2008. október 24.

Megvalósul a végakarat

Koszta és felesége díszsírhelyre kerül

Majdnem hatvan évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szentesi kötődésű, az alföldi festészet egyik legnagyobb alakjaként számon tartott Koszta József 1949-ben történt elhalálozása után itteni földben nyugodhasson.

Hazai földet azért nem írhatunk, mert a művész az erdélyi Brassóban született, 1861-ben. Müncheni, bécsi, budapesti tanulóévek után, amikor is olyan mesterei voltak, mint Lotz Károly, Székely Bertalan, jutott el végül az Alföldre. Az 1910-es évek elején errefelé kocsizott, s meglátta a város határában az elárvult Lakos-tanyát, benne festőműteremmel. Felesége, Szei-fert Anna, Annuska a múzsája is volt egyben: arca, alakja nagyon sok képen feltűnik. Koszta ideérkezése előtt több nemzetközi elismerést tudhatott már magáénak, első sikerét az 1897-es Hazatérőkkel aratta, majd 1929-ben a barcelonai kiállításon arany-és bronzérmet is nyert. Az elsők között, 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki a művészt. Feleségével egyazon évben hunytak el, a festőt Budapesten gyógykezelték, halála után ott is temették el.

A Koszta-múzeum 1951-ben vette fel nevét. Számos alkotása megtalálható a Magyar Nemzeti Galériától a Szépművészeti Múzeumig egy sor kulturális intézményben, illetve magángyűjtők birtokában. Képei, melyeket a városra hagyott, a volt megyeházán láthatók a múzeum állandó kiállításán, 2006 őszén pedig ugyanitt rendkívül nagy sikerű időszaki tárlattal állítottak emléket a művésznek.

Tavaly januárban elsőként írtunk arról, hogy Lantos Imre, a Tájak-Korok-Múzeu-mok mozgalom helyi vezetője kutatása során arra jött rá: Koszta a Kerepesi temetőben évekig jeltelen sírban volt. Ez adta az ötletet dr. Széchenyiné Csergő Juditnak, az Együtt Szentesért Egyesület tagjának, hogy kerüljön vissza Koszta József Szentesre, abba a földbe, melyet évtizedeken át ábrázolt festményein. A Kálvária temetőben képzelték el a díszsírhelyet a művésznek és feleségének. A család oldalági rokonai, s az önkormányzat bevonásával sikerült véghezvinni törekvésüket, de magánszemélyek is támogatták pénzadományokkal a nemes ügyet. Igaz, csak második nekifutásra fogadta el kérelmüket a kegyeleti bizottság. Gránit emlékművet emelnek a díszsírhelyen, melyen a dombormű Máté István munkája. Az újratemetés nem példa nélküli. Dr. Dömötör János művészettörténész, akinek a támogató javaslatával komoly szerepe volt Koszta hazahozatalában, azt mesélte: Vásárhely nagy festőjének, Tornyai János esetében már sikerült véghezvinni ugyanezt a tettet, 1985-ben. Azonban messze nem volt olyan bonyolult elintézni, mint most a szentesieknek Koszta exhumálását. Hiszen végakarata volt, hogy szeretett vidékén nyugodhasson, a festményeit is a városra hagyta, így hát a művészettörténész szerint nehezen érthető a kegyeleti bizottság hosszadalmas, negatív állásfoglalása ez ügyben. Mindenestre most nagyon örül, hogy az újratemetés megvalósul, mert így válik valóssá a végakarat. A szentesiek előtt ezentúl adott lesz a lehetőség a síremlék látogatására, ápolására, mondta. A helybeliek azért szeretik és tisztelik a művészt, mert az igazi Koszta a szentesi korszakában teljesedett ki. Alkotott többfelé, Nagybányán, Cibakházán, Abonyban, Szol-nokon, ez utóbbi helyen érte a meghatározó élmény, hogy az Alföldön telepedjen le. Figyelte a szentesi tájat, s a benne munkálkodó embereket. Koszta nagysága abban rejlik, hogy ő a leginkább kolorisztikus festő az alföldi művészek között, véleményezte dr. Dömötör János, aki előadást is tartott a művész munkásságáról a múzeumban. A festő most már remélhetőleg utolsó útjára indul feleségével október 25-én 10 órakor a Kálvária temető ravatalozójából.

Darók József