<<< Vissza

Keskenyebb járda, több zöldnövény a központban

2006. május. 26.

Látható jele van már, hogy készül Szentes központjában a Szent Miklós nevét viselő tér, melynek folytatásaként kialakítják a város új sétálóutcáját is. Bár a tér és a Kossuth utcával párhuzamosan futó sétálóövezet munkálatai a szerződésben foglaltakhoz képest csúszásban vannak, nyár közepére átadhatják azokat a lakosságnak.

Több ütemben zajlanak a munkálatok, a Szent Miklós téren március végén kezdték a burkolást. Az eredeti szerződés szerint június végére kellene elkészülni vele. S hogy ez sikerülhet-e? Baloghné Berezvai Csilla városi főkertész azt válaszolja: a kivitelező két hét szerződésmódosítást kért, mert a Dr. Bugyi István Gyógyszertár előtti szakasszal, a kerékpártároló környékének burkolatával a lakosság nem volt megelégedve. Módosították a terveket a városházán, ennek alapján a keskenyebb lesz a kerékpártároló, s ugyanolyan burkolattal látják el, mint a járdát. Mellette a zöldfelület nagyobb lesz. A főkertész azt mondja, úgy kellett eljárniuk a módosítással, hogy anyagi szempontból ne lépjék túl az eredeti tervet.

A tér 4000 négyzetméterén 130 ezer téglát helyeznek el. A készülő téren járva észrevehető, hogy több színből áll majd a burkolat. Baloghné szerint a tervezéshez alapvetően egy pályázat adta az indíttatást, melyet a Wienerberger minden évben kiír. Tavaly egy, a Kisérben lévő közkúttal és az Apponyi tér rekontsrukciójával pályáztak, mondja a főkertész, s ugyan nem nyertek, de minden pályázó kapott 25 %-os vásárlási kedvezményt erre a téglatípusra, ebből indult ki aztán a tervezés. A téglák egy része színjátszós vörös, a görögkeleti templom körüli részt ettől élesen elkülönülő sárgából rakják ki. A templom előtt egy ún. szőnyeget is kialakítanak, arra sárga alapon vörös színű görög motívumot, ahogy a főkertész fogalmaz, "szögletes csiga-mintát" álmodtak. A tervekről a főkertész elmondta még: a járdaszélesség a felére csökken, az így növekvő zöldfelületen évelő- és, egynyári növények, fák kapnak helyet. Baloghné eddig még bízott abban, hogy eredeti határidőre elkészül a tér, de most azt reméli, július közepére tényleg véget érhetnek a munkálatok. Szeretné már készen látni a teret, mert - bevallása szerint - rossz szájízzel szokott kilátogatni. Úgy véli, most még nehéz elképzelni, milyen is lesz végleges formájában, de a most láthatónál még nagyobb változások lesznek, ezért türelemre inti a vegyes érzelmű lakosságot.

A látványos kivitelezés a Nagy Ferenc utcában folytatódik, ahol azonban a sétálóutca kialakítása még kezdeti stádiumban van. A határidő itt is csúszik, vízmű-munkálatok miatt július végéről egy hónappal kitolódik. A burkolótégla a téren használttal megegyező lesz, a burkolatot a járda szintjére hozzák. Ez sárga, a gépjármű-sáv pedig vörös színt kap majd. Hogy az utcai üzletekbe érkező járművek hogyan oldhatják meg a parkolást, még nem dőlt el, de a főkertész szerint, mire az utca elkészül, a forgalmi rend is kialakul az Ady Endre utcától a Horváth Mihály utca sarokig tartó szakaszon. A Rákóczi utcáig tartó út rekontsukciója is megtörténik, ez lassan el is készül.

Sőt, Baloghné még egy örömhírt tartogatott a végére: sikeres volt a pályázatuk, megvan a kivitelező, így a jövő hónapban elkezdődnek a Brusznyai sétánynál a dombon lévő, kanyarcsúszdás játszótér helyén egy vadonatúj játszótér építési munkálatai. Egy hónapot kap a kivitelező, s július közepére - a főkertész reményei szerint - a gyerekek már birtokba is vehetik új játszóterüket.

Ha pedig a téren és a sétálóutcában a munka minden üteme elkészült, téravató ünnepség is szerepel a tervek között.

Darók József


<<< Vissza