Már csak egyet alszunk, és ránk virrad a nevezetes "Nemzeti gyásznap", Puskás Öcsi temetésének napja. A szó fizikai és lelki értelmében százezrek fognak Budapestre zarándokolni. Az előre megkomponált szertartási rend majd - reméljük - hiba nélkül lezajlik. Ám még nem tudjuk, mi lesz a válasz a nagy kérdésre: fog-e valami történni a magyar szívekben? Váratlanul fog-e valami olyan változás lezajlani sokak lelkében, melyet a zsidók híres prófétája, Ézaiás így fogalmazott jövendöléssé: "Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó, és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú." Vagy ilyesmit még kérdezni is nevetség? Lehet, hogy annak látszik, de azért megkockáztatom, mert azt olvastam a Népszabadságban, hogy a jeles újságíró, Szilágyi Ákos nem bánná, ha a mai egyházak erkölcsi tekintélye ki tudna hozni a politikai harcosok lelkéből valami fegyverszünetet, amit a középkorban "Treuga Dei"-nek neveztek. Mivel pedig a világhírű focista temetése a Szent István Bazilikában fog befejeződni, a helyszín adva van a csodához: a meglágyult szívű magyar közösség rákényszeríti a politikusokra, hogy hagyják abba nemzetgyilkos hatalmi harcukat, és térjenek észre! Legyen Treuga Dei!!! Tudom, hogy amit eddig mondtam, sokak fülének nagyon paposnak hangzik, ezért megkísérlem gondolataimat a labdarúgás bevett nyelvén is megfogalmazni. 2006. október 23-án az történt, hogy a gátlástalan hatalmi küzdelem belevitte a magyar népet abba, hogy "öngólt rúgott". A modern magyar történelem egyik nagy magyar csodáját, beletaposta a sárba, és a világ szeme láttára megcsúfolta. Ugye az öngólt nem szokták nagy elismeréssel nyugtázni? Hát napjainkban nincs sok oka a világnak, hogy tapsoljon a magyarok legújabb teljesítményén. Ámde meghalt a világhírűvé vált magyar focista, Puskás Ferenc! Halála sok focirajongó emberben világszerte felébresztette a magyarokra való emlékezés jó érzését, azt az egyhangú elismerést, melyet Puskás Ferenc bal lába érdemelt ki népünk becsületére. Így aztán bekövetkezhet, hogy Puskás Öcsi halála után december 9-én berúgja az egyenlítő gólt. Vagyis lesz olyan temetés, mely feledtetni tudja azt a szégyent, melyet az októberi öngól jelentett. Ábrándozom? Persze, hogy ábrándozom! Mi mást tehetnék vén fejemmel? De azért úgy vagyok ezzel az ábrándozással, mint a híres Szent Ágoston volt a maga idejében a szeretettel. Azt találta prédikálni a maga csodálatos nyelvén: "Jöjjetek, szeressetek velem együtt!" Én meg miért ne javasolhatnám: "Magyarok! Ábrándozzunk együtt!" S ne szégyelljünk együtt ábrándozni, ha a Történelem Ura nem szégyellt összehozni egy olyan szituációt, melyben a magyarok egy csodaszép kupola alatt egyszerre emelhetnek kalapot a legnagyobb magyar király, István jobb keze és a legnagyobb magyar focista bal lába előtt. Ez tényleg furcsaság! De közel van egy másik furcsaság ünnepe, mikor az Isten Fia befekszik a jászolba, az ég angyalai pedig e látványon együtt mulatnak a föld szegény pásztoraival. Nem tilos tehát az ábrándozás! Vági László

<<< Vissza