XL. évfolyam 2. szám

2008. január 18.

Zavartalan ellátás

A látogatási tilalmat jelző feliratokat több helyen kirakták

A megnövekedett influenzás megbetegedések száma miatt látgatási tilalmat rendeltek el január 16-tól a Dr. Bugyi István Kórház fekvőbeteg osztályain. Az intézkedéssel kapcsolatban dr. Földesi Irén főorvos, az intézmény járóbeteg-ellátás igazgatója lapunknak elmondta, hogy az országos rendelkezés értelmében a kórházban fekvő betegek hozzátartozóit kérik, hogy a látogatási tilalom feloldásáig tartózkodjanak családtagjaik és ismerőseik látogatásától. Természetesen telefonon mindig adnak felvilágosítást a betegek aktuális állapotáról. Ezen kívül az előzetesen bejegyzett betegek felvétele vagy a már gyógyult betegek távozása - szükség szerint hozzátartozóval együtt - zavartalan. - Azok a betegek is jöhetnek az intézménybe, akiket előjegyeztek műtétre, egyéb gyógykezelésre, vagy szakrendelésre. Azonban ha úgy érzik, hogy nehézkes a bejutásuk, vagy félnek a közösségben való részvételtől, akkor azt mindenképp időben jelezzék telefonon. Az országos előjegyzési és várólista miatt fontos tudni, hogy ha valaki nem veszi igénybe a szolgáltatást. Ilyenkor egy másik beteg lép a helyébe. Tehát az előjegyzett betegeket felveszik, a gyógyultak pedig hazamehetnek a látogatási tilalom ellenére - foglalta össze az aktuálisokat a főorvos.

Cs.I.

2008. január 18.

Két cég az első ötszázban

A Heti Világgazdaság nemrég összeállította az ötszáz, 2006-ban legnagyobb árbevételt elért hazai cég listáját. Csongrád megyéből összesen 16 cég került be a legjobbak közé, amelyek öszszes árbevétele 536 milliárd forint. A listán a Hungerit Baromfifeldolgozó Zrt. a 193. helyen végzett éves árbevétele alapján, egy helyet javítva 2005-höz képest. Az 500 legnagyobb cég között 48 élelmiszer- és dohányipari, mezőgazdasági profilú. Közöttük 17. helyen áll a Hungerit Zrt. A rangsorban szereplő másik szentesi vállalat, a Legrand Magyarország Zrt. a 414. helyet szerezte meg, s az ötszázas listán szereplő 17 hazai gépgyártó közül a 15. helyen végzett.

2008. január 18.

Vizitdíj

Megduplázódott a kérelmezők száma

Ahhoz képest, hogy tavaly egész évben nagyon kevesen igényelték viszsza a vizitdíjat városukban, most ugrásszerűen megnőtt a kérelmezők száma. Decemberig 22 esetben, mára (január 16.) összesen 44 esetben igényeltek vissza vizitdíjat a szociálpolitikai osztályon, tehát megduplázódott a visszafizetések száma - tájékoztatta lapukat Lencséné Szalontai Mária.

2008. január 18.

Közszolgáltatói díjak

Többe kerül a szemétbegyűjtés, kéményseprés

Az önkormányzat az előző év utolsó ülésén tárgyalta a városban folytatott közszolgáltatói tevékenységről szóló rendeletét. Az előterjesztés három szolgáltatásra vonatkozik, a folyékony szennyvízszállításra, a szilárd hulladék elszállítására és a kéményseprésre. Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő az előterjesztésben foglaltak szerint a hulladékkezelési díjaknál a 2007. évi infláció mértékével megegyező, átlagban 7,5 százalékos emelésre tett javaslatot. Elmondta, hogy a szakfeladat tavalyi költségvetése nem fedezi a 2008-ban végrehajtandó feladatok költségeit. A kéményseprési tevékenység díjtételeinek átlagosan 9 százalékos emelését a kötelező fejlesztések végrehajtása indokolja. Az előterjesztésből kitűnt, hogy a feladatot ellátó Szentes Városi Szolgáltató Kft. tüzeléstechnikai csoportja az előző években a kéményállomány 80-85 százalékát tudta ellenőrizni, tisztítani. A tulajdonosok egy része nem engedi elvégezni a szolgáltatást, és nem fizeti a díjat. Ügyükben eleddig az önkormányzat jegyzője járt el, ez évtől a hivatásos önkormányzati tűzoltóság intézkedik a szolgáltatást megtagadókkal szemben.

2008. január 18.

Új elnök a helyi Fideszben

Két aktualitása is volt Farkas Sándor és Halmai László (Fidesz MPSZ) sajtótájékoztatójának a minap. Farkas Sándor a Fidesz megyei elnöke a párt Csongrád Megyei Választmánya Szegváron tartott üléséről tájékoztatta a média képviselőit. Elmondta, az elnökség beszámolóját követően úgy ítélték meg, hogy az a munka, amit a megye választmánya végzett, az meszsze előremutató, és bíznak abban, hogy a népszavazásra való felkészülés is jól sikerül majd és eredményes lesz.

2008. január 18.

