5./ Közterületek elnevezésének felülvizsgálata [videó]

Szabó Zoltán Ferenc:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi és Tulajdonosi, valamint a Városrendezési,- fejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság véleménye.

Dr. Danyi Katalin:
A Képviselő-testület a novemberi ülésen első olvasatként már tárgyalta a Csongrád Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásával érintett, a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerhez kapcsolódó utcanév változtatásokat. Ekkor az a döntés született, hogy határidő hosszabbítás kérése mellett szélesebb körben hívják fel a lakosságot véleménynyilvánításra. Sok konstruktív javaslat érkezett. A véleményeket a Városfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésén tárgyalta és kialakította álláspontját, amely az Erdei Ferenc és Darvas József utca esetében egybeesett az ottlakók kezdeményezésével.
A Hősök erdejében kialakított út nevének a Hősök sétánya elnevezést, az emlékhelynek pedig az Aradi vértanúk tere nevet javasolják.
A megtévesztő közterület elnevezéseket felülvizsgálták, amelyek megváltoztatására az előterjesztésben javaslatot tesznek. Ilyen a Bereklapos utca, a Dózsa köz, az Ifjúsági tér, valamint a Városrendezési Bizottság ülésén felmerült Nagyhegy sor elnevezések megváltoztatása.
A Mentettréti dűlőutak elnevezéshez is képviselő-testületi döntést kérnek. Az ottani ingatlanhasználók a könnyebb tájékozódás érdekében már önhatalmúlag elnevezték és kitáblázták a dűlőutakat.
A határozati javaslat 2.) pontjában szereplő változás utáni közterület jellege „Bereklapos-széli” utca lenne.
Egy új 7.) pont beszúrását kérte a következők szerint: „A Képviselő-testület a szentesi 7444. hrsz-ú utat a Kishát utca természetes folytatásaként Kishát utcának nevezi el.”
8.) pont lenne: „A 2961. hrsz-ú jelenleg Nagyhegy sor elnevezésű közterület nevét „Erdőszéli sor”-ra módosítja.”

Bujdosó Tamás Károly:
Mit jelent a „megtévesztő” elnevezés? Ha a Dózsa köz elnevezést összetévesztik a Dózsa György utcával, akkor a Kossuth Lajos utcát nem tévesztik össze a Kossuth térrel? A logika alapján ezt is meg kellene változtatni. Nem értett egyet az indokolással. A Dózsa köz kevés ingatlant érint és teljesen máshol van, mint a Dózsa György utca.
Dr. Danyi Katalin:
A Dózsa köz átnevezésére azért is lenne szükség, mert a Mátyás közzel szeretnék összevonni. Mind a két közt külön új közterület névvel szeretnék illetni.
A Kossuth tér és a Kossuth Lajos utca esetében az egyiket keresztnévvel illetik, ezért nem gondolták az átnevezését.

Kiss Csaba István:
Egy lakos a fogadóóráján kereste meg a panasszal, amelyet jogosnak tart. Szentesen a Nagyhegy sor a Szarvasi úttal párhuzamos útszakasz.
A Nagyhegy sor utcában összesen 4 ingatlan található, amely a Munkás utcai Gondozási Központ után a Hékédi temető mellett van. Több alkalommal okozott problémát szállító cégeknek, mentőnek, rendőrnek, tűzoltónak. Nem találják ezt a közterületet.

Bujdosó Tamás Károly:
A Darvas József utcát törvényi előírás miatt kell megváltoztatni. A Darvas szó jelentését megnézte. Jól gondolja, hogy a Hajdú-Bihar megyei 677 főt számláló faluról szeretnék az utcát elnevezni?

Hornyik László Károly:
A Dózsa köz tévesztésével kapcsolatban elmondta, hogy volt olyan Szentesre látogató vidéki állampolgár, aki a Dózsa György utca végén kereste a Dózsa közt.
Tudomása szerint a Darvas utca elnevezése az ottlakók kérése volt.

