<<< Vissza

Megint a városról...

2006. szeptember 15.

A közeljövőben olyan események következnek városunkban, de az ország minden településén, hogy újra megválasztják azokat, akik majd képviselik a városlakók érdekeit a következő cikluson keresztül. Ők - a nevükben is benne van - képviselők! A helyi újságban megjelent sorozatban a leköszönők, de a még újra indulók is lehetőséget kaptak arra, hogy helyesen alkalmazott önkritikával elmondják, mit sikerült és mit nem sikerült megvalósítani munkájuk folyamán, hogy miért, annak okait nem sorolom. Ok mindig van bőven, hiszen emberek vagyunk, és a tisztes jószándék mindig nem elég.

Ilyenkor azt is megtudhatja az olvasó - mivel ő sem tudhat mindent - hogy körzetének gondjaink felül mivel kell még foglalkoznia városa érdekében. Mondjuk választott vezetőként hozzátartozik még a város, ill. a régióban a "környezetvédelmi miniszter képviselete", s én is remélem, hogy ebben a szerepben még marad "miniszteri biztosnak", mert valóban feladata lesz bőven, még ezen a területen is. Ez csak egy a sok közül! Városunknak ezen a területen is "rendet kell tenni, mert ha nem, ott vagyunk, ahol a part szakad". Lehessen valóban "békességben élni", ahogy mondani szokták, "élhető várost kell teremtenünk." Ezen az úton már szépen elindultunk, de ehhez kell még a jó levegő, az egészséges környezet, hogy gondolataimban még mindig ezen a területen kalandozzak!

Olvastam valamikor valahol: "A városnak üzenete van, így kell jól élni... a szépség rajta van az utcakövön... a jó városban vannak olyan helyek, ahol találkozni akarok..." Eddig megválasztott vezetőink, képviselőink között van, aki a városgazdálkodási bizottság elnökeként sokat tehet - mint ahogyan tett is - városunkért, a megszépített területek tisztántartásáért, a szemetelők és rongálók megfékezéséért, a "hulladék" elszállításáért, esetleg újrahasznosításáért. Ezt a feladatát biztosan továbbra is jól végzi a városlakók megnyugtatására.

Azt is olvastam: "A polgármester személyisége is jelentőséggel bír, tőle lehetnek szomorúbbak vagy vidámabbak a városlakók." Szerintem mi szentesiek az utóbbiakhoz szeretnénk tartozni! Ő "az első civil... végigsétálhat az utcán rendőri kíséret nélkül... sokszor köszön... ha szónoklatot tart itthon, széttárja a karját, köpenye alatt a meleg, biztonságos jövő."

A közelmúltban már új teret, sétáló utcát avattunk. Tudom azt is, hogy a "sétány" nem út! De azt is nagyon fel kellene már újítani! Igen, ez is városközpont, partján a szépen rendezett és kitisztított Kurcának, de a Kurcán innen! A Kurcán túli már önmagáért beszél, igaz, talán jobban is látható a várostól. De a másik oldal is sokat elárul a városról!

A városlakók már a jövőre tekintenek, milyen vezetésre kell letenni a voksukat, figyelni kell egymásra, segítenünk kell egymást, s így lehet a jövőben is ebben a városban békességben élni! S akkor újra leírhatjuk, elmondhatjuk: "Szentes világváros." Ehhez kíván a városlakó, az olvasó sok sikert az elkövetkezőkben!

Dr. Magyar Jánosné
egy ideszármazott szentesi


<<< Vissza