2010. február 5.

Klapka György katonája

130 éve hunyt el Hutiray Lajos honvéd őrnagy

Klapka György tábornokA szentesi 1848-as volt honvédek és honvédtisztek között nyilvántartunk számos olyan szabadságharcost, akik ugyan nem városunk szülöttei, de itt élték le a dicső korszak utáni életüket, itt szereztek egzisztenciát és közmegbecsülést, s többségüknek városunkban található a sírja is. Ezek közé tartozik Hutiray (Lukácsy) Lajos is, aki közel három évtizeden át volt településünk megbecsült polgára.

Előéletéről annyit tudunk, hogy a Nyitra vármegyei Farkasdon született 1816-ban, római katolikus nemesi családban. Öt deák iskolát (gimnáziumot) végzett; a magyaron kívül beszélte a latin, német, szlovák és román nyelveket. 1832-ben katonának állt. 1840-ig az I. Sándor orosz cár nevét viselő 2. gyalogezredben szolgált Győrben és Pozsonyban, majd hadnagyként kilépett a hadseregből. Ezt követően 1848-ig a Magyar Középponti Vasútnál dolgozott pénztárnokként.

A honvédzászlóaljak szervezésekor szolgálattételre jelentkezett: 1848. június közepétől a szombathelyi 7. honvédzászlóaljban szolgált főhadnagyként. Az új zászlóaljak felállításakor a 40. tren-cséni zászlóaljba került századosi rendfokozattal. Utóbb ő lett a zászlóalj parancsnoka. Amikor 1849 januárjában Klapka György ezredest, későbbi tábornokot bízták meg a felső-magyarországi hadsereg vezetésével, Hutiray Lajos alakulata Klapka irányítása alá került. Ezáltal bizonyosra vehető, hogy Hutiray is részt vett a Schlik császári parancsnok elleni sikeres ütközetekben, valamint a kápolnai, isaszegi, váci, nagysarlói és komáromi csatákban, amelyekben Klapka tábornok alakulatai dön-tő szerepet játszottak. Huturayt ott találjuk a komáromi vár védői között is, amelyet bizonyít, hogy Klapka György várparancsnok lépteti elő őrnagygyá 1849. október 1-jén, közvetlenül az erődítmény kényszerű feladása előtt.

A kapitulációs okmány ugyan szabad elvonulást és büntetlenséget ígért a komáromi vár védőinek, ennek ellenére egy adalék arra utal, hogy Hutiray Lajost büntetésből besorozták a császári hadseregbe. Ugyanis 1850 nyarán kiadtak egy körözést, amely arról szólt, hogy a Szentesen állomásozó Cs. Kir. Párma gyalogezred két hadnagya megszökött, és velük együtt szökött két volt honvédtiszt, név szerint Hutiray Lajos és Hutiray Károly, akiknek elrendelik a befogását. A két testvért feltételezhetően a környékbeliek bújtatták, mert nem kerültek zsandárkézre. Mivel tudjuk, hogy bátyjuk, (Huturay) Lukácsy Sándor - aki századosi rendfokozatban Perczel Mór drávai hadtesténél szolgált -, korábban gróf Károlyi István uradalmi ügyésze volt, feltételezhető az is, hogy valamelyik Szentes környéki grófi majorban találtak menedéket.

Tény, hogy Hutiray Lajos nem hagyta el vidékünket, s 1853-ban előbb napidíjas tollnokként (írnok), 1855-ben pedig Szentes város megválasztott telekkönyvi nyilvántartójaként találkozhatunk nevével. Ezt a tisztségét haláláig viselte. Magánéletéről még annyit tudunk, hogy felesége Zöchmann Leopoldi-na volt, házasságukból gyermekük nem született.

A kiegyezést követően Hutiray értekezletre hívta össze Szentesre a Csongrád megyében élő volt 48-as honvédeket és honvédtiszteket, azzal a céllal, hogy megalakítsák érdekvédelmi szervezetüket. Az 1867. május 12-én megtartott összejövetelen kimondták a Szentesi Honvédegylet megalakítását. Az 567 fővel létrejött egyesület első elnökévé Hutiray Lajost választották. Az alapszabály szerint az egylet célja: a volt honvédek erkölcsi elismertetése, anyagi helyzetük javítása, az elhaltak családtagjairól való gondoskodás, a munkaképtelenek segélyezése, nyugdíjban részesítése.

Honvédegyleti tisztségét 1880. január 24-én bekövetkezett haláláig viselte. Két nappal későbbi temetésén Uhlár István plébános és Arady Kálmán árvaszéki ülnök mondott búcsúztatót. A helyi újság megállapította, hogy: "Részvevőknek ritkán látjuk oly óriási seregét, mint amilyen e köztisztelet és becsületben álló derék hivatalnokot utolsó útjára kísérte."