Érintés Szentesről

Imre Zsuzsiék az Eurovíziós dalfesztivál magyar döntőjében

Bizonyára emlékszik még a nyájas olvasó a régi sláger szövegére: "Írtam a bátyámnak egy dalt". Nos, Mészáros Gábor és Varga Kis Sándor nem a bátyjuknak, hanem Imre Zsuzsinak írtak egy dalt. Mindez még 2007-ben történt. Azután december elején megjelent a felhívás is, miszerint a Magyar Televízió az Eurovíziós dalfesztiválra való kijutás reményében meghirdeti dalpályázatát. Feltételei: magyar és angol nyelven fel kellett énekelni a dalt, meg kellett írni a kottáját, le kellett adni az énekesnő szakmai önéletrajzát, kitételként szerepelt az is, hogy korábban önálló hanghordozón már énekelt. A szentesi csapat ilyen szempontból minden feltételnek megfelelt.

2008. január 18.

Vedd és olvasd!

"Az idei esztendőt a három történelmi egyház a Biblia évének nyilvánította, hogy népszerűsítsék és tudatosítsák a Szentírás vallási és kulturális értékeit." Így ír Kondorosi Ferenc kormánybiztos.

Pontos megfogalmazás. De ha azt mondjuk, hogy az egyházak intenzív reklámozásba kezdenek azért, hogy Isten Igéje újra kelendő legyen az emberek érdeklődésének piacán, ez ellen sem lehet komoly kifogást emelni. A kérdés csak az, van-e komoly esély a sikerre? Ez tényleg kérdés, de lebeszélem magam a találgatásról, mert ebbe a népszerűsítési kampányba akkor is bele kell fognunk, ha netán nem lesz kimutatható eredménye.

2008. január 18.

Átélhető helytörténet

DVD-n a szentesi múlt

Szentesi filmesek a felvételen, az 1970-es évek első feléből. Az asztal előtt Kruzslicz Pál, keménykalapban Berényi K. József, mellette Szabó Árpád

Fut a filmszalag a görgőkön, villog a kép a vásznon - és megelevenedik a város, az ott élő emberek múltja. Nincs már filmszalag, csak a nagy mozikban surrognak a görgők és a villogás nagy részét kiküszöböli a modern technika. De a "mozizás" közben mindenkit megérint a közelmúlt üzenete. A velünk élő és a bennünk lévő, másodszorra is átélhető helytörténet.

Köszönet az Életjel Kulturális Egyesületnek, a támogatóknak és elsősorban az "ügy" gazdájának: Karikó-Tóth Tibornak. A helyi Amatőr Film Klub Szentesi Híradóit rögzítő első CD-n az 1969-70-ben készült összeállítások láthatók. A második korongról az 1971 és 1976 közötti várost, az embereket és a szűkebb életünket meghatározó történéseket nézzük a vásznon, vagy a képernyőn. Nemcsak az amatőr filmklub tagjai tanultak meg akkorra "járni", de a látásmód, a stílus is sokat csiszolódott. A "vájtszeműek" még azt is viszontlátják, ami nincs is a képsorokon.

2008. január 18.

Emlékezetes dátumok (2007., III.)

105 éve, 1902-ben elkészült a szentesi vármegyei közkórház új főépülete. (Tervezője Csordacsics Ferenc építész.)

100 éve, 1907-ben a Belügyminisztérium hitelesítette Szentes város 1730-tól használt ősi pálmafás címerét.

95 éve, 1912-ben elkészült a szentesi központi katolikus elemi népiskola magyaros szecessziós stílusú új épülete. (Tervezője Dobovszky József István.) Ma Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola néven működik.) - Megkezdődött a szentesi polgári leányiskola építése. (Tervezője Bohn Alajos.) - Állami támogatással 8 külterületi népház épült Szentes határában.

85 éve, 1922-ben vette fel a Szentesi Állami Főgimnázium Horváth Mihály történetíró-püspök nevét. (A gimnázium önképző köre már az 1891/92. tanévtől a püspök nevét viselte.) - A szabadkai Hartmann és Conen cég megalapította Szentesen az Élelmiszer Kiviteli Rt-t, a későbbi Baromfifeldolgozó Vállalat jogelődjét. ? Megalakult Szentesen a terhes anyák és a csecsemők gondozását ellátó Védőintézet.

80 éve, 1927-ben elkészült a Damjanich Utcai Általános Iskola épülete.

75 éve, 1932-ben Miskolczy Jenő apátplébános kápolnát és paplakot alakíttatott ki a Jókai u. 102-104. sz. alatt, és a lelkészi állást is betöltette. (Az épületeket és a javadalmakat 1936-ban a kapucinus barátok vették át.)

70 éve, 1937-ben elkészült a Szent Anna plébánia új épülete, a boltíves árkádsorral. - Megszervezték Szentesen az önálló, kétéves Női Kereskedelmi Szaktanfolyamot. (Utóbb ebből nőtt ki a mai Boros Sámuel Közgazdasági és Egészségügyi Szakiskola.)

60 éve, 1947-ben megkezdte működését a Csongrád Megyei Tejipari Vállalat Szentesi Tejüzeme.

55 éve, 1952-ben megalapították Szentesen a Csongrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot. - Középiskolai Leány Diákotthon létesült Szentesen. - Megnyílt a volt Lenin úti (ma Vásárhelyi út) bölcsőde. - Megalakult a Szentesi Háziipari Szövetkezet.

50 éve, 1957-ben költözött a jelenlegi helyére (a volt Kaszinó épületébe) az 1955-ben alapított Szentesi Állami Zeneiskola (ma Lajtha László Zeneiskola).

