Szombatonként találkoznak. Hol többen, hol kevesebben. Közel harmincan vannak, akik e délutánokon főleg lelki szükségletből megjelennek. Amíg várják társaikat addig játszanak. Hiszen fiatalok. A legidősebbek egyetemisták. Azután olvasnak abból a könyvből, amelyik a Föld legtöbb nyelvére van lefordítva. (A fordítások még most is folyamatban vannak.) Általában mindegyikőjükre hat az Ige. A felmerült gondolataikat megbeszélik. Még az is előfordul, hogy vitatkoznak. Majd szórakozással múlatják az időt.
Nyáron már több alkalommal voltak táborban. Testben, lélekben felfrissülve jönnek onnan haza. Mind ott, mint itthon sokat énekelnek. Aztán kiderült, hogy hangszereken is jól játszanak. Az egyik gitározik, a másik is, a harmadik is. Van aki hegedűjátékával dicséri az Istent. Kitűnően fuvolázók is vannak. Ők tizennégyen megalakították a zenekart. Még dobosuk is akadt.
Idén is el akartak menni táborba. A jelentkezéskor kiderült, hogy vannak akiknek szülei a tábor költségét nem tudják fedezni. Ők pedig együtt akartak lenni. Tépelődtek. Végül kitalálták, hogy hangversenyt fognak adni. Szervezkedtek. Nagy segítségükre volt Csiszár György tanár úr. A gyerekek az ő segítéségével megkapták a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola előadótermét május 16-ra, hangversenyük előadására.
Május 16-án csengett a terem a Szefriköz fiataljainak hangjától, hangszereitől és a szinte állandósult tapstól. Koncz Péter irányításával pergett a műsor. A ráadás dalt a közönség soraiból is többen énekelték: "Mindennap veled leszek, fogom a kezed. Csak őrizd meg mindig tisztán a szíved! El nem hagylak téged, el nem távozom. Kiáltasz hozzám, s én meghallgatom."
Szép volt. De szép az is, hogy szinte a semmiből sikert tudtak kovácsolni a fiatalok. Csak így tovább, ezen az úton!
Gizi néni