Élet a tanyai iskolában (2.)

Folytatjuk a tanyai iskolákról szóló beszélgetést Bencsik Szilveszternével, a Nagytőke-Zalotai iskola egykori vezetőjével. A tanárnő, aki jelenleg is a 70-es évek közepéig működött iskola épületében lakik, szívesen nosztalgiázott kérésünkre.

– Hogyan zajlott a tanár egy munkanapja a tanyai iskolákban – kérdeztük a nyugdíjas pedagógustól.

– A munkanap a téli időszakban keményebb volt. Ekkor általában öt órakor keltem fel, begyújtottam az osztályteremben lévő vaskályhába, hogy mire a gyerekek érkeznek, felmelegedjen a magas és nagy osztályterem – idézi fel Bencsik Szilveszterné. A kályha érdekessége, hogy valószínűleg a kezdetektől ugyanaz a vaskályha van a tanteremben, mert az egyik tanítványom apja mondta, hogy még ő is ennél melegedett. A tüzelőt az akkori tanács biztosította, a fuvaros helybe hozta, viszont a gyerekekkel rakattuk a helyére be a szenet. A fahasogatást nem bíztuk rájuk, mert az veszélyesebb, hanem felfogadtunk egy környékbelit erre a munkára.

Hét óra felé érkeztek a gyerekek, ekkor már kezdett felmelegedni a terem. Volt aki több kilométerről jött. Akinek volt csizmája, az még jól járt, de sok olyan gyerek volt, akinek nem volt, és mire ideért, át volt fázva, a cipője átázott. Ekkor körberaktuk a kályhát cipővel, kabáttal, hogy mire mennek hazafelé, valamennyire megszáradjon. A téli időszakban közelebb húztuk a padokat a kályhához, hogy melegebb legyen, mert a nagy tanterem nehezebben melegedett fel. Általában a tanítás fél kettőig tartott, mert a hat órának meg kellett lenni, hogy minden osztályra jusson egy kis idő. Miután a gyerekek hazamentek, kisalakoltam a kályhát, bekészítettem a másnapi gyújtóst, kitakarítottam a termet. Azután a háztartási teendőimet is el kellett látnom, majd felkészülni a következő napra, a dolgozatokat is ki kellett javítanom. Így aztán az egész nap elment, nemegyszer este tíz-tizenegy óráig dolgoztam.

– Volt-e testi fenyítés?

– Elvi lehetőség lett volna rá, azonban engem nehezen lehetett kihozni a sodromból. Én inkább azt az elvet vallottam, hogy nagyobb büntetés az, ha valaki csínytevést követett el, szünetben nem mehet ki játszani a többiekkel. Ennek nagyobb a visszatartó ereje, mint ha lekevertem volna neki egy nyaklevest.

– Hány évfolyamot volt kötelező elvégezni, illetve hány év volt a kötelező felső korhatár?

– Ekkor még 14 év volt a felső korhatár, utána már senkit sem lehetett arra kötelezni, hogy iskolába járjon, még akkor sem, ha mindvégig elsős maradt.

– Volt-e olyan, hogy egy családban több gyerek volt és csak egy pár cipő volt, a gyerekek felváltva jártak iskolába?

– Bizony ám! Volt egy család, akiknek a gyerekei a Körös túloldaláról a Bökényből jártak át. Nyáron, amikor közlekedett a komp akkor az egyik parton összevárták a gyerekeket és egyszerre jöttek át vagy mentek haza. Télen, amikor a Körös be volt fagyva és a komp sem közlekedett, a kompkötél ott maradt kifeszítve, a révész átment a túlpartra és a kötélbe kapaszkodva a jégen áthozta a gyerekeket. Ennek a családnak 3 gyermeke volt, de volt olyan időszak, hogy csak kettő jött iskolába, mert csak két pár cipőjük volt. A következő héten egy másik gyerek maradt otthon, hogy a testvére tudjon jönni iskolába. Ez a hetvenes évek elején volt, akkor még nem volt arra lehetőség, hogy ingyen hozzájussanak a családok különböző holmikhoz.

Ma már kevésbé él az a bevett szokás, hogy kímélje meg a gyerek a tankönyvet, és ha van kisebb testvér, akkor az is tud belőle tanulni. Ha nem, akkor a következő évfolyamnak olcsóbban átadhatta. Volt olyan könyv, amit 2-4 évig is használtak. Olyan nem volt, hogy az iskoláé volt a tankönyv és csak használatra kapták meg. Ekkor még nem volt beiskolázási segély, viszont olyan sokszor előfordult, hogy a gyereknek nem volt ceruzája, füzete. A saját pénzemből vettem meg nekik.

– Tanszerekkel, szemléltető eszközökkel, hogy voltak ellátva? Gondolom, nem vehették fel a versenyt a nagyobb létszámú városi iskolákkal.

– Amikor 1977-ben megszűnt az iskola, nagyon jól fel voltunk szerelve. A tévétől kezdve mindenünk volt, szemléltető eszközökkel is el voltunk látva. Az iskola megszűnésével a szemléltető eszközök egy része bekerült a Damjanich-iskolába, másik része a nagytőkei iskolába. Ahhoz képest, hogy a hetvenes években működött az iskola, elég jól felszereltnek lehetett mondani. Ezért is csodálkoztunk azon, hogy elrendelték a körzetesítést, nem számított, hogy milyen felszereltségű az iskola, hány gyerek járt oda. Bekerültek a gyerekek a városi iskolákba, megnövekedett a tanulólétszám és nem tudtak egy-egy gyerekkel annyit foglalkozni.

Kovács Károly