45 éve, 1962-ben elkészült a városközpont részletes rendezési terve. A tervezés 71 hektár területre terjedt ki, ahol 960 régi lakás szanálása árán 3961 új lakás építését irányozta elő. - Megkezdődött a volt Vásártér (Rákóczi tér = Marx tér = Apponyi tér) beépítése. - Megalakult a Május 1. MgTsz. - Megkezdte működését a Deák Ferenc Általános Iskola. Szabó Róbert szerkesztésében megjelent a Szentes városismertető című kiadvány.

Összeállította:
Labádi Lajos

2008. január 18.

Kísérleti telefonvonal Szentestől Gyuláig

Évfordulók - 2008.

95 éve, 1913. január 12-én a Szentesi I. Függetlenségi és 48-as Népkör tisztújító közgyűlésén a kör díszelnökévé választották a város jeles szülöttét, dr. Négyesy László egyetemi tanárt. (Rendes elnök: Burián Lajos, választmányi elnök: dr. Kiss Béla, másodelnök: Nyíri Antal.)

130 éve, 1878. január 13-án Sima Ferenc volt tanítót, városi levéltárnokot, a Szentesi Lap felelős szerkesztőjét a Szentesi 48-as Népkör elnökévé választották.

70 éve, 1938. január 20-án született Szatmári Imre (1938-2003) ny. vállalatvezető, fotóriporter, fotóművész, a Szentesi Élet munkatársa.

240 éve, 1768. január 21-én 45 éves korában elhunyt Gaál István (1723-1768) református lelkipásztor, a szentesi református eklézsia történetének egyik írója, aki 1746-tól haláláig szolgált városunkban. (A református nagytemplomban van eltemetve. 1932 óta utca viseli nevét.)

95 éve, 1913. január 22-én Böszörményi Jenőt a felsőpárti református gyülekezet lelkészévé választották. (Ünnepélyes beiktatására május 4-én került sor.)

110 éve, 1898. január 24-én született ifj. Cserna János földbirtokos, mezőgazdasági reformer, magyar királyi gazdasági tanácsos.

115 éve, 1893 januárjában ideiglenes kísérleti telefonvonalat helyeztek üzembe Szentes és Gyula között.

Összeállította:
Labádi Lajos

2008. január 18.

Év kórháza

Mostmár harmadjára szervezte meg a házipatika.com internetes oldal az "Év kórháza" elnevezésű versenyt, melyben a betegek és hozzátartozóik szavazatai alapján osztályozták az egészségügyi intézményeket. A nem reprezentatív versenyre mintegy 46 ezer szavazat érkezett be, s emellett észrevételeiket is megírhatták a versenyhez kapcsolódó fórumon a szavazók. A játékban résztvevők egytől ötig szavazhattak öt ismérv alapján: orvos-szakmai ellátás, ápolás- és szakszemélyzet, infrastruktúra, ellátás, környezet és tisztaság. A Dr. Bugyi István Kórház Csongrád megye 26 intézménye között a 14. helyet szerezte meg, míg az országos rangsorban a 140. helyen végzett, az összesítés alapján 3, 6-es osztályzat-átlaggal. Ez az eredmény a tavalyihoz képest előrelépés, hiszen akkor a 207. helyen végzett az intézmény.

2008. január 18.

Kiegyensúlyozott vérellátás

A véradás szempontjából pozitív ereménnyel zárult a tavalyi év, hiszen száz fővel többen adtak vért, mint a megelőző esztendőben. Ezt azt jelenti, hogy 40 liter vérrel több gyűlt össze. Ebben az eredményben nagyon sok embernek van szerepe, köztük a véradóknak, a véradást támogatóknak, valamint a kollégáknak - mondta el dr. Kispál Mihály főorvos a vérellátás aktuális helyzetéről szóló sajtótájékoztatón, ahol Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő strandbelépőket adott át a 2008-as véradó donorok részére.

2008. január 18.

Közgés a legjobb

A Boros Sámuel szakközépiskola év eleji szép hagyománya az Implom József-helyesírási verseny regionális döntője. A versenyt három kategóriában rendezik, gimnazisták, szakközépiskolások és szakiskolások részvételével, s a megye minden középiskolája képviselteti magát.

Így volt ez a legutóbbi eseményen is, melynek már 17. éve a Boros szakközépiskola a helyszíne. Korábban a Pedagógiai Intézetben rendezték, ám idővel kiváló eredményei alapján a szentesi szakközépiskolát bízták meg a verseny lebonyolításával.

2008. január 18.

Több az önkéntes

Az elmúlt időszak tapasztalatai szerint egyre több középiskolás pályakezdő diplomás állásnélküli és egyetemista jelentkezik a gondozási központhoz önkéntes munkára. Ők főként oktatási szünetekben, illetve szabadidejükben szakítanak időt arra, hogy az idősebb generációkon segítsenek széles tevékenységi körben. Az egyetemisták főként a nyári időszakban csatlakoznak a programhoz, s próbálnak tapasztalatokat szerezni - tájékoztatta lapunkat Puskásné Halál Ágnes, aki szerint a diákok számára nagyon hasznos az önkéntes munka, hiszen azáltal tapasztalatokat szerezhetnek, s óriási segítséget kapnak a kommunikációban, az emberismeretben és az alkalmazkodásban. A gondozási központ vezetője elmondta: aki önkéntes munkát végez, az ingyenes angol nyelvoktatásban is részesülhet. Az elmúlt időszakban összesen 37 fiatal és felnőtt segítette és jelenleg is segíti a rászorulók gondozását, ők több mint 40 ellátotthoz jutottak el rendszeresen az elmúlt hónapokban. Most pedig a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola növendékei is jelentkeztek önkéntes munkára. Ők beszélgetnek majd például a Nagyörvény utcai Szállásbiztosító Klub ellátottjaival.

