<<< Vissza

Smooth-jazz, először

2006. december 8.

Jazz, étteremben? Mért is ne, hiszen a megfelelő hangzáshoz szükséges technikai eszközök megléte ma már alapkövetelmény, nem úgy, mint egy-két évtizede. A gasztronómia pedig - ha minden ízében kifogástalan - képes felerősíteni a zene nyújtotta primer élvezetet.
Ilyen lehetőség elé nézünk december 9-én szombaton, 20 órakor, a Chicago Pubban! Hozzáadódik a fentebb leírtakhoz az újdonság varázsa is, hiszen az est vendégének, a Smooth nevű formációnak ebben a felállásban ez lesz a bemutatkozó koncertje. A zenekar tagjai azonban nem teljesen ismeretlenek a szentesi közönség előtt. Károlyfalvi Krisztina - ének, Fehérvári László - billentyűs hangszerek, Kaszás László - basszusgitár, Kertész Ákos - dob alkotják a csapatot. A műsorukon vokális jazz-standardok szerepelnek elsősorban, például a francia-magyar Joseph Kozma örökzöldje, az "Autumn Leaves", amelyet mi "Hulló levelek" címen ismerünk inkább. Mindezt egyéni hangszerelésben fogják tálalni. Emellett van néhány instrumentális, saját szerzeményük is.

A Smooth célja az igényes szórakoztatás. Ám, nem valamiféle elvont, hanem nagyon is befogadható művészet az övéké. (A "művészet" szó használata esetükben helytálló, hiszen úgy az énekesnő, mint a dobos városunk zeneiskolájának köztiszteletben álló művész-tanárai, és persze, a többiek is elsőrangú muzsikusok.)

A minőségre további garanciát jelentenek az egyébként baráti alapon szerveződött együttesnek a saját jövőjére vonatkozó elképzelései. Tevékenységüket hosszú távra tervezik, és lehetőség szerint lemezt is szeretnének felvenni.

Ami pedig a szombatra tervezett játékidőt illeti: akár a futballban, kétszer 45 perc. Hosszabbítás persze, lehetséges, sőt. Belépődíj viszont - ezen a "pályán" - nem lesz.

El kell mondanom, hogy a szervezők nem feledkeztek meg arról, hogy ezt a napot az országgyűlés a legnagyobb magyar futball-zseni emlékének szentelte. Higgyék el a kedves olvasók, hogy egy ilyen esemény a legkevésbé sem tiszteletlenség Puskás Ferenc iránt, hanem valami olyasmi, ami megtisztulást, felemelő élményt ígér.

Olasz Sándor


<<< Vissza