Füsti-Molnár István:
Elmondta, hogy a Darvas József utca új nevére vonatkozóan a Darvas utcára érkezett a legtöbb lakossági javaslat.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
Azt gondolta, hogy kellő súllyal kellene értékelni a Magyar Tudományos Akadémia véleményét. Nem azt mondta, hogy nem kell kikérni a lakosság véleményét bizonyos helyzetekben, de ez nem az a kérdés. A későbbiek során szembesülhetnek azzal, hogy egy utca lakói kérik az utcájuk átnevezését, mert a régi nem megfelelő számukra.
Azzal, hogy egy nem kívánatos névből a keresztnevet elhagyják, a problémát nem oldják meg, mert a köztudatban ugyanúgy Erdei Ferencről és Darvas Józsefről lesz elnevezve az utca.
Álláspontja szerint visszatetsző dolog, ha a Magyar Tudományos Akadémia véleményét nem veszik figyelembe.
Korábban javasolta az Erdei Ferenc utca helyett az Erkel Ferenc utca, valamint a Darvas József utca helyett a Liszt Ferenc utca elnevezést. Ezen a városrészen híres magyar emberekről vannak az utcák elnevezve. Úgy érezte, hogy ezekhez a nevekhez az Erdei és Darvas elnevezések nem tisztességesek.
Kifogásolta, hogy az Erkel Ferenc utca, Liszt Ferenc utca, valamint a Bereklapos utca vonatkozásában az Andrikó István utcára vonatkozó javaslatát az elmúlt év folyamán írásban nyújtotta be, amelyeket nem tartalmaz az előterjesztés

Pásztor Antal:
Emlékezete szerint a Fidesz frakció kezdeményezte a két utca nevének módosítását. A városrészben nem a Magyar Tudományos Akadémia lakik. A képviselők feladata, hogy a lakosságot képviseljék, véleményüket kikérjék.
A Városfejlesztési Bizottság elnökeként megköszönte a szentesi lakosság aktív részvételét az utcanév javaslatokkal kapcsolatban.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
Nem értette az előtte szóló felvetését, a Fidesz frakciónak ehhez semmi köze. Törvényességi észrevétel érkezett, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia véleménye alapozott meg.

Szabó Zoltán Ferenc:
Kérte a képviselőket, aki a Darvas József utca helyett a Liszt Ferenc utca elnevezést javasolja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 3 igen szavazattal, 5 nem szavazat ellenében, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Kérte a képviselőket, aki az Erdei Ferenc utca helyett az Erkel Ferenc utca elnevezést javasolja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 3 igen szavazattal, 5 nem szavazat ellenében, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Kérte a képviselőket, aki a Bereklapos utca helyett az Andrikó István utca elnevezést javasolja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 3 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenében, 8 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Kérte a képviselőket, aki a Darvas József utca helyett a Darvas utca, valamint az Erdei Ferenc utca helyett az Erdei utca elnevezést javasolja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 12 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki a Bereklapos utca helyett a Bereklapos-széli utca, a Dózsa köz helyett a Bimbó utca, az Ifjúsági tér helyett a Szántó Kovács János utca elnevezést javasolja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 11 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki a Hősök erdeje sétány elnevezéssel egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki az Aradi vértanúk tere elnevezéssel egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki a Mentettréten a Stég sor, a Kárász dűlő, a Süllő dűlő, a Harcsa dűlő elnevezésekkel egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki a dr. Szalva Péter sétány kiterjesztésével egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy az utcanév táblák megrendelésével és kihelyezésével a Városellátó NKft.-t bízzák meg, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki a „A 2961. hrsz-ú jelenleg Nagyhegy sor elnevezésű közterület nevét „Erdőszéli sor”-ra való módosításával egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki a Városfejlesztési Bizottság javaslatát „A Képviselő-testület a szentesi 7444. hrsz-ú utat a Kishát utca természetes folytatásaként Kishát utcának nevezi el.”, elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki a Pénzügyi Bizottság javaslatát „A Képviselő-testület a 2020. évi költségvetésében gondoskodik az utcanévváltozásokhoz kapcsolódó források biztosításáról” elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 14 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében elfogadta.

A lakossági fórumokon több utcával kapcsolatban felmerült, hogy az utcákban és a sarki ingatlanokon nincs elhelyezve utcanév tábla. Kérte az aljegyző asszonyt, hogy a közterület-felügyelők mérjék fel, melyek azok a kritikus területek, ahol nem lehet tájékozódni a városban és készüljön erről előterjesztés.
Kérte a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy „A Képviselő-testület kéri, hogy a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Közterület-felügyelete mérje fel a városban azokat a helyeket, ahol az utcanév táblák hiányoznak vagy nem megfelelő minőségűek. Erről a Képviselő-testület tájékoztatást kér.”, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal elfogadta.
Kérte a képviselőket, aki az így módosított határozatot elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 12 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

5/2020. (I.30.)
Tárgy: Közterületek elnevezésének felülvizsgálata – javaslat kialakítása

HATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a közterületek felülvizsgálata tárgyú előterjesztést.