Cs. I.

2008. január 18.

Rovarokkal a kártevők ellen

A biológiai növényvédelem tizenöt éve

Biológiai növényvédelemmel az országban elsőként az Árpád-Agrár Zrt.-ben kezdtek foglalkozni. Tizenöt éve tart az Árpád együttműködése a növényvédelemre szakosodott Árpád Biokontroll 2003 Kft.-vel és a Biobest B. V. elnevezésű belga céggel. Az évfordulón az Árpád székházában szakmai konferencián összegezték eredményeiket.

Az elmúlt másfél évtizedről az Árpád Biokontroll 2003 vezetője, Zentai Ákos beszélt, aki saját bevallása szerint a legérintettebb, hiszen ott volt már az első poszméh-szállítmánynál is, azóta részt vesz a biológiai növényvédelemben. Amely egyébként nem új keletű, ugyanis már a '80-as évek közepén voltak erre próbálkozások, s hasznos is volt, mert megtanította biológiai módon gondolkodni a kertészeket. Pár év után a program leállt, viszont a '90-es évek elején új kártevők jelentkeztek, s a termelők érezték, komoly gondjaik lesznek. Poszméhekkel a termés fokozására kezdtek el foglalkozni Szentesen, az első raktár 1991-ben létesült, s országszerte robbanásszerűen elterjedt. Ekkor kezdték el a növényvédelemben alkalmazni, hogy a kártevők ellen természetes ellenségeiket vetik be: parazitákat, például fűrészdarazsat vagy ragadozókat (ragadozó atka és poloska). A új módszert az évtized végére a teljes üzemi felületre kiterjesztették.

2008. január 18.

Hét évtized a cipész szakmában

Lábbelik és elefántok szeretete

Nemrégiben Szentes Városért Emlékéremben részesült Zemlényi István. A közkedvelt cipészmester a szentesi iparosok elismerésének is tekinti a városi kitüntetést, és még 86 évesen is a szakmában dolgozik.

- Cipész dinasztiába születtem, kezdi emlékei felidézését Zemlényi István. - Édesanyám csizmadia volt, apám a felesége mellé szegődött suszterinasnak. Bátyám is cipészmester volt. Ez így volt természetes, mindig a szülők szakmáját kellett választania a gyereknek.

2008. január 18.

Nagy Lili fotói

Január 22-én, kedden 17 órakor nyílik Nagy Lili Anna fotókiállítása a Művelődési és Ifjúsági Házban. A fotók február 29-ig láthatók az intézmény nyitva tartási ideje alatt.

2008. január 18.

Wass Albert

A városi könyvtárba várják az érdeklődőket január 25-én, pénteken 18 órakor a Wass Albert igazsága című műsorra. Előadják Mészáros Mihály, Nagy Erika és Tomanek Gábor.

2008. január 18.

Esküvő és Baba-mama kiállítás

Február 2-3-án ismét megrendezik az Esküvő és Baba-mama kiállítást és vásárt a Megyeháza Kulturális és Konferencia Központban. Idén is érdemes lesz ellátogatni a rendezvényre, hiszen a színes programok mellett, széleskörű tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők esküvői és baba-mama témakörökben. Összesen 10 városból érkeznek kiállítók. A tavalyi nagy siker után, ismét fellép a világbajnoki helyezett jégszobor faragó művész, látványos faragóshow-ja bizonyára sokaknak tetszik majd. Idén a gyermekekre is gondoltak a szervezők, szombat délelőtt egy bűvész és illúzió-show várja majd a vendégeket. Ezen kívül mixer-show, esküvői divatbemutatók, táncbemutatók is láthatók lesznek.

Mindemellett a rendezvényen számtalan értékes nyeremény talál majd gazdára, tudtuk meg Bertók Róbert rendezőtől. Szombaton háromnegyed 6-kor sorsolják ki a meglepetés-nyereményt, amely nem más, mint egy aznap elkölthető kétszemélyes gyertyafényes pezsgős vacsora, ahol a szerencsés nyertes párt azt megelőzően fél órás romantikus útra viszik egy gyönyöru limuzinnal, pezsgőfogyasztással egybekötve. Sok nyereményt sorsolnak ki, többek között: három kényeztető wellness hétvégét, jégszobor utalványt, egy 50%-os utalványt menyasszonyi, vagy alkalmi ruhára, egy komplett esküvői fotózást, kozmetikai ajándékcsomagot, dekorációs utalványt, divat- és babamagazinokat! A nyereménysorsolás 3-án, vasárnap este fél 6-kor lesz a helyszínen.

A rendezvény látogatása díjmentes, 2-án és 3-án, délelőtt 10 órától, délután 18 óráig várja az érdeklődőket.

(X)

2008. január 18.

Rangos elismerés

Mi újság Lovag Imre Károly?

