A győztes Szentesi Dalárda (1867) Az 1848/49-es szabadságharc leverését követő években a hazai kulturális élet fejlődése megtorpant. Az abszolutizmus időszakában tiltva voltak a kaszinói összejövetelek, az álarcosbálok és a táncmulatságok. Üldözőbe vették a magyar nemzeti zenét, táncot és színjátszást. A császári hatóságok megítélése szerint az utóbbiakat a "forradalmi pártbeliek" eszközül használják arra, hogy a tömegeket izgalomban tartsák. A magyar zenészek fellépésével kapcsolatban megállapították, hogy "miután többnyire nemzeti dallamok játszásával foglalkoznak, a pártütők ármánykodásaitól nem egészen idegenek". A hatósági szorítás 1860/61 folyamán némileg lazulni látszott, ezzel magyarázható, hogy országszerte kísérletek történtek a társasági élet feltámasztására. Szentesen 1860 augusztusában megalakították a szabadságharc utáni első társaskört, a Kaszinót, 1861 elején pedig az Olvasóegyletet. A helyi zenei élet kezdetei szintén az 1861. évhez kötődnek. Ekkor települt le városunkban az alig 20 éves Joó Károly református orgonista-kántor, s még ez év őszén megalakította a Szentesi Dalegyletet. Szilveszter estéjén léptek fel először nyilvánosan; repertoárjuk nemzeti dalokból állt. S bár hamarosan ismét szigorúbb évek következtek, a dalárda tartósnak bizonyult. Később erre az időszakra utalva állapította meg Derzsi Kovács Ferenc gimnáziumi tanár, hogy a Joó Károly vezette dalegylet "sokáig egyetlen komoly, jelentős tényezője, serkentője, ébresztője, fűszerezője a város szunnyadó zenei és pangó társadalmi életének, s élesztője a közönség hazafias érzelmeinek". A kezdetben mindössze 13 fős dalárdájával - köztük a szentesi intelligencia tagjai: Kiss Zsigmond ügyvéd, Torday József tanító, Zolnay Károly gimnáziumi tanár, Temesváry Antal járásbíró, Czapek József zenész-karmester stb. - 1867-ben érte el az első jelentősebb sikert, amikor 44 daloskör közül elnyerte az Aradon megrendezett Országos Dalárünnepély fődíját jelentő ezüst babérkoszorút. A dalárda tagja volt Gulyás Pap Etelka írónő édesapja, Gulyás Pap László is, ennek köszönhetően utóbb hiteles leírását adhatta a szentesi férfikar aradi diadalának. A továbbiakban tőle idézünk. Vonat még nem lévén, kocsikon indultak útra. "Mikor bevonultak Arad városába a darutollas fövegű, magyarruhás szentesiek, a nép rendkívül szívesen fogadta a maroknyi csapatot. Egy óra alatt a legelső családokhoz lettek beszállásolva - írja Gulyás Pap Etelka, majd így folytatja - Másnap megtörtént a sorshúzás, a szentesi dalárda a négyes számot kapta. Aztán a versenyre gyönyörűen elkészített terembe vonultak énekpróbát tartani. Joó Károly és Czapek karmester felváltva figyelték a terem különböző sarkaiból az akusztika hatását. Másnap megvolt a verseny. A szentesi 13 tagú maroknyi dalárda nyerte meg az aradi nők ezüst babérkoszorúját, a nagyvárosok 60-70 tagú dalárdájával szemben." Etelka beszámolt a verseny után történtekről is: "Négy napot töltöttek el a vértanuk városában, az ujjongó nép ünneplő szeretete között. Édesapám, aki rajongó híve volt a szabadságnak, Torday Józseffel, legjobb barátjával órákig bolyongva sétálgattak az aradi sáncok között, a vértanúk emlékeit keresve. A dicsőséges, de nehéz történeti idők hatása alatt, kitérve az ünnepeltetés elől. Pedig a szép aradi nők ugyancsak keresték a fiatalabb dalárdisták ismeretségét... Egy pár szép aradi leány fényképét édesapám is hazahozta. Huszthy Mihály tiszteletesnek is került vagy négy menyasszonyjelölt. A darutollas magyar ruha a szép deli szentesi fiúkon, és a mennyei dal a verseny alatt, szédítően hatott a nőkre. A búcsúestélyen a vendéglátó aradi hölgyektől szerenáddal búcsúzott el a szentesi dalárda. A nép, noha váratlanul érte, összefutott hallatára az aradi utcákon, még egyszer meghallgatni a győztesek énekét. Mennydörgő tapsviharral, harsány éljenzéssel kísérték ki a szentesieket a városból." Joó Károly az utóbb 40 főre növekedett kórusával bejárta az országot. Különösen szép eredményeket ért el az 1884-es miskolci, és az 1886-os pécsi országos dalos versenyeken. Tevékenysége nyomán rendszeressé váltak Szentesen a nívós hangversenyek, műsoros rendezvények, mulatságok, általában jótékonysági célhoz kötve azokat. Büszkék lehetünk arra, hogy napjainkban több kórus, énekkar is működik városunkban, és akárcsak a nagy elődök, szép sikereket aratnak határainkon belül, és azon kívül is. Labádi Lajos

<<< Vissza