2008. június 27.

Az igazgatóikért tüntettek

A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 19-én a szentesi középiskolák élére új igazgatókat nevezett ki. Döntésük alapján nem az elsöprő többségben (97, illetve 85 százalékban) támogatott Dongó László és Tóth Tibor kapott igazgatói megbízást.

Ezzel a négyből összevont két középiskola tantestületén kívül semmibe vették az alkalmazotti közösségek, a szülői munkaközösségek, a diákönkormányzatok és az iparkamara egyértelmű akaratát. A döntés elleni tiltakozásként békés demonstrációt tartottak a középiskolai tanárok június 21-én, szombaton délben az ifjúsági ház melletti gödörben, majd a Kossuth téren. A középiskolák tanárai hisznek abban, hogy vannak a "majd én megmutatom" hatalmi erejénél fontosabb szempontok is. Hogyan lehet tovább gyermekközpontúan, nyugodt körülmények között oktatói-nevelői munkát végezni, vagy tanulni, és az élet további kihívásaira felkészülni, ha enynyire nem számít a véleményünk? Hogyan neveljük hitelesen a tanulóinkat a demokráciára, ha csak azt tanulhatják meg, hogy az erősebb hatalmi szóval dirigál, és mindent megtehet? Többek között ezekre a kérdésekre szeretnének választ kapni a tanárok. "Ki a pártpolitikával az iskolákból! Az igazgatóinkat akarjuk! Dongót vissza! Demokráciát akarunk! Nő-e virág iskolánk romHALMAIn?" - csak néhány a feliratok közül, amelyek a békésen demonstráló pedagógusok, diákok és szimpatizánsok transzparensein szerepeltek. Rácz Attila, volt drámais diák, aki ma a színi egyetemen tanít, a zsarnokságról mondott verset a Kossuth téren. Papp László, az egyik budapesti művészeti iskola és a szentesi gimnázium tanára elmondta, hogy - bár ő Keserűvel ellentétben kapott órát - nem kíván élni a lehetőséggel. Véleménye szerint megalázták a négy iskola tantestületét és a várost. Az újonnan kinevezett igazgató, dr. Magyar Lászlóné pályázatából idézett, humorosan kommentálva egyes részleteit: például "ha csöpög a csap, szóljunk a karbantartónak", vagy "ne égessük feleslegesen a villanyt". Papp László szerint a megyén vagy nem olvasták el a pályázatot, vagy szövegértési problémákkal küzdenek, illetve elolvasták, és ennek ellenére őt találták a lehető legjobbnak. Fesztbaum Béla és Rácz Attila a Ha én rózsa volnék című dalt adta elő, és velük énekelt minden jelenlévő. József Attila ideillő verse, a Levegőt! is elhangzott volt drámaisok és gimis tanárok előadásában.

Bedő Katalin, a gimnázium pedagógus szakszervezetének titkára elmondta, hogy titokban azt remélik, megváltoztatják a döntést a megyén. De valójában ugyanazt a hatalmi arroganciát várja, ahogy a döntést meghozták.