<<< Vissza

Születésnapi album

2005. szeptember 9.

 
Dr. Tóth Csaba

Szeptember kilencedikén a Medicina Könyvkiadó gondozásában jelenik meg a dr. Tóth Csaba egyetemi tanár természetfotóit bemutató reprezentatív album. A debreceni klinika igazgatójának