<<< Vissza

Miniszterelnöki szónoklat
Gyurcsány Szirbikre szavazna

2006. szeptember 15.

Gyurcsány Ferenc Szirbik Imre polgármestersége mellett kampányolt szeptember 9-én Szentesen. A miniszterelnököt a Kossuth téren különböző tetszésnyilvánítással (tapssal, füttyel) várták, de rendbontás nem történt.

Meglehetősen ritkán tapasztalható, hogy hirtelen így megélénküljön a szentesi főutca szombat délben:

komoly biztonsági intézkedések, keresztbe álló felvezető autó, majd megérkezett a posta elé egy sötét jármű, melyből kiszállt Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnököt testőrei gyűrűjében azonnal megrohamozták szentesi szimpatizánsai. Egy férfi kérésére kiosztott egy aláírást egy nemzetiszínű zászlóra, Szili Katalin szignója fölé. Egy idős hölgy a kezét szorongatva bátorságra bíztatta a miniszterelnököt, aki viszszakérdezett: "Ijedősnek látszom?" Ezután Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő és dr. Demeter Attila, helyi MSZP-elnök társaságában sétára indult a Nagy Ferenc utcán át az átépülő református nagytemplomra is pillantást vetve a Kossuth térig.

A térre érkezve elöl taps, a háttérben szórványos fütty fogadta a kormányfőt. Többen igyekeztek a közelébe kerülni, volt, akiknek sikerült kezet szorítani Gyur-csánnyal, miközben a szónoki mikrofon felé haladt. Előbb Szirbik Imre köszöntötte az összegyűlt több száz fős hallgatóságot. Utalt a 2002-es téravatóra, majd a képviselő-testület előző napi utolsó ülésére, melyen büszkén mondhatták, amit vállaltak, teljesítették. A 80 kilométernyi gerincvezetéket, a januárban átadott megyeházát és a húsvétra elkészülő református templomot említette Szirbik, majd a Petőfit, mint következő feladatot. Cselekedni, előremenni akarunk, együtt, közösen - fogalmazott. Amikor a miniszterelnök szót kapott, egyszerre szólt elöl a taps, a hátsó sorokból a fütty, fújolás, mint még a beszéd folyamán többször is. Gyurcsány Szirbiket rátermett városvezetőnek, Szentes megálmodójának nevezte. Az önkormányzatok és a kormány összefogásáról beszélt, mondván, nem lát más utat Magyarország előtt, más forrását annak, hogy városok, terek épüljenek. A miniszterelnök szerint ezért Szentes valamennyi polgára és a képviselő-testülete köszönetet érdemel, nem pedig füttyöt, intette a hangoskodókat. Név szerint megemlített egy nyugdíjas asszonyt, aki azt mondta neki, ne hátráljon meg.

Érdeklődők a miniszterelnök beszéde alatt. Fotó: Vidovics

- Szerintem Piroska néni jobban érti, hogy mire van szüksége az országnak, mint nagyon sokan mások, - mondta Gyurcsány. - Higygyék el, nagy teljesítményt nemzet, város nem tett erőfeszítés nélkül. A kormány nem tehet mást, mint új kihívásra, új munkára hívni az országot, - hangoztatta a kormányfő. Szerinte akik Szirbiket támogatják, a sikeres polgármestert, a párbeszédet, az együttműködést támogatják. Azoknak viszont nem ajánlotta a jelöltet, akik a város bezárkózását, évekig tartó harcot akarnak a kormányzattal. - Ha szentesi lennék, én Szirbik Imrére szavaznék, jelentette ki a miniszterelnök, kinek pár perces szónoklata is indulatokat kavart, de nagy baj nem lett, az emberek egymást csitították. Szirbik még felolvasta a "csapatát", vagyis a közös összefogás képviselő-jelöltjeit, Gyurcsány pedig félórányi szentesi látogatása után Csongrádra folytatta útját.

D. J.


<<< Vissza