A Szent György Lovagrend legutóbbi éves konventjét a visegrádi királyi vár lovagtermében rendezték meg. Az eseményre mintegy száznegyven magyarországi lovag volt hivatalos, tudtuk meg lovag Szentpáli Imre Károlytól aki tavaly megkapta a lovagrend legmagasabb kitüntetését. Az elismerés pontos neve: "Szent György Lovagrend tiszti keresztjének a Szent Koronával ékesített csillaga". Lovag Imre Károly a szervező- és hagyományőrző munkájáért, valamint karitatív tevékenységéért kapta a rangos elismerést, amelyet ma is tovább folytat: az egyik budapesti mozgássérült intézetnél vállalt önkéntes munkát. Beszélgetésünk előtt éppen négy napos távollétből érkezett meg a fővárosból. Hogy mit dolgozik? "Amit kell, amit éppen elvárnak tőlem, azt csinálom. Önkéntes segítő vagyok. Ott töltök velük havonta 3-4-5 napot, mikor mennyi időm van, és segítek" - mondja.

2008. január 18.

Bélyegkiállítás a postán

Hatalmas alkotások miniatűr képeken

A Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány Kass János Kossuth-díjas grafikusművész 80. születésnapjához kapcsolódva rendezte meg a városi 1. számú posta emeleti emlékszobájában a Műhelytitkok a bélyegkészítésben - Kass János bélyegei és bélyeggrafikái című kiállítást.

A tárlaton - ahogyan a megnyitón a neves és sokoldalú művész leveléből is megtudtuk - Csongrád megyében immár negyedik alkalommal állították ki bélyegeit és bélyeg-grafikáit az alapítvány jóvoltából. Az anyag 55-60 százaléka Kass János több mint 30 éves bélyegmunkásságának eredménye. Köztük számos érdekességgel, melyekre a művész betegsége miatt levélben maga is felhívta a figyelmet. Láthatjuk itt mesesorozatát, a Feszty-körképről, a Magyarok bejöveteléről készült munkáit, s számos alkotást, melyek elkészítése saját bevallása szerint is hatalmas kihívás.

2008. január 18.

Szomszédoló alkotók

A festő egyik alkotása előtt a szentesi csoporttag
és egy helyi tárlatlágogató

A főtéri Galéria ebben a hónapban egy Szenteshez kulturális és életforma tekintetében is hasonló város festőcsoportja, a kunszentmártoni Alkotók Szabad Társasága kiállításának ad helyet.

A két település közti párhuzamról Lovas Dániel művészeti szakíró beszélt a csoportos kiállítás megnyitóján. Érettségijéig életét városunkban töltötte, s élénk kulturális életre emlékszik. Véleménye szerint Szentes Kun-szentmártonhoz való hasonlatossága megmutatkozik a város művészethez való viszonyában, és az alföldi táj jellegzetességeiben, az életformában is. Megismerve Kunszentmártont, rájött, a városban igazi alkotó élet alakult ki, a művészek támogatják egymást. Ennek oka a szakíró szerint az, hogy a környéken mindig is igény volt a szellemi életre, a kenyér mellett az itt élő emberek a szellemi táplálékot is megbecsülték.

Az Alkotók Szabad Társasága 2001-ben alakult, s még azon a nyáron létrehozták művésztelepüket is. Azóta több közösségi díjjal jutalmazták munkájukat, városi és megyei elismerések után a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is.

Most eljöttek szomszédolni, fogalmazott Lovas Dániel. A közérthető, ábrázoló festészet jelenik meg a képeken. A társaság mind a 13 tagja bemutatkozik, köztük Kozák Liza személyében akad városunkból való festő is. Négy festménye látható a Galériában, az egyik a kunszenti piacot ábrázolja. A városhoz és a társasághoz való kötődéséről kérésünkre elárulta: még kezdőként egyszer a csoport vezetőjének, Szamecz Bélának képeit látva majd elájult a gyönyörűségtől. "Így szeretnék én is festeni" - kiáltott fel, s ezt közölte később személyesen az alkotóval is, mire a kunszenti festő meghívta maguk közé egyik alapító tagnak. Minden évben egy hetet együtt tölt a csoport, s Kozák Liza bevallása szerint sokat tanult tőlük művészeti szempontból, de emberségből is. Tavalyi önálló kiállítása után most a következőre készül.

D. J.

2008. január 18.

Ki tudja végig a Himnuszt?

Hamarosan megnyílik a Koszta József Múzeum idei első időszaki kiállítása, melyhez ismét pályázatok kapcsolódnak.

A Himnusz című tárlatot dr. Nagy Ádám, a Móra-múzeum numizmatikusa rendezi. Az ő gyűjteményére alapozva Kölcsey Ferenc 1823-ban írott költeménye köré szerveződik az átfogó kiállítás a múzeum megyeházi épületében, melynek megnyitóját a Magyar Kultúra napján, január 22-én, kedden tartják. Ekkor nyit ki a képtár a téli szünet után. A programtérben előadás és díjátadás is helyet kap ezen a délutánon: 15 órától dr. Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, az ELTE docense előadását hallgathatják meg Himnuszunk szomszédai - szomszédaink himnuszai címmel. 16 órakor ugyancsak ő nyitja meg a Himnusz keletkezését, szerepét, Kölcsey munkásságát különböző műalkotásokon megjelenítő kiállítást, a Horváth Mihály Gimnázium diákjai, Espig Lili és Mendler András közreműködésével. Az ünnepi műsor zárásaként ezúttal a múzeumban kerül sor a Csongrád Megye Közművelődésért Díj átadására.

