<<< Vissza

Könyvelés után repülőgép modellezés

2006. május. 26.

A Közéleti Kávéház májusi vendége Farkas Bálint közgazdász, reneszánsz ember volt. Az előző meghívott, Horváth György őt kérte meg, hogy meséljen magáról. Dr. Dobos András, az est egyik házigazdája elmondta, hogy azért írt a meghívóba reneszánsz embert, mert akit régen ezzel a jelzővel illettek, azt a tudás megszerzésén kívül a közösségért érzett felelősség is jellemezte, és az ilyen emberek a hivatásukban kiemelkedő eredményeket értek el.

Farkas Bálint 1963-ban érettségizett a Közgazdasági Technikumban. Nyolc fiú volt az osztályukban, mindenkinek "szülői rendszerbeli problémái" voltak, az igazgató úr vállalt értük garanciát. Ezt nemrég tudta meg egy osztálytalálkozón. Érettségi után fél évig dolgozott, majd az élelmiszeripari felsőfokú technikumba ment tanulni. Az Erőtakarmánygyárban lehetett volna műszakvezető, de úgy érezte, ez nem neki való. A szolnoki főiskolán elvégezte a pénzügyi-számviteli szakot. Öt évig volt egy téesz melléküzemágban építőipari vezető. Elmondása szerint nem értett hozzá, de sok dolgot megtanult itt. Látta, hogyan csináltak derékszöget a kőművesek egyméteres colostokkal. Két lécet letettek, belevertek egy szöget. Lemértek 60 centit az egyik deszkán, 80 centit a másikon. Addig tologatták a deszkákat, amíg az egy méter átérte, és megvolt a derékszög.

Következő munkahelyén, a kutatóban főkönyvelő-helyettesként dolgozott. Itt találkozott Horváth Györggyel. A Pankotához került ezután belső ellenőrnek. Akkoriban az állami gazdaságoknál mindenkinek járt egy hatezer négyzetméteres illetményföld. Horváth György felvetette, hogy termeljenek majoránnát három-négyhektárnyi földön. A négyhektárnyi földet elosztották hétfelé. Elvetették a magot, de csak egy hónap múlva láttak valami eredményt. Megkapálták néhányszor, majd levágták a termést. Majoránnamorzsolóval dolgoztak ezután, két zsák lett teli. Ezt még ki kellett tisztítani. Amikor ez is megvolt, elküldték Békéscsabára a vetőmag-minősítő intézetbe. Ott csíraképesnek találták. Mivel a Herbária a Pankotával kötött szerződést, ezért leadták a Pankotának. Hétszázezer forintot kaptak érte, ezt osztották el hétfelé. Annyi pénz volt ez akkortájt, hogy nyaralót lehetett venni belőle. A következő évben retket termeltek. Ezzel is sok pénzt kerestek.

Három évig a Cipőipari Szövetkezetnél volt főkönyvelő. Azért távozott, mert az akkori vezetővel nem jött ki. Azóta könyvelőcégük van. Ügyfelei cégét úgy tekinti, mintha ott lenne főkönyvelő. Hobbija a repülőgép modellezés, ma már egyesületük is van. A modellezésről azt mondta, olyan, mint a szakmája, mindkettőhöz három dolog kell: pontosság, fegyelem és türelem.

Majzik Andrea


<<< Vissza