Százharminc esztendő után fellelhető-e még a 48-as hadfi sírja a Bánomháti- vagy a Kálvária katolikus temetőben? Nem tudjuk. Mivel leszármazott nélkül hunyt el, nem valószínű. Sírcsokor helyett szolgáljanak ezen sorok bizonyságul arra, hogy az örök érdemek nem merülnek feledésbe.

Labádi LajosElőéletéről annyit tudunk, hogy a Nyitra vármegyei Farkasdon született 1816-ban, római katolikus nemesi családban. Öt deák iskolát (gimnáziumot) végzett; a magyaron kívül beszélte a latin, német, szlovák és román nyelveket. 1832-ben katonának állt. 1840-ig az I. Sándor orosz cár nevét viselő 2. gyalogezredben szolgált Győrben és Pozsonyban, majd hadnagyként kilépett a hadseregből. Ezt követően 1848-ig a Magyar Középponti Vasútnál dolgozott pénztárnokként.

A honvédzászlóaljak szervezésekor szolgálattételre jelentkezett: 1848. június közepétől a szombathelyi 7. honvédzászlóaljban szolgált főhadnagyként. Az új zászlóaljak felállításakor a 40. tren-cséni zászlóaljba került századosi rendfokozattal. Utóbb ő lett a zászlóalj parancsnoka. Amikor 1849 januárjában Klapka György ezredest, későbbi tábornokot bízták meg a felső-magyarországi hadsereg vezetésével, Hutiray Lajos alakulata Klapka irányítása alá került. Ezáltal bizonyosra vehető, hogy Hutiray is részt vett a Schlik császári parancsnok elleni sikeres ütközetekben, valamint a kápolnai, isaszegi, váci, nagysarlói és komáromi csatákban, amelyekben Klapka tábornok alakulatai dön-tő szerepet játszottak. Hutu-rayt ott találjuk a komáromi vár védői között is, amelyet bizonyít, hogy Klapka György várparancsnok lépteti elő őrnagygyá 1849. október 1-jén, közvetlenül az erődítmény kényszerű feladása előtt.

A kapitulációs okmány ugyan szabad elvonulást és büntetlenséget ígért a komáromi vár védőinek, ennek ellenére egy adalék arra utal, hogy Hutiray Lajost büntetésből besorozták a császári hadseregbe. Ugyanis 1850 nyarán kiadtak egy körözést, amely arról szólt, hogy a Szentesen állomásozó Cs. Kir. Párma gyalogezred két hadnagya megszökött, és velük együtt szökött két volt honvédtiszt, név szerint Hutiray Lajos és Hutiray Károly, akiknek elrendelik a befogását. A két testvért feltételezhetően a környékbeliek bújtatták, mert nem kerültek zsandárkézre. Mivel tudjuk, hogy bátyjuk, (Huturay) Lukácsy Sándor - aki századosi rendfokozatban Perczel Mór drávai hadtesténél szolgált -, korábban gróf Károlyi István uradalmi ügyésze volt, feltételezhető az is, hogy valamelyik Szentes környéki grófi majorban találtak menedéket.

Tény, hogy Hutiray Lajos nem hagyta el vidékünket, s 1853-ban előbb napidíjas tollnokként (írnok), 1855-ben pedig Szentes város megválasztott telekkönyvi nyilvántartójaként találkozhatunk nevével. Ezt a tisztségét haláláig viselte. Magánéletéről még annyit tudunk, hogy felesége Zöchmann Leopoldi-na volt, házasságukból gyermekük nem született.

A kiegyezést követően Hutiray értekezletre hívta össze Szentesre a Csongrád megyében élő volt 48-as honvédeket és honvédtiszteket, azzal a céllal, hogy megalakítsák érdekvédelmi szervezetüket. Az 1867. május 12-én megtartott összejövetelen kimondták a Szentesi Honvédegylet megalakítását. Az 567 fővel létrejött egyesület első elnökévé Hutiray Lajost választották. Az alapszabály szerint az egylet célja: a volt honvédek erkölcsi elismertetése, anyagi helyzetük javítása, az elhaltak családtagjairól való gondoskodás, a munkaképtelenek segélyezése, nyugdíjban részesítése.

Honvédegyleti tisztségét 1880. január 24-én bekövetkezett haláláig viselte. Két nappal későbbi temetésén Uhlár István plébános és Arady Kálmán árvaszéki ülnök mondott búcsúztatót. A helyi újság megállapította, hogy: "Részvevőknek ritkán látjuk oly óriási seregét, mint amilyen e köztisztelet és becsületben álló derék hivatalnokot utolsó útjára kísérte."

Százharminc esztendő után fellelhető-e még a 48-as hadfi sírja a Bánomháti- vagy a Kálvária katolikus temetőben? Nem tudjuk. Mivel leszármazott nélkül hunyt el, nem valószínű. Sírcsokor helyett szolgáljanak ezen sorok bizonyságul arra, hogy az örök érdemek nem merülnek feledésbe.

Labádi Lajos