<<< Vissza

Ez szenzációs volt, lányok!

2006. november 24.

Molnár Anett (középen) három góllal járult hozzá a sikerhez.

Nagyszerű mérkőzésen, a szentesi női vízilabda legszebb napjait idéző játékkal diadalmaskodott a Hungerit-Top Cop Security Szentesi VK a bajnok és európai Szuper kupa győztes Domino-Honvéd gárdája ellen az elmúlt szombaton.

A Hungerit 10-8-as diadala igazi csapatmunka volt, minden játékos tudása legjavát nyújtotta, közülük is kiemelkedett azonban Döme Nóra, aki fantasztikus védéseivel megbabonázta a Honvéd játékosait. Nem úgy indult a találkozó, hogy bajnokverés lesz belőle, mivel az első negyed után egy, a második nyolc percben pedig már három góllal is vezetett a fővárosi együttes. 2-5 után Szremkó Krisztina, Molnár Anett és Tóth Andrea góljaival tartotta a lépést a vendégekkel a Szentes, így a már-már biztosnak tűnő Honvéd győzelem helyett mindössze egy gól volt a bajnokcsapat előnye a félidőben. A harmadik és a negyedik negyed hozta az igazi meglepetést, a Hungerit ugyanis pazar játékkal, áttörhetetlen védekezéssel, és Döme már említett "roló lehúzásával" előbb egyenlített, majd kétgólos előnyre tett szert a záró nyolc percben.

A vendégek próbálkoztak, támadtak, lőttek, de 16 perc alatt mindössze két gólra voltak jók, míg a mieink ötször vették be dr. Horváth Patrícia kapuját. A végén Kotova találata azt jelentette, hogy a Hungerit-Top Cop az aranyérem elsőszámú esélyesét, a legerősebbnek tartott hazai klubot győzte le a ligeti uszodában. Kocsis István vezetőedző nem véletlenül beszélt arról, hogy olyan eredményt értek el, amire mindig emlékezni fognak. Igazából most először mutatta meg ez a csapat, hogy mire is képes valójában. Bátran vállalkoztak a játékosok, akciógólokat szereztek, a centerek kiállításokat és 5 m-eseket harcolta ki. Kocsis elmondta, hogy már a korábbi találkozókon is várta ezt a játékot, hiszen az elvégzett munka alapján benne volt a gárdában az ehhez hasonló teljesítmény. Ezúttal végre elhitték, hogy győzhetnek, és ennek egy csodálatos siker lett az eredménye. A sorsolás érdekessége, hogy ezen a szombaton újra a Honvéddal találkoznak, ezúttal a fővárosban. A Dominót minden bizonnyal fűti majd a visszavágás vágya, ennek ellenére jó lenne szoros mérkőzést játszani velük.
Győzniük kellene viszont a férfiaknak a hétvégén itthon az OSC ellen. A Leg-rand-Szentes vízilabdázói egy hete a Ferencvárostól kaptak ki 15-10-re. Berki András edző szerint jól tartották magukat, ám a harmadik negyedben számos gólt kaptak lefordulásból, ekkor tudott jelentős előnyt szerezni a Fradi. Ha az OSC ellen fegyelmezetten, összeszedetten, az utolsó percig koncentráltan pólóznak, legyőzhetik riválisukat. Berki szerint az OSC kétarcú gárda, hiszen tudnak bűnrosszul és remekül játszani egyaránt. Fontos, hogy szombaton a saját játékunkat erőltessük rá az OSC-re, és akkor nem lehet gond. Az összecsapás 18 órakor kezdődik.

H. V.


<<< Vissza