2008. október 24.

A hétköznapi élet tanítója

Ötven éve fest Berkecz István

Ha valahol Berkecz István festőművészre terelődik a szó, a legtöbb embernek az alkalmazott grafikái és a város régi házinak és utcáinak hangulatát megörökítő festményei jutnak az eszébe. Nekem egy krumplis csendélet jelenik meg a képzeletem képernyőjén. Barna és okkersárga színek, néhány, kicsit földes krumpli, a tiszai táj termését, a Kurca parti emberek napi életét, munkáját hozza elénk a festmény. Lehet, hogy nem ért az alkotó velem egyet, de kicsit a festő világról szóló véleményét, gondolkodását is tükrözi a keretbe szorított vászon.

Berkecz István a hétköznapok hűséges ábrázolója, a földön járó, az oda kötődő emberek művésze! Egy napokban megtartott könyvtári beszélgetésen azt is kiszámolta szép számú érdeklődőnek: teszi ezt kereken ötven éve. A hatvannégy év gyorsan elszaladt, de tizennégy éves korától rendszeresen fest, alkot, vagyis teszi a dolgát.

A gondolatait és a kézmozdulatait először Drahos István, a legendás hírű grafikusművész alakította. A szentesi gimnáziumban Ter-ney Béla festőművész szakkörében csiszolódott tovább az elsajátított technikai tudás. A fiatal alkotó fantáziáját szárnyalni tanította, szelíd humorral és határozott kritikával, Tokácsli Lajos festőművész. A művelődési házban működő városi szakkörben, a bravúros grafikák mestere, Katona Imre szelíd szava, csendes útmutatása volt Berkecz István számára a negyedik, szakmai iránytű.

A könyvtári beszélgetést Oltyán Lajos terelgette a különböző idősíkok és tevékenységek sokfele futó ösvényein. Bátran tehette, mert a művelődési ház egykori vezetőjeként sokszor találkozott Berkecz Istvánnal, a képzőművész szakkörben, az amatőr filmesek klubjában, a kiállításokon. Segítette, támogatta az alkotót különböző grafikai megrendelésekkel, reklám feladatokkal és dekoratőri munkákkal. Készített feliratokat, színpadképeket, emblémákat és rendezett tárlatokat.

Akik nem jártak Berkecz István harminc kiállításának valamelyikén, de legalább egyszer megfordultak Szentesen és nyitott szemmel járták a várost, ők is találkoztak az alkotásaival .Ki ne látta volna a zeneiskola emblémáját, a Kossuth utcai kovácsoltvas cégért, a műszaki alakulat csapatjelzését, Tömörkény és Nagytőke községek címerét, vagy éppen az Árpádkori lovas íjász emlékművét.

És sorolhatnánk tovább, de nem tesszük! Jó volt hallgatni Berkecz István meditálását a könyvtári közönség között. Kiderült: nemcsak eltelt az ötven, festői év, hanem lendületet is hagyott a következő fél évszázad megkezdéséhez!

Kruzslicz Pál