1.) Az önkényuralmi rendszerhez kapcsolható személyekről elnevezett utcák nevét az alábbiak szerint változtatja meg:

Változás előtt:
Változás után:
Darvas József utca
Darvas utca
Erdei Ferenc utca
Erdei utca

2.) A megtévesztő közterület neveket az alábbiak szerint változtatja meg:

Változás előtt:
Változás után:
Bereklapos utca
Bereklapos-széli utca
Dózsa köz
Bimbó utca
Ifjúsági tér
Szántó Kovács János utca
3.) A Hősök erdejében kialakított új, a Kiss Zsigmond utcától az erdő területén található játszótér bekötő járdáig tartó burkolt járda és kerékpárútnak a Hősök sétánya elnevezést adja.

4.) A szentesi 8287/9. hrsz.-on nyilvántartott, a régi honvédségi szennyvízátemelő helyén kialakítandó emlékhelynek az Aradi vértanúk tere elnevezést adja.

5.) A Mentettréti zártkertek közötti dűlőutakat az alábbiak szerint nevezi el:

Helyrajzi szám:
Elnevezés:
Szentes, 18701. hrsz. út
Stég sor
Szentes, 18762. hrsz. út
Kárász dűlő
Szentes, 18806. hrsz. út és a 18701. hrsz-ú út 18763. hrsz-ú úttal összekötő szakasza

Süllő dűlő
Szentes, 18784. hrsz-ú út, 18775/2. hrsz-ú út, 18785. hrsz-ú út

Harcsa dűlő

6.) Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Kurca bal partján a Csongrádi úti hídtól a volt Kertészeti Kutató Állomásig tartó dr. Szalva Péter sétány elnevezést a közterület, Kishát utcáig tartó szakaszáig terjeszti ki.

7.) A Képviselő-testület a szentesi 7444. hrsz-ú utat a Kishát utca természetes folytatásaként Kishát utcának nevezi el.

8.) A Képviselő-testület a szentesi 2961. hrsz-ú jelenleg Nagyhegy sor elnevezésű közterület nevét „Erdőszéli sor”-ra módosítja.

9.) A Képviselő-testület a 2020. évi költségvetésében gondoskodik az utcanévváltozásokhoz kapcsolódó források biztosításáról.

10.) A közterületek megjelöléséhez szükséges utcanév táblák megrendelésével és kihelyezésével megbízza a Szentesi Városellátó Nonprofit Kft.-t.

Határidős: folyamatos
Felelős: Szentes Városellátó NKft.

11.) A Képviselő-testület felkéri a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Közigazgatási Irodáját, hogy az utcanévváltozásokat a Központi Címregiszterben, a közterületi névjegyzéken, valamint a SZKÖH Műszaki Irodáját, hogy az útnyilvántartásban vezesse át, a házszámok megállapításáról gondoskodjon és tájékoztassa a társhatóságokat, közmű szolgáltatókat a változásokról.

Határidő: folyamatos
Felelős: SZKÖH Közigazgatási Iroda és Műszaki Iroda

12.) A Képviselő-testület kéri, hogy a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Közterület-felügyelete mérje fel a városban azokat a helyeket, ahol az utcanév táblák hiányoznak vagy nem megfelelő minőségűek. Erről a Képviselő-testület tájékoztatást kér.
A határozatról értesítést kap:
1./ SZKÖH Műszaki Iroda
2./ SZKÖH Közigazgatási Iroda
3./ Szentes Városellátó NKft.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
Elhangzott, hogy felmérés készül az utcanév táblák kapcsán. Kérte, ha a közterület-felügyelők a várost végigjárják, akkor észrevételezzék, melyek azok a kereszteződések, amelyekből nehéz a kihajtás a növényzet, villanyoszlop elhelyezkedése stb. miatt.

Szabó Zoltán Ferenc:
A felvetést a Közterület-felügyelet folyamatosan figyeli, de elfogadva összevonják ezzel a feladattal.

Közterületek elnevezésének felülvizsgálata