<<< Vissza

Három osztállyal várják az őszt

2006. június 2.

Az önkormányzat képviselő-testületének döntésétől függött az, hogy hány osztály és milyen létszámmal indulhat a Koszta József Általános Iskolában. Almási Jánosné igazgató úgy fogalmazott, az önkormányzat humánus volt, amikor engedélyezte a három osztályt, annak ellenére, hogy csak kettő indítására kaptak lehetőséget.

A márciusi beiratkozáskor 63 gyerek szülei döntöttek az iskola mellett. Mivel az oktatási törvény engedélyezi a szabad iskolaválasztást, de az indítható osztályokról a fenntartó, vagyis az önkormányzat dönt, sokáig bizonytalanságban voltak a szülők. A május 12-i ülésen döntött úgy a képviselő-testület, hogy a beíratott 63 gyermeket két teljes és egy fél osztályba sorolhatja az iskola.

- Több szempontból is előnyös a három osztály. A kis létszám segíti az előrehaladást és a tanítást, ugyanakkor a kollégák számára is előnyös a szakmai konzultáció tekintetében. A három tanítópáros együtt dolgozik a gyerekek sajátosságaira építve.

- Három osztályról, (2 és fél osztályról) beszélgetünk. Mit jelentenek ezek?

- Létszám alapján három 21 fős osztály is indulhatott volna, ám az önkormányzat döntése szerint két és fél osztály személyi feltételére van lehetőségünk. A pedagógus elbocsátás így bennünket is érint. A fél osztály azonban nem azt jelenti, hogy azok a gyerekek mindenből csak a felét kapják. Tanítójuk is ugyanúgy kettő lesz, mint a másik két osztályban. A fél osztály a szülők és a gyerekek számára csak annyit jelent, hogy az osztály létszáma 17 fő. A másik kettőnél ez 24, illetve 22. A törvényben előírt órakeret számukra is adott. Ez csupán az iskola éves órakeretének meghatározásakor jelent feladatot.

- Önöket is érinti, hogy évről évre kevesebb gyermek születik.

- Érint, csakúgy, mint a város többi iskoláját, óvodáját. Jelenleg 586 tanulónk van, júniusban 79-en ballagnak el, de csak 63 új tanulónk lesz.

- Az oktatási törvény szabadon felhasználható órakeretet is meghatároz, vagyis az iskola dönt arról, hogy ezeken az órákon mit tanulnak a gyerekek. A Kosztában mire van lehetőség?

- Alsóban az emelt óraszámú tantárgyak közül lehet választani. Több idő jut így a rajzra, énekre vagy technikára. Felsőben, a matematika-informatika integrált illetve a magyar oktatására nyílik lehetőség magasabb óraszámban. Régen ezt hívták tagozatnak, ez azonban mára már megszűnt.

- Gyakran mondják az iskolára, hogy versenyistálló. Mit gondol, miért?

- Hallottam ezt már én is, de a versenyen való részvétel sosem kötelező. Az a gyerek, aki nem akar versenyezni, annak nem kell. De úgy gondoljuk, annak, aki tehetséges, meg kell adni a lehetőséget, hogy kipróbálhassa magát. A verseny sok mindenre megtanít, s aki nem jó matematikából, szépen rajzolhat, aki nem érti a kémiát, a sportban érhet el sikereket. A verseny pedig a közösségre is nevelő hatású, hiszen a csapatmunkában együtt kell dolgozni!


<<< Vissza