<<< Vissza

Átadták a művese állomást

2006. december 8.

December 1-jén ünnepélyes keretek között adták át a Dr. Bugyi István Kórház FMC Dialízis Központját. Szentes önkormányzata 2005. március 14-i képviselő-testületi ülésén döntött a szentesi dr. Bugyi István Kórház területén lévő 1420 négyzetméteres terület hasznosításáról. A határozat értelmében az önkormányzat a Fresenius Kft.-vel 50 évre szóló bérleti szerződést kötött, egy magas színvonalú művese állomás létrehozása céljából. Az épület több mint 200 millió forintba, az orvostechnikai eszközök több mint 10 millió forintba kerültek. A 22 kezelőhelyen 132 beteget tudnak ellátni, három műszakban. 100 ezer fő tartozik az ellátási körzetbe, többek között Szentes és kistérsége, Csongrád és kistérsége, Mindszent, Kunszentmárton.

A világ legnagyobb szolgáltató és gyártó cége, a német Fresenius Medical Care vezetőségének képviseletében Neményi Péter köszöntötte a jelenlévőket. A világ több mint kétezer művese állomása közel 160 ezer beteg ellátásáról gondoskodik. Ez a világon diagnosztizált betegeknek több mint 10 százalékát jelenti. Termékeit a világ betegeinek 50 százalékánál használják dialízis kezelések ellátásánál.

Magyarországon 24 művese állomást üzemeltet a Fresenius, 2500 beteg ellátásáról gondoskodik. 1993 óta van jelen, és gondoskodik az orvosok és nővérek szakmai továbbképzéséről, anyagi és erkölcsi megbecsüléséről. A szentesi dialízis központ, amely egy cégegyesülés során 1999-ben került be a cég hálózatába, korábban a belgyógyászati osztály részeként működött mostoha körülmények között. A kétszintes, kör alakú művese állomás közel egy év alatt épült fel, és Reményi úr bízik abban, hogy a jövűben a minél magasabb szintű betegellátást fogja biztosítani.

Szirbik Imre polgármester örömteli pillanatnak nevezte a megnyitót. Nagyszerű dolog, hogy egy új intézmény létesül a városban, ami azt jelenti, hogy az adott város egy fejlűdű település. A mai magyar egészségügyben zajló folyamatok során olyan pillanatot mutat be, hogy jó konstrukcióval együttműködő partnerek hogyan tudnak előrelépni egy közös ügyben. A kórházak körül zajló ádáz csatákban a szentesi kórház jó pozícióba került, hisz az ország 31 kiemelt intézményének sorába tartozik. Sokan félnek attól, hogy ha privát vállalkozásba kerülnek, az számukra és a betegek számára hátrányos lesz. A művese állomás mutatja, hogy nem az, hanem a kor magas technikai színvonalát teszi lehetővé. Itt a betegek életesélyei sokat javulhatnak, helyben gyógyulhatnak, és ez nem kerül semmibe. A polgármester úr reméli, hogy a kórház újabb beruházások és fejlesztések részese lehet.

Fenyves Ernő, a kórház főigazgatója Hemingway gondolatát idézte. Nem az a lényeg, hogy egy emberért, hanem az, hogy egy közösségért szólnak a harangok. Vagyis itt nem az a lényeg, hogy kié az épület, hanem az, hogy kinek az érdekében történt a létesítése. A Szentesen és környékén élők egészségi állapotát segíti, az élethez való lehetőségét javítja, és megnyitja számukra az utat, hogy egész emberként éljenek tovább. Nincs kerítés a két létesítmény között, vagyis nincs vetélkedés, közös a céljuk: együtt szolgálni az egészségügyet, a betegeket.

Dr. Mihalcsó Miklós, az új intézmény orvosigazgatója köszönetet mondott a kórház és a város vezetőségének, hogy támogatták az állomás létrejöttét. A kivitelezőknek, a tervezőknek, az alvállalkozóknak, és saját kollégáinak is megköszönte a munkát.

Az ünnepélyes szalagátvágás után a jelenlévők megtekinthették az új épületet.

Majzik Andrea


<<< Vissza