2008. szeptember 12.

Új műsorszórásról állapodtak meg

A három digitális adó egyike Szentesen lesz

A Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Antenna Hungária aláírta a digitális földfelszíni televízió- és rádióműsor-szóró hálózatok üzemeltetési jogosultságára vonatkozó szerződéseket. Az első három digitális adó Szentesen, Budapesten és Kabhegyen lesz, így a lakosság közel 60 százalékát éri el - olvasható az Antenna Hungária honlapján. A cég összesen 16 adót épít, ennek érdekében a következő években több milliárd forintot költenek fejlesztésre.

Városunkban már év végén, decemberben beindul a földi sugárzású digitális televízió-műsorszórás, az úgynevezett MinDigTV szolgáltatás, amelyben az előfizetési díj nélkül elérhető csatornák száma nagy valószínűséggel már az induláskor emelkedik a jelenlegi három adáshoz képest. A közszolgálati csatornák, az m1, m2 és a Duna TV biztosan elérhető lesz, várhatóan HD felbontásban. Az RTL Klub és a TV2 azonban 60 napon belül dönthet arról, hogy megjelenik-e az új szolgáltatás kínálatában. Az is valószínű, hogy az ATV és a Hír TV kódolt adása is benne lesz a kínálatban, de még a részletekről nem született döntés. Ezen kívül előfizetési díj nélkül, szabadon fogható csatornaként elérhető lesz két televíziós csoport szolgáltatása is. Rádiók adását is elérik a MinDigTV szolgáltatásait igénybe vevők. Köztük a Magyar Rádió közszolgálati adásait, az MR1, MR2, MR3, valamint a Katolikus Rádió műsorát.

A DVB-T jelek vételére a meglevő tető- vagy szobaantennák többsége alkalmas lesz, de az adások vételéhez egy jelátalakító berendezésre (set-top-box) vagy integrált televíziókészülékre van szükség, beépített DVB-T MPEG-4 tunerrel. A vevőkészülékek a digitális szolgáltatás indulása előtt már kaphatók lesznek és a könynyebb tájékozódás érdekében MinDigTV logót tartalmazó egyedi matricával kerülnek forgalomba. A televíziós szolgáltatás már az induláskor tartalmazni fogja az elektronikus műsorújságot (EPG).

A hálózat az Antenna Hungária Zrt. tervei szerint 2009-ben újabb 8 telephellyel bővül, a lefedettség akkor már eléri a 88 százalékot, míg a 95 százalékos lefedettség csak 2010 végére várható.

Cs. I.