Templomfelújítások Szentesen

 

Ebben az évben hatalmas templomfelújítások kezdődtek Szentesen. A városban található 6 templom közül jelenleg háromban folynak munkálatok, mely során a Református templom tetőszerkezete részlegesen lesz felújítva, az Evangélikus templom teljesen új tetőszerkezetet kap, és a Szent Anna római katolikus templom falait szigetelik a falvizesedés ellen. A részleteket az alábbiakban elolvashatják!

 

Szent Anna római katolikus templom

 

 

 

Az 1847-ben újjáépült és Szent Anna tiszteletére felszentelt templom falai évtizedek óta vizesek. Mostanra sikerült megalapozni a templom falszigetelésének anyagi alapját, és elkezdődhettek a munkálatok.

Első fázisban kb. 3 méter magasságban kívül és belül megszabadították a vakolattól a falakat. Ezután elkezdték a falszigetelést, amely során speciális láncfűrésszel átvágják a falakat és szigetelő lemezeket helyeznek el. Ha ezzel végeznek, akkor kezdik el a falak fizikai és kémiai falszárítását. Ebben az esztendőben csak egy szárítóvakolatot hordanak fel és a végleges falborítás 2004-ben kerül a falakra.

 

Evangélikus templom 

 

 

A neogótikus, idomtégla architektúrájú evangélikus templom Francsek Imre tervei alapján 1904-ben készült. Az elmúlt 99 esztendő alatt teljesen elkorhadtak a tetőszerkezet fagerendái részben a cserépborítás hibájából, de a természetes elöregedés is segített.

Június közepén elkezdték a teljes tetőszerkezet lebontását, ami után még részletesebb állapotfelmérést tartottak.

 

 

 

A Műemlékvédelmi Hivatal munkatársaival egyeztetve Bokondi János építészprofesszor terve alapján komoly betonkoszorút építenek, ami megakadályozza a falak további széthúzását. Ha ezzel elkészültek utána jöhet a tetőszerkezet fa ácsolata és a díszbádogos munkálatok, amelyel a kivitelezők reményei szerint ebben az esztendőben végezni fognak. Az ősz kezdetére egy fedőborítást helyeznek el és csak jövőre azaz 2004-ben kerül fel a mázas cserépből álló dísztető.

 

Református nagytemplom 

 

 

 

Az 1808–1826 között épült Református nagytemplom tetőszerkezete nemcsak felújításra, hanem részleges újjáépítésre szorul. Júniusban kezdtek neki a tető kontyának a lebontásához, amelynek az újjáépítésével (a kivitelező szerint) szeptember elejére el is készülnek. Az eddigi pala borítás helyett a lebontott részre hódfarkú cserepek kerülnek. A jelenlegi felújítás a tető 1/4-ét érinti.

 

 

 

Közben folyamatosan felújítják a templom második emeleti karzatát, ahol templomi galériát kívánnak kialakítani. A karzat hosszabbik oldalán egyháztörténeti kiállítást terveznek. A torony felöli rövid karzaton pedig időszaki kiállításokat, ahol a Szentesről elszármazott, szentesi kötődésű, illetve helyben lakó művészek alkotásaiból nyílik majd kiállítás. A galériában információs pontot is szándékoznak kialakítani, ahol az Internet segítségével minél több információhoz juthat városunkról a látogató.

Szentes, 2003. 07. 10.