Zavarban vagyok. Félek, hogy alig fogják nekem elhinni az olvasóink, hogy épp itt és az történt, ami, és hogy elfogultság nélkül, komolyan gondolom, amit most leírok. Hogy mit is? Röviden, tényszerűen úgy fogalmaznám meg, hogy a számos szentesi kötődéssel bíró, egyébként pedig nagy-mágocsi metálcsapatnak, az Angertea-nek megjelent az első "hivatalos" lemeze, amelynek felvételeit - nem mellesleg - a szentesi Murphy Stúdióban rögzítettek. Az albumot a Hammer-érdekeltségű Edge Records adta ki. Mindez önmagában véve is esemény, a lényeg azonban ennél több: a muzsika, amit a trió CD-je rejt. Mert az szenzációs! Hihetetlen, ahogyan ráéreztek a fiúk egy egészen különleges dologra. Nevezetesen, hogy miféle zenét játszana a Nirvana, ha ma is létezne, feltéve, ha Kurt Cobain még élne. (Ezért is vettem át az írás címéül azét a könyvét, amelyik Cobain életéről szól.) Nyilván, a puszta feltételezésem is bőven kimeríti a fikció fogalmát: a tétel úgy ahogy van, hamis, megkérdőjelezhető, bizonyíthatatlan. És mégis. Nem megy ki a fejemből a gondolat, úgyhogy muszáj volt leírni. Arra viszont gondolni sem mertem, hogy az Angertea valaha, valamilyen (áttételes) formában visszakanyarodik a grunge-hoz: ahhoz a stílushoz, amivel a kis csapat ígéretes pályafutása indult. A "tanulóéveket" ugyanis experimentális (kísérletező), technikás metál-korszak követte, amelynek ideje alatt az Angertea országosan is nevet szerzett magának, az underground metál-szcénában. A friss "Rushing Towards The Hateline" című album a két időszak speciális ötvözetét adja. A súlyos, technikás metál-muzsika megmaradt alapnak. Mihály Gergő énekhangját egy remek húzással a hangszerekénél hátrább keverték. Ennek következtében az valami sajátos Kurt Cobain-i fényt kapott, ahogyan a dalokban, az ének-témákban is van valami, ami ösztönösen is a Nirvanára hajaz. (Félreértés ne essék: az Angertea muzsikája van annyira egyéni, annyira letisztult, hogy a "közvetlen befolyás" vádja fel sem merül.) Mindez különösen az anyag második felére érvényes, de amíg odáig eljut az ember, addig sem unatkozik. Lehet, hogy ez a lemez (a zenei piacot ismerve, önhibáján kívül) nem lesz képes kitörni az underground láthatatlan korlátai közül, és pár év múlva is csak a beavatottak ismerik majd. De, hogy ők a magyar metálzene olyan csúcsteljesítményeként tartják számon akkor is, ami világviszonylatban is megállja a helyét, az egészen bizonyos. Olasz Sándor

<<< Vissza