A szervezők szándéka szerint ez a kiállítás más lesz, mint a többi megemlékezés, nem pusztán egy tárlat nyílik a múzeumban, mint azt az utóbbi hónapokban megszokhattuk a funkcióját bővítő intézménytől. A kisiskolástól a középiskolás korosztályig szeretnék megcélozni a diákokat a szervezők. A kiállítás ideje alatt folytatódnak a tavaly beindított múzeumpedagógiai foglalkozások, az iskolákkal remélhetőleg még szorosabbra fűzve a kapcsolatot, hiszen a fő látogatóbázist a diákok adják. A feladatlap a tanulóktól felkészülést igényel a Himnuszról, de lesz egy érdekes próbálkozás, játékos vetélkedő is, melyben nem csak iskolások, de bátor idősebbek is megmérethetik magukat. Figyeljék a felhívást lapunkban is: a Himnusz teljes szövegét kell elszavalniuk a jelentkezőknek. Vajon hányan tudják hibátlanul?

D. J.

2008. január 18.

Cipődoboznyi szeretet

Nagyon gyorsan eljött a tél és vele együtt a karácsony is. Az otthoni nagyon jó volt, de az iskolairól se feledkezzünk meg. Jó érzéssel töltött el a karácsonyi műsor, igazán megható volt. Ezután a díszterem végén kinyílt egy ajtó, ami mögött ott volt az a rengeteg ajándék, melyek elkészítésében benne volt sok-sok kicsi kéz. Szeretettel állították össze a cipődoboznyi ajándékot, amit mi szentesi gyerekek kaptunk meg. Én is megkaptam a sajátomat, amit vagy egy angol, vagy egy német kislány állított össze. Nagyon örültem az ajándékcsomagnak, mert sok jó dolog volt benne, és tudtam, hogy az enyém igazi szeretetcsomagnak készült. Osztálytársaimmal boldogan bontogattuk a dobozokat, amelyek nagy-nagy meglepetést szereztek nekünk.

Az ajándékok a Hajnalcsillag Alapítvány jóvoltából jutottak el a Kiss Bálint Református Általános Iskola diákjaihoz.

Kaszanyi Éva 5.b

2008. január 18.

Kiállítás

A Magyar Kultúra napja tiszteletére képzőművészeti kiállítást rendeznek január 21-én, hétfőn 17 óra 30 perctől a Művészetek Házában. A tárlatot megnyitja és köszöntőt mond Szűcs Lajos alpolgármester. Közreműködnek: Bottyán Márta és Bálint József (Újszász, Románia), valamint a Horváth Mihály Gimnázium és a Szivárvány Művészeti Iskola tanulói.

2008. január 18.

Betlehemi agyagmese

A Szivárvány Művészeti Iskolások kerámia csoportjában évek óta tanulnak a gyerekek "agyagozni". Formálnak, korongoznak, szorgalmasan tanulják ezt a szép ősi mesterséget. Szeptembertől ebben az iskolában "játszom" tovább én is a négy őselemmel, a diákokkal együtt - mint pedagógus, alkotást irányító, átadó, felelős segítő. Játszunk, ám mégis tudatos alkotó munkát végzünk - a magam, a gyerekek és igazoltan a mások örömére is... Nagy öröm, amikor az agyaggombócból kifejező alkotás lesz, az agyaghurkák alakot öltenek, a vonalkák kifejezővé, felismerhetővé teszik a formát. Amikor a korongon a sok-sok keserves próbálkozás után végre megjelenik egy kis edénykeféle.

2008. január 18.

Kirabolták az idős férfit

Betörtek az árpádhalmi polgármesteri hivatal mellett található épületbe, ahonnan a tolvajok három motoros fűkaszát és egy szivattyút vittek magukkal. Mindez január 8-ára virradóra történt, a kár eléri az 500 ezer forintot.

Január 7-én egy 84 éves férfit raboltak ki Szentesen. Az ismeretlen elkövető azzal az indokkal ment be a férfi lakásába, hogy egy közös ismerősük pénzt küldött neki. A tettes a házigazda figyelmetlenségét kihasználva 60 ezer forintot vágott zsebre.

Betörték a Kossuth téri könyvesbolt kirakatát január 11-én, a hajnali órákban. A bűnözők DVD-lemezeket vittek magukkal 15 ezer forint értékben, ám az általuk okozott kár félmillió forint. Ellenük lopás miatt indult nyomozás.

Szintén ezen a napon történt, hogy az egyik helyi panzió előtt parkoló, nyitott traktorból egy motoros fűrészt vitt el ismeretlen elkövető, amíg a sofőr bent tartózkodott az épületben. A 200 ezer forintot érő szerszám még nem került elő.

Január 20-án lép életbe az a jogszabály-módosítás, amely lehetővé teszi a rendőrség munkatársainak, hogy közúti ellenőrzés során elvegyék azoktól a járművezetőktől - gépi meghajtású járművet vezetőktől - a jogosítványukat, akiknél a szondáztatás során kiderül, hogy akár a legminimálisabb mennyiségben is, de alkoholt fogyasztottak. Akik a bevont jogosítvány ellenére volán mögé ülnek, és újabb igazoltatásuk során mindez kiderül, újabb szabálysértést követnek el. Nem éri meg azt füllenteni az igazoltatáskor - csak azért, hogy ne vegyék el a helyszínen -, hogy nincs nálunk az okirat, mert ez szintén további szankciókkal jár, és még rosszabbul jöhetünk ki a dologból.

H. V.

2008. január 18.

A Magyar Kultúra Napján

Évek óta hagyomány Szentesen, hogy a Magyar Kultúra napjáról a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében rendezett ünnepi koncerttel emlékezhetünk meg.

