Sikeres egyházszervező és templomépítő

90 éve hunyt el Futó Zoltán református lelkész

Futó Zoltán (Joó Béla festménye, 1908)Ismét egy olyan férfiúról emlékezünk meg, aki nem Szentes szülötte, de itt élt, itt teljesedett ki munkássága, és itt lett eltemetve. Egyházi téren működött, egyre magasabbra emelkedve a ranglétrán. Egyházszervezőként jelentős sikereket ért el; a legfelkészültebb teológusok és leghatásosabb hitszónokok között tartották számon. Eredményekben gazdag életútja váratlan hirtelenséggel szakadt meg, kilenc évtizeddel ezelőtt.

Futó Zoltán ősei Borsod vármegyében éltek; atyja, Futó Mihály, még Boldván született 1835-ben. Az apa Sárospatakon bölcseleti, teológiai és főiskolai tanulmányokat folytatott, s innen került Hódmezővásárhelyre 1860-ban, ahol a református főgimnázium tanára, majd harminc éven át igazgatója volt. Felesége Papy Amália, akitől nyolc gyermeke született. Közülük Zoltán már Hódmezővásárhelyen jött a világra 1863. május 15-én. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, 1880-ban kitüntetéssel érettségizett. Teológiai ismereteit a Debreceni Református Főiskolán szerezte; 1885-ben letette az első lelkészi vizsgát. Az 1885/86-os tanévet a berlini és a baseli egyetemen töltötte, majd kitűnő eredménnyel letette a második lelkészi vizsgát. Előbb Nádudvaron, 1887 nyarától Temesváron lett segédlelkész, 1891-től 1898-ig rendes lelkész, egyházmegyei aljegyző, később főjegyző. 1892-ben feleségül vette Mágori Vilmát, akitől két leánya született: Erzsébet és Rózsa.

A szentesiek először 1892-ben kerültek kapcsolatba Futó Zoltánnal. Amint tudjuk, egy évvel korábban 133 család elhagyta Szentest, s a Temesvár melletti Vadászerdőn új községet alapított Újszentes elnevezéssel. A telepesek az első aratás alkalmából, 1892. július 3-án nagy ünnepséget tartottak. Ekkor került sor az első istentiszteletre is, amelyet az alig 29 éves Futó Zoltán temesvári lelkész celebrált. Néhány hónappal később ünnepélyes keretek között megalakult a református egyházközség is, amely átmenetileg a temesvári egyház filiáléjaként kezdte meg működését. A szertartás Filó János szentesi és Futó Zoltán temesvári lelkész közreműködésével ment végbe. Nem tekinthető véletlennek, hogy Filó János 1897-ben bekövetkezett halála után a presbitérium Futó Zoltánt hívta meg a szentesi gyülekezet élére.

1898 őszén érkezett Szentesre, s nagy lendülettel munkához látott. Elsőként kezdeményezte egy református társaskör létrehozását, amelyet az egyházi értekezlet 1900 novemberében magáévá tett, kimondva a Szentesi Református Kör megalakítását. A kör alapszabályának kidolgozója és első elnöke Futó Zoltán lett. Borsos József tervei alapján 1906 végére elkészült a Református Kör szecessziós stílusú díszes székháza is a Kiss Bálint utcában. A december 9-én megtartott átadási ünnepségen az avató beszédet Futó Zoltán mondta.

Következő lépésként felélesztette az évtizedek óta szunnyadozó felsőpárti templom építésének tervét. Előterjesztése nyomán 1909. október 31-én – Kálvin János (1509–1564) 400. születési évfordulójának évében – a presbitérium egyhangúan kimondta, hogy a templomépítés nem tűr halasztást. Dobovszky József István tervei alapján a templom 1914-re elkészült; a templomszentelést május 24-én dr. Baltazár Dezső püspök közreműködésével megtartották. Futó Zoltán az előző évtől már a békés-bánáti református egyházmegye esperese volt, majd hamarosan a magyarországi református egyház egyetemes konventjének és a törvényhozó zsinat tagja. Esperesként kiemelt feladatának tartotta a Bánát szétszórtan élő református magyarságának összegyűjtését. E munkája eredményeként 17 önálló egyházat alakított.

A városi és a megyei képviselő-testületek tagjaként kivette részét a közéleti küzdelmekből is. 1905-ben, az ún. "nemzeti ellenállás" idején ő az egyik alelnöke a 36 fős Csongrád Vármegyei Alkotmányvédő Bizottságnak. 1907 decemberében a megyeháza dísztermében ő mondta az ünnepi beszédet II. Rákóczi Ferenc fejedelem festményének leleplezése alkalmával. Tevékenyen részt vett a helyi Vöröskereszt Egylet munkájában, az első világháború kitörését követően pedig a kisegítő kórházak felállításában és felszerelésében. Mindezek mellett egyházi és szépírói munkásságot is folytatott.

Rendkívüli népszerűségét jelzi, hogy szentesi lelkészi működésének 10. évfordulóján – 1908. okt. 18-án – a Református Körben leleplezték életnagyságú portréját, Joó Béla helyi festőművész alkotását. Legendás hírű volt munkabírása, emberszeretete, toleranciája. A helyi újság így írt erről: "… Szakadatlan munka jellemezte ez utóbbi (esperesi) állásában, míg a szentesi lelkészkedésének idejét a szeretet hirdetése és gyakorlása jellemezte. Az alatt a negyed század alatt, míg itt működött közöttünk, a régi szentesi református papok szelleme elevenedett fel. Megértést hirdetett minden más felekezettel, soha összeütközésbe nem került azokkal, akik más templomban dicsérték az Urat, míg a saját egyházában az Istendicsérés igazi apostola volt."

1921. november 8-án egy beteg paptársát ment meglátogatni, amikor az utcán összeesett, és szívszélhűdés következtében meghalt. Váratlan halálát a város lakói mély részvéttel fogadták, felekezetre való tekintet nélkül. Koporsóját az egyházmegye lelkészei vállukon vitték át a Kiss Bálint utca 1. sz. alatti gyászházból a református nagytemplomba. A gyászszertartás után – amelyen Baltazár püspök is részt vett – a református középtemetőben helyezték örök nyugalomra. A hálás utódok 1932-ben utcát neveztek el róla.

Labádi Lajos