<<< Vissza

Behálózzák a térséget

2005. december 23.

 
Szélessávú internet-hálózat kiépítésre nyílik lehetőség a szentesi és a csongrádi kistérségben, valamint Mindszenten. A pályázatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium írta ki, az augusztusi benyújtás után, decemberben bírálták el. A közbeszerzési eljárás lebonyolítása, műszaki engedélyeztetés 2006 februárjában lesz, az építés pedig szeptemberben kezdődik, a tervezett teljes körű használatbavétel egy év múlva várható.

A térségi projekt költségvetése 328 millió forint, ebből a Gazdasági és Versenyképesség Operatív Program 246 millió forint támogatást nyújt.

Az önrész 82 millió forintot tesz ki, melyből 50 millió forintot a Belügyminisztérium áll.

A programban részt vevő települések. Csongrád Kistérség Többcélú Társulása: Csanytelek, Csongrád (Bokros), Fel-győ, Tömörkény. Szentes Kistérség Többcélú Társulása: Árpádhalom, Derekegyház, Tompahát, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Ó-tompahát, Nagytőke, Szegvár, Szentes (Magyartés) és Mindszent Város Önkormányzata (Dózsa-telep)

A program legfontosabb feladata a digitális írástudás elterjesztése és a gazdasági leszakadás, földrajzi, közlekedési elzártság, valamint az ezekből következő elvándorlás, természetes népességfogyás hátrányainak csökkentése. Kialakításra kerül az ehhez szükséges egységes műszaki rendszer. A hálózat kiépítésével lehetőség nyílik például kedvezményes hálózati telefonálásra, kábeltelevízió szolgáltatásra, biztonsági rendszerek alkalmazására, elektronikus közigazgatás bevezetésére, elektronikus önkormányzati iktatórendszerek kiépítésére.

A térségben az infrastruktúra fejlesztésére optikai gerinchálózaton alapuló kábeltelevíziós és vezeték-nélküli szélessávú internet-hálózat kiépítését és üzemeltetését célozták meg.

A rendszer kiépítésével a társulás a következő szolgáltatásokat kínálja: szélessávú In-ternet esetében a jelenlegi árak 10 százalékos csökkentése, havi korlátlan internet-elérhetőség bruttó 3800-6700 forint - a letöltés függvényében. Egyszeri belépési díj: 6-10 ezer forint. Hálózaton belül ingyenes telefonálás. A kábeltelevízió tervezett díjai: kedvezményes csomag (8 csatorna) 300 forint, információs csomag (17 csatorna) 1100 forint, alapcsomagb (36 csatorna) 2400 forint, otthon csomag (52 csatorna) 3490 forint.

Járulékos szolgáltatások: otthoni teljes körű munkavégzés (távmunka, távtanulás), E-közigazgatási rendszerek kiépítése, biztonsági-vagyonvédelmi alkalmazások, kép-hang internet egy időben (interaktív műsorok), webes alkalmazások, jelzőrendszer működtetés (egészségügyi riasztás).

A kiépített hálózat üzemeltetését a pályáztatás során kiválasztott üzleti partner, a hasonló hálózatok üzemeltetésében és kiépítésében jártas Opticon Kft. végzi.


<<< Vissza