Január 22-én, kedden 18 órától hallhatjuk a zeneiskola tanárait változatos, igényes műsorral invitálva erre az ünnepre a közönséget. Merthogy e napon, e néhány óra által megadatott, a zene szépségével áthatott estén, egy fontos dátumot idézhetünk fel.

1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc nemzeti imánkat, a Himnuszt. E nap 1989 óta a Magyar Kultúra napja. Himnuszunk születése napján és e hangverseny kapcsán talán nem lényegtelen néhány dologról elgondolkodni. Felidézni a szellem nagyjait, figyelni értéket, alkotásokat, kultúránk csodálatos emlékeit, mindazt, ami tudatunkat, közös kultúrában fogható gondolatainkat összeköti, felemeli.

Az ünnepi koncert kiváló alkalom arra, hogy gyönyörködhetünk a különböző zenei alkotásokban, a belőlük áradó szépségben és átadhatjuk magunkat a klasszikus és népzene élvezetének, szeretetének.

A változatosnak és figyelemreméltónak ígérkező programban a magyar és európai klasszikus zene nagyjaitól hallhatunk műveket. Igen széles a választék, hiszen a szentesi tekerőmuzsika éppúgy része az estnek, mint Bach orgonamuzsikája, Liszt zongoraműve, vagy éppen Hidas Frigyes Ritmusjátéka.

Bízva abban, hogy e hagyomány ezáltal a koncert által is tovább erősödik, szívesen és örömmel invitálok minden kedves kultúra szerető vendéget ünnepelni.

Mészárosné Surányi Olga

2008. január 18.

Irodalom-óra

Rendhagyó irodalomórára kerül sor január 22-én, kedden a Művelődési és Ifjúsági Házban. Az 5-6. osztályosoknak "1 óra Mórával", a 7-8.évfolyamosoknak és a középiskolásoknak "Utazások Karinthyában" címmel tartanak irodalomórát.

2008. január 18.

Pótfűtés

- Doktor úr, azt hiszem székrekedésem van!
- Igen, és mennyire?
- Hát, először van a nagy karácsonyi készülődés. Aztán a szilveszteri durranások. És csak aztán a húsvéti tojás.

2008. január 18.

Tóni bácsi konyhája

  • Gyümölcskompót
  • Borjúpaprikás
2008. január 18.

Cseuz ötödik olimpiája

Cseuz László ismét olimpiára készül. Most a Távolkelet az úti célja. Úgy tervezi, meg sem áll Pekingig. A tanár úr 12 hónapos komoly felkészülési tervet készített magának, amely szigorúan 2007. május 1-jétől ez év május 1-jéig tart. A napokban örömmel újságolta szerkesztőségünkben, hogy december végén befejezte a felkészülés kétharmad részét.

A tervezett kilométereket, edzésórákat időarányosan teljesítette. Mi több, túlteljesítette. Kerékpározásban a tervezett 12 ezer kilométert 500 kilométerrel szárnyalta felül. Úszásban a tervezett 240 kilométert 8 kilométerrel fejelte meg, és 120 óra helyett 145 órát töltött edzőteremben. És ez még nem minden! A felkészülés kezdetekor elhatározta, hogy naponta egy órát tanul angolul. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a tervezett időt is lényegesen túllépte.

2008. január 18.

Országos teniszsiker

Ajkay Norbert (balról) és Virág Máté

Ötven év után újra szentesi teniszsiker született a magyar bajnokságon. Január 12-14-én Budapesten rendezték meg a Topsin Kupa korosztályos országos bajnokságot. A sporteseményen a Szentesi Tenisz Klubbot két versenyző képviselte: Ajkay Norbert és Virág Máté. A két fiú maradandót alkotott, mivel 1 arany, 1 ezüst és 1 bronzéremmel tértek haza a 14 évesek versenyéről.

Az egyéni versenyben Ajkay Norbert 3. helyezést ért el, míg Virág Máté a legjobb nyolc közé jutott. Párosban viszont a Virág Máté - Kaszás Benjámin (Vasas) pár 6-3, 6-3 arányban diadalmaskodott az Ajkay Norbert - Kétyi András (Metró SC) alkotta páros ellen a korosztály legjobbjait felvonultató mezőnyben. Emlékeztetőül: legutóbb 1958-ban Lakos Olga szerzett újonc bajnoki címet Szentesnek.

Mindkét versenyző tagja korosztálya válogatottjának. Hazai környezetben legközelebb február 16-18-án láthatjuk őket az országosan kiemelt Sátor Kupa versenyen. Eredményeikben segítették őket: Bakos László, dr. Zsiga László, Horváth Ádám.

2008. január 18.

Megfogyva bár, de.

Komoly változásokkal indult a 2008-as esztendő a Legrand-MetalCom-Szentes első osztályú futsal csapata számára, és ezek nem feltétlenül a "jó hír" kategóriájába tartoznak. Kezdjük azzal, hogy három meghatározó játékosát elvesztette a gárda. A kapus Kovács Krisztián, és vele együtt Puskás Csaba az Első Beton csapatától kapott anyagilag kedvezőbb ajánlatot, és hétfőn már a szegedi csapatukban szerepeltek. Koncz Zsolt a továbbiakban kizárólag edzőként irányítja a Szentest. Zsolt ugyanis az Orosháza nagypályás csapatától a Kecskemétbe igazolt, és új klubjának vezetői nem engedélyezték neki a kispályás labdarúgást a továbbiakban. Brinszki munkahelyi elfoglaltsága miatt nem játszhatott a hétfő esti bajnokin a Goldball RFC Csömör ellen, Erhardt pedig derékbántalmakkal küszködött, ennek ellenére vállalta a játékot.

