<<< Vissza

Pünkösdi kérdés

2006. június 2.

Európai ember - akár akarja, akár nem akarja -, lelke mélyén keresztény. Még hitetlensége is keresztény értékrendre hivatkozva akarja igazolni önmagát. S ez így van rendjén.

Ezért nem volna baj, ha pünkösdhöz, a kereszténység születésnapjához minél többen úgy közelednénk, hogy csak elolvassuk az első pünkösd történetét, s belőle kihalljuk azt a kérdést, mely Péter apostol beszédére volt a válasz: "Mit tegyünk, testvérek?"

Ezt a kérdést ama pünkösdkor azért tették fel, mert Péter be merte kiáltani a lelkiismeretekben, hogy az a Krisztus, kinek haláláért egész Jeruzsálem felelős, az a Krisztus él, és "mi ennek tanúi vagyunk."

Mi ma más bejelentéseknek vagyunk a hallgatói. Olyan harsány szövegeknek, melyek arról "dübörögnek", hogy az áprilisban lezajlott választási kampány nem ért véget, hanem újult erővel él. Ezért nincs pihenő! Tessék tovább nyugtalankodni! Ezt akarja a pártpolitika, mely igenis tovább akar élni otthonokban és templomokban, s be akar költözni az "idegek és vesék legbensőbb elágazásáig."

Erről győzött meg engem is például a ma - hétfő - reggeli hírszolgálat. Ezért teszem félre már elkészített pünkösdi elmélkedésemet, és teszem fel a kérdést - ama régi pünkösdit: "Mit tegyünk hát kedves testvéreim?" 2006 pünkösdjén, miként kellene magunkat megvédeni az elkeseredett hatalmi harcok szűnni nem akaró agreszszivitásától?

Ajánlatom hasonlít Péter apostol ajánlatához: "Metanoésate!", azaz "Változtassatok egyet gondolataitokon!"

Ez konkrétan azt jelenti, hogy megőrizzük nyugalmunkat, - ami még van - s aztán feltesszük a kérdést, amit Márai Sándor már 1943-ban feltett a magyar népnek a második világháborúval kapcsolatban: nem vagyunk-e kollektívan felelősök azért, hogy az 1989-es csoda után 17 évvel még mindig úgy packáznak velünk a politikai játszma emberei, ahogy nekik tetszik? Vajon nem vagyunk-e vétkesek abban, hogy túlságosan szabadjára engedjük irracionális indulatainkat és pihenőre küldjük azt a képességünket, mely ha jól működik, pontosan meg tudja különböztetni a hazugságot az igazmondástól? Nem kellene-e még idejében - bár az utolsó pillanatban - felébresztenünk az Igazság lelkét! Azt a lelket, akit ugyan elhanyagolhatunk, de akit tartósan nem lehet büntetlenül nélkülöznünk, mert Ő Isten lelke. Azért az Istené, aki akkor is erős Isten, ha netán azt mondjuk neki, hogy "semmi a neved."

Magyar testvérek! Csak ennyi volna a teendőnk 2006 tavaszán, s akkor Isten meg is ajándékozhat bennünket olyan vezetőkkel, akik nem egymást gyűlölik, hanem minket szeretnek.

Ez lehetne egy modern pünkösd Magyarországon! De hány magyar hajlandó kérdezni? S hányan mernek szemléletváltozást ajánlani a lelkiismeretekben?

Vági László


<<< Vissza