A századforduló éveiben Szentes városiasodása felgyorsult: utcái szilárd burkolatot kaptak, az egészségtelen ásott kutakat ártézi kutak váltották fel, megindult a vasúti közlekedés, bevezették a villanyvilágítást, kiépült a telefonhálózat, s elkészültek a belváros díszes középületei. A dinamikus fejlődést az első világháború megakasztotta. A háborút követő forradalmak, majd a közel egy éves román megszállás következtében a meglévő létesítmények lepusztultak, a városi adminisztráció felbomlott, a település adóssága 5 millió aranykorona fölé emelkedett. E vészterhes időszakban került a város élére a méltatlanul elfelejtett dr. Négyesi Imre, aki nemcsak megállította a város további hanyatlását, hanem a súlyos gazdasági és pénzügyi nehézségeket leküzdve, ismét elindította a fejlodés irányába. Születésének 130. évfordulóján idézzük fel alakját, ismerjük meg mozgalmas életének fobb állomásait. Szentesen született 1876. december 3-án. Földművelő, gazdálkodó családból származott; apja Négyesi János, édesanyja Tóth Julianna. Elemi és középiskolai tanulmányait szülovárosában végezte. A Budapesti Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte diplomáját, ahol 1908-ban az államtudományok doktorává avatták. Ugyanebben az évben lépett Szentes város szolgálatába. A tisztviselői pályát tisztiügyészi joggyakornokként kezdte, majd 1912-től községi bírósági iktató-kiadóként folytatta. 1914 májusában városi rendőralkapitánnyá választották. Alig foglalta el új hivatalát, amikor kitört a világháború. A mozgósítás első napján (1914. júl. 28.) népfölkelő hadnagyként bevonult a szegedi 5. honvéd gyalogezredhez. Szeptember elején harctéri szolgálatra osztották be. Részt vett az Uzsoki-szoros védelmében, majd a bukovinai és galiciai harcokban. 1915 májusában sebesültként hazakerült Szentesre, ahol átmenetileg - immár főhadnagyként - átvette a hadikórház parancsnokságát. 1916 áprilisa és szeptembere között ismét a fronton szolgált. Június folyamán részt vett a Bruszilov-offenzíva elleni küzdelemben, majd Erdélyben - a szeptember 26-29. közötti - nagyszebeni csatában. Itt súlyosan megsebesült. Az erdélyi hadszíntéren tanúsított bátor és vitéz magatartása elismeréseként utóbb a katonai érdemkereszttel és a német császár II. osztályú vaskeresztjével tüntették ki. Megromlott egészségi állapotára való tekintettel 1917 májusában felmentették a további katonai szolgálat alól. Ebbol az alkalomból újabb magas katonai kitüntetésben részesült, 1918 elején pedig tartalékos századossá léptették elő. Leszerelése után elfoglalta alkapitányi hivatalát. Hamarosan emelkedett a tisztviselői ranglétrán is, amennyiben 1918 júliusában városi jogügyi tanácsnokká választották. Ezt követően rendkívül mozgalmas hónapok következtek életében. Az őszirózsás forradalom napjaiban városi rendőrfőkapitánnyá nevezték ki, ebben a minőségében ő lett a november elején megalakult nemzetőrség parancsnoka. Mivel 1919. március közepén megüresedett a polgármesteri tisztség, őt kérték fel a polgármesteri teendők ellátására. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor hatalomra került városi direktórium megerősítette Négyesi Imrét helyettes polgármesteri tisztségében, ennek ellenére a román megszállás előestéjén (1919. ápr. 28.) a városon átvonuló vörös különítményesek túszként magukkal hurcolták, 42 szentesi polgárral együtt. A másfél hónapos fogságból hazatérve, Csongrád megye alispánja ismét őt bízta meg a polgármesteri hivatal vezetésével. A románok kivonulása után (1920. márc. 2.) összeülő első városi közgyulés - az elkövetkező általános tisztújításig - megerősítette kinevezését. A tisztújításra 1922. november 6-án került sor, mely alkalommal - most már törvényes formában is - dr. Négyesi Imrét közfelkiáltással polgármesterré választották. 1929-ben újabb 10 évre őrá esett a választás. Az ekkor elmondott székfoglaló beszédéből megismerhetjük hivatalfonöki arspoetikáját, amelynek lényege: "... Sem magamat, sem a városi tisztikar összességét nem fogom és nem is engedem a polgárság bürokratáinak tartani, a város urainak tekinteni; hanem a szó nemesebb értelmében az összesség szolgájának fogjuk magunkat tekinteni, és hivatali működésünk közben mindenkor ilyen értelemben fogunk eljárni. Ebbol folyóan hivatali működésünk közben, sot hivatalon kívül is, azt akarom, hogy a városi tisztikar az ügyes-bajos polgárságnak, tehetségünktől kitelhetőleg, nemcsak akta-intézője, hanem ügyvédje, orvosa, papja, és minden vonatkozásban támasza és segítőtársa legyen. A városi tisztviselő hivatása magaslatán állva, senkitől az őt megillető tiszteletet, az előzékeny és udvarias bánásmódot meg nem tagadhatja, - de viszont a saját tekintélyének és hivatali reputációjának is ura legyen minden körülmények között érvényt szerezni..." (Folytatjuk.) Labádi Lajos

<<< Vissza