2008. január 18.

Az év végi bizonyítvány kitűnő

Nemzetközi úszóversenyt rendeznének a szeniorok

A Szentesi Delfin ESC 2007-es év végi beszámolóján Pólyáné Téli Éva klubtitkár bevezetőjében elmondta, hogy az úszás jobb egészségi állapotot, csendes boldogságot, testi és lelki tartást ad.

Tizennégy éve alakult az a mag, amelyik létrehozta Szentesen a szenior úszást. A jelenlegi önálló egyesület nyolcadik évét kezdte meg. A taglétszám hatvan fő. Szentesiek mellett vannak Szegeden, Budapesten, Békéscsabán és Egerben élők is. Közülük néhányan hazai gyökerekkel bírnak, míg mások a klubot választották. Sokat kell tenni azért, hogy megismerjék és elfogadják egymást, mert valamennyien értékes emberek, s ezeket az értékeket meg kell becsülni egymásban.

2008. január 18.

Mese és rajz

A Koszta József Múzeum a Fülöp Ilona és Mester Kata alkotásaiból nyílt időszaki kiállításához kapcsolódva meseíró- és rajzpályázatot írt ki diákok részére, illetve rajzversennyel megcélozta az óvodás korosztályt is. A három kategóriában meghirdetett pályázaton - a Koszta és a Petőfi iskola valamint a Farkas A. utcai ovi mellett - a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda apróságai is sikeresen szerepeltek.

2008. január 18.

Pécsen, délben

Papírforma vereséget szenvedett a Pendola-Szentes-Elektroglob férfi vízilabda csapata a Domino-Hon-védtól az elmúlt hétvégén. A mieink 24-7-re kaptak ki a Kőér utcában, igazából ezzel mindent el is mondtunk erről a mérkőzésről. A folytatás sem ígérkezik könnyebbnek, ugyanis szombaton, meglehetősen korai időpontban, dél előtt fél órával kezd a Szentes a Pécs otthonában. Berki András vezetőedző szerint a vendéglátók az esélyesebbek a játékerőt és a hazai pálya előnyét tekintve egyaránt. Egy biztos: a pécsieknek van több veszítenivalójuk a találkozón, a Szentes így nyugodtan vízilabdázhat. Berki szerint az lehet a döntő, hogy melyik csapat tudja ráerőltetni akaratát a másikra. A korai kezdés miatt a játékosok nagy része már pénteken útnak indul, a többi csapatnak és a vezetőség szombaton hajnalban ül autóba. Jó hír, hogy egyelőre a betegségek elkerülték a csapatot, így elméletileg mindenki bevethető állapotban lesz a mérkőzés időpontjában. A korábban beharangozott szerb bekk is megérkezett, már a csapattal készül, és ha sikerül elintézni szombatig a papírjait, akár az ő játékára is számíthat Berki András.

H. V.

2008. január 18.

Megemlékezés

Gyertyagyújtással és koszorúzással emlékezett január 11-én a 2. Magyar Hadsereg Don-kanyarban elesett áldozataira az önkormányzat, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége, illetve a Szentesi Bajtárs Klub a második világháborús emlékműnél.

2008. január 18.

Cukorbetegek

A cukorbetegek egyesülete január 25-én, pénteken 3 órakor tartja összejövetelét a Dr. Bugyi István Kórház igazgatósági épületében. A találkozóra mindenkit vár a vezetőség.

2008. január 18.

A szorongás ellen

A városban először indulna terápiás csoport szorongásos emberek számára három korcsoportban: felső tagozatosoknak, középiskolásoknak és felnőtteknek. A Kisvilág Rendelés szervezésében 12 órás csoportfoglalkozásra mehetnek az érdeklődők, mely során segítséget kaphatnak stressz-kezelő technikák elsajátításához, s problémamegoldó képességük fejlesztéséhez. A programokon szociális készségfejlesztésen, relaxációs tréningen és viselkedésterápián vehetnek részt a jelentkezők. Érdeklődni dr. Báló Mária gyermek-ideggyógyásznál lehet a 30/903-1082-es telefonszámon.

2008. január 18.

Családi események

Született: Kunszabó Sándornak és Lakatos Zsuzsannának Afrodité Éva, Lénárt Jenőnek és Király Csilla Noéminek Noémi, Mihály Ferencnek és Lukács Szilviának Réka, Mezei János Zsoltnak és Arató Évának Dorina Molli, Deák Gábornak és Pallagi Editnek Réka, Benedek Lászlónak és Komáromi Nikolettnek Lili, Molnár Péternek és Hegyi Melindának Mónika, Sánta Tamás Árpádnak és Tálas Boglárkának Dorka Bodza, Bartók Ferenc Norbertnek és Hódi Magdolnának Laura, Bagi Szabolcsnak és Prokics Erikának Emese, Kovács Józsefnek és Kovács Erikának Mercédesz Virgínia, Felföldi Norbertnek és Török Tímeának Bence nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Seres István és Szabó Nikolett.

Elhunyt: Pap László, Kása Imre, Sajtos János, Szénásiné Gál Ilona, Szakács Gyuláné Fekete-Nagy Viktória, Dombi Erzsébet, Martos Endréné Kapes Borbála, Szecskó István, Szabó Imréné Czirbus Terézia, Szabó Farkasné Oláh Terézia, Bori Péterné Gulyás Erzsébet.