Az ember, ha Angliában jár, egy életre magával ragadja a nagyvárosok zsúfolt forgataga és a kisvárosok tipikus arculata. Ahogy ott jár az ódon, vöröstéglás házai közt, szinte megszállja a hely szelleme. Van itt valami megfoghatatlan, leírhatatlan a levegőben. Ha egyszer valaki több időt tölt ott, garantálom, soha nem akar majd eljönni onnan. Az egész történet 2005 őszén kezdődött. A Horváth Mihály Gimnázium tanára Hajós Jánosné és Mihály Gergely szervezni kezdett egy 9 napos angliai utat. Csatlakoztunk egy kb. 20 fős miskolci csoporthoz. Március 17-én eljött a nagy nap. Egy nyúzott éjszakát töltöttünk a buszon, és másnap már Luxemburg napos, macskaköves utcáin sétáltunk. Este pedig mindenkinek jólesett Dunkerque-ben a megszokott Mekis burger és a frissítő tusolás. Hajnalban pedig magunk mögött hagytuk a szeles, de csodás Franciaországot egy még szelesebb és talán még csodásabb új világért. Dover sziklái kora reggel lenyűgözőek. Stonehenge és a Salisbury katedrális a maga ősi hangulatával egyszerűen varázslatos. Vasárnap este pedig mindenki beköltözött az egy hétre otthont adó "host family"-khez. Szerencsére vendéglátóink részéről semmit se tapasztaltam a híres brit sznobizmusból. Sőt, Mandy és négy lánya mindenben segített minket, ha problémáink adódtak. Kiváltképp az 5 éves Tiffany, aki sokáig fog még hiányozni, mikor reggelente bejött a szobámba, amit tőle foglaltunk el 1 hétre, a közös reggelik és még sorolhatnám. Az első vacsoránk tipikusan angol volt. Egg on toast (tükörtojás pirítóson), a másnapi reggeli pedig - ha lehet ezt még fokozni - toast with marmalade (lekváros pirítós) és a tradícionális angol tea volt. Bevallom, a tejhez már nem volt bátorságunk, de lehet, hogy jobban jártunk volna. Legalábbis én és az a barátnőm, akivel együtt voltam, ezt ettük. Persze ezt szalonnával még lehetett volna fokozni, de talán majd legközelebb. Hétfőn aztán kezdetét vette utazásunk célja, a nyelvtanfolyam. Az első bemutatkozó óra után egy kommunikációt fejlesztő óra jött, majd egy drámaóra, ahol mindenki megcsillanthatta csodás énektudását és színészi vénáját. De ne feledkezzünk meg a kirándulásokról se! Első nap Barnstaple majd Ilfracombe és Woolacombe jött. Az egész szerdai napot pedig Tintagel és Artúr király legendájának szenteltük. Ott állni a több százéves várromoknál és a sós óceán illatát magamba szippantani fantasztikus élmény volt. Csütörtökön a Lynton-i Linmouth-i siklón utaztunk. Pénteken jött a vetélkedő, sok-sok sétával és esővel. De új ismereteket is szereztünk, úgyhogy megérte. Délután sor került a "performance"-ra (amire mindenki izgatottan készült). Másnap reggel fájdalmas búcsút kellett vennünk a családunktól, mert várt minket London és persze a suli. London természetesen gyönyörű volt, amit még az eső se nagyon rontott el. Este már a kompon voltunk és mindenki fáradtan mesélte az elmúlt hét eseményeit a barátainak. Egy újabb buszon töltött éjszaka után egyre közelebb kerültünk szeretett hazánkhoz. Sokan próbálták a buszon kipihenni a hosszú út fáradalmait, több-kevesebb sikerrel, de végül mindenki ráncba szedte magát a hajnali hazaérkezésre és a nagy találkozásra a rég nem látott családdal. Tehát ezek után én csak annyit tudok mondani, emberek, menjetek Angliába! Baráth Anna 9. C, HMG

<<< Vissza