Készült Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Dísztermében 2024. január 25. napján 13.00 órakor megtartott 1. munkatervi nyílt üléséről.
meghívottak, intézmények, gazdasági társaságok vezetői, dolgozói, érdeklődő lakosság
Szabó Zoltán Ferenc:[videó]
Köszöntötte a megjelent képviselőket, meghívottakat, intézményvezetőket, ügyvezetőket és az érdeklődő lakosságot a Képviselő-testület 1. munkatervi ülésén. Megállapította, hogy a Képviselő-testület 12 tagja jelen van, 3 fő később érkezését jelezte. A határozatképes ülést megnyitotta.
Később került kiosztásra a 2/2. sorszámmal jelzett interpellációra adott válasz.
Ügyrendileg visszavonta a 12., 13., 14. sorszámú zárt üléssel jelzett előterjesztéseket, mert alaposabb kidolgozást igényelnek.
Megkérdezte, van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan?
Mivel nem volt, kérte a képviselőket, aki a módosított napirendet elfogadja, szavazzon.
A Képviselő-testület a napirendet 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:
1/2024. (I.25.)
Tárgy: Napirend
HATÁROZAT
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete az ülés napirendjét az alábbiak szerint határozta meg:
1.) Szóbeli tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről
2.) Interpellációkra válasz – Interpellációk
3.) A város különböző részein lévő telkek, ingatlanok értékeinek meghatározása, a lejárt értékesítési árak újbóli meghatározása
4.) Szentes Város Kulturális Stratégiájának felülvizsgálata
5.) Jogi és Ügyrendi Bizottság beszámolója
6.) Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság beszámolója
7.) Hajléktalan Segítő Központ intézményvezetői megbízás pályázat kiírása
8.) Védőnői ellátással kapcsolatos megállapodás jóváhagyása
9.) Településrendezési tervekben jelölt szabályozási vonalak felülvizsgálata
10.) Lakatos Sándorné és a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ bérlakáscsere ügye (10 zárt)
11.) Szentes, Horváth M. u. 1-5. 3. em. 74. szám alatti (hrsz: 849/5/A/100) ingatlan és a Szentes, Arany J. u. 22. szám alatti ingatlan főépületében lévő 5 db lakás (hrsz: Szentes belterület 692-A/3-7) értékesítése kapcsán kiírt pályázati eljárásról döntés (11 zárt)
Szabó Zoltán Ferenc:
A mai ülésre meghívásra került Barát Enikő táncművész, táncpedagógus. B. E. Belle álnéven publikáló magyar írónő. A Maraton kiadó alapítója, jelenleg tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Iskoláit Szentesen, majd Csongrádon végezte. A Magyar Táncművészeti Főiskolán diplomázott 2010-ben, később a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett fejlesztő irodalomterapeutaként. 15 éven át volt a szentesi Szilver Táncsport Egyesület leigazolt versenyzője. 2000-ben megszerezte első magyar bajnoki címét junior I. latin kategóriában, majd még ebben az évben standard táncokban is bajnok lett. 2000-2007 között minden évben elnyerte Szentes város kiváló sportolói díját. Későbbi éveiben Junior Tíztánc magyar bajnok volt, többszörös országos bajnok és diákolimpia-győztes, a Zánkai Táncfesztivál Szuperdöntő győztese. Több alkalommal képviselte Magyarországot a táncsport-világbajnokságon. 23 évesen a Magyar TáncSport Szakszövetség valaha volt legfiatalabb pontozóbírója lett. Táncművészként a színpadtól 2022. nyarán, 30 év után búcsúzott.
Megérkezett az ülésre: Kovács János képviselő
A Képviselő-testület létszáma: 13 fő
Szabó Zoltán Ferenc:
Mára az írásnak, a kiadó fejlesztésének, továbbá az irodalomterápia népszerűsítésének és alkalmazásának szenteli ideje javarészét. Első regénye 2019. tavaszán jelent meg Hazugok címmel az Álomgyár kiadó gondozásában. Megjelenését követően két nap alatt a Bookline toplistájának 1. helyezettje lett. Második regénye, a Megtörtek vezette a Libri, Bookline, Book24 és az Álomgyár előrendelési sikerlistát, majd a megjelenést követően Libri Sikerfalra került és minden általános sikerlistán bekerült a TOP3-ba. 2020-ban megalapította saját kiadóját, a szentesi székhelyű Maraton kiadót, amelyen keresztül azóta is publikál. Fejlesztő irodalomterapeutaként online és személyes, egyéni és csoportos terápiás foglalkozásokat tart. Célja az irodalom segítségével könnyíteni azokon a személyeken, akik az élet valamely területén elakadást tapasztalnak.
„Az Év Könyve” díjra először 2022-ben jelölték három kategóriában is. 2024-ben megismétlődött a három kategóriában történő jelölés, amelyek közül egyet sikerült díjra váltani. „Az Év Könyve” díj jelenleg Magyarország legnívósabb irodalmi díja, amelyet nemcsak szépirodalomban osztanak. Több, mint 700 jelölt könyv és 160 ezer szavazat döntötte el, kik vehetik át a 15 kategóriában „Az Év Könyve” díját. Olyan nevek mellett, mint Náray Tamás vagy Leiner Laura, ebben az évben az Életrajz kategória nyertese: B. E. Belle - A telepi lány című kisregény.
„A telepi lány” című novella-sorozat a Szentesi Élet hetilap hasábjain látott először napvilágot 2021-ben. A történet egy önéletrajzi ihletésű írás, amely B. E. Belle szerzőnő eddigi életének fontosabb állomásait dolgozza fel, mindeközben bemutatva Szentes város nevezetességeit, régi, szívekhez kötődő helyszíneit.
Mindannyian nagyon büszkék lehetnek az írónő munkásságára és ez egy szép koronája az eddigi szakmai életének. „Barát Enikő Szentes Város Önkormányzata nevében polgármester általi dicséretben részesül, aki az Alexandra kiadó „Az Év Könyve 2023” irodalmi közönségdíj nyertese életrajz kategóriában. Írói munkássága, városának szeretete, példamutató magatartása Szentes város jó hírnevét erősíti”.
ELISMERÉS ÁTADÁSA
Szabó Zoltán Ferenc:
Faragó Jánost a Szentesi Polgárőr Egyesület elnökét az Országos Polgárőr Szövetség elnöke polgárőrmozgalomban végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként elnöki dicséretben és jutalomban részesítette.
Évek óta lehet számítani a Szentesi Polgárőr Egyesület munkatársainak munkájára az önkormányzati, állami és civil szervezetek rendezvényein, forgalmat irányítanak, vagyonbiztonságra vigyáznak.
A polgárőrök a kistérségben is végeznek munkát, sőt az elmúlt időszakban a magyar határrendészetben is. Hálával tartoznak a polgárőrök önkéntes, önzetlenül végzett munkájáért.
Megköszönte Faragó János elnök munkáját. Az önkormányzat nevében gratulációját fejezte ki az országos elnöki dicséretért.
ELISMERÉS ÁTADÁSA
Faragó János:
Ezúton mondott köszönetet minden támogatónak, akik a Polgárőrség munkáját segítik.