2007. január 5.

Adó-infó

Törőcsik Norbert rovata

Legyünk egy kicsit magunknak valók. No nem azért, mert más lapok gyakran nyúlnak a már-már öntömjénezésbe hajló magamutogatás módszeréhez. Mi szerényen csak magunkat ajánljuk. Ici-picit dicsekvőn, de hiszem, hogy nem érdemtelenül.

A történet a Szentesi Élethez kötődő újság- és prózaírókról szól. Literátorokról, akiket természetesen a városhoz is fűznek bizonyos szálak. És akik testet-lelket melengető büszkeséggel vallják: műveikkel beléptek az ország irodalmi körforgásába. Vidéki emberként - Szentesről.

Lapunk felelős szerkesztőjének írásai néhány évvel ezelőtt jelentek meg a Láthatatlan kövek című antológiában. (Kiadását Szentes Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala támogatta.) Ugyancsak az Accordia Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban az a válogatás kötet (Fellobbanó árnyak), melyben a Szentesi Élet korábbi munkatársa, Horváth Ágnes írásai is szerepelnek.

Az idei irodalmi pályázati kiírásra, melyet ehelyütt is olvashattak, közel nyolcszázan küldték be verseiket, novelláikat, közülük mintegy negyvenen kaptak lehetőséget a publikálásra. A dolog érdekessége, hogy kolléganőnk azokkal a tárcanovellákkal pályázott, melyek korábban lapunkban is megjelentek.

Mint a könyv hátoldalán olvasható: "A kötet szerzőinek a zöme már bizonyította tehetségét lapokban, folyóiratokban, antológiákban. Különböző korosztályok, más és más értékrendek, eltérő stílusirányzatok képviselői, akikben az a közös, hogy a szavak, a gondolatok édeni állapotára vágynak. Miközben mindannyian tudják és képesek művészileg érzékeltetni azt, hogy az elveszett paradicsomot nem Milton találta ki a világnak, hanem a világ találta ki a világtalan költőknek. Az árnyak előbb-utóbb fellobbannak."

És folytathatjuk a sort. Karácsonyra újabb antológiát jelentetett meg az Accordia Kiadó. A Jelek a hóezüstben című kötetben versek, aforizmák és prózai írások szerepelnek. Benne - immár egy könyvben - Horváth Ágnes és Lovas József Pál novelláival.

A könyv hátoldalán megjelent ajánlásban ez olvasható: "Néha azért hagyunk jeleket magunk után - akár az ünnepien vakító hóezüstben is - hogy visszataláljunk önmagunkhoz. Ebben segítenek változatos tematikájú, különböző stílusirányzatokat követő műveikkel az antológia szerzői."

Az antológia Szentesen a Lyra Könyv- és Zeneműboltban, valamint a szerkesztőségben megvásárolható.