjesztési vezető és Németh Ildikó marketingvezető.

 

 

15 óra 55 perc

 

Ezután pedig a Crystal együttes lépett a színpadra, akik közül ketten (Lajtai Kati és Kasza Tibor) a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatán koptatták a padsorokat egy ideig.

 

 

 

 

 

Jó hír azoknak az előfizetők, akik a Délvilágtól megnyert jegyüket a rossz idő miatt nem tudták felhasználni, 2005. augusztus 31-éig megtehetik azt és egyszer ingyen mehetnek be a szentesi ligeti uszodába.

 

 

 

Hát ez volt a kissé borús Délvilág Fürdőparty-túra, de az eddigi állomásokon szerzett élmények arra ösztönözték az újság vezetőit, hogy ezt a sorozatot folytatni kell, így jövőre is lesz fürdőparty-túra, de akkor már az időjárással is egyeztetni fognak.

 

Sajnos ezen a rendezvényen nem sikerült megmutatni, hogy a szentesi strand a nyári kánikulában mennyi embert szokott fogadni, ezért tekintsék meg a 2005. május 29-ei Strand Party képeket ITT!

 

Szentes, 2005. 07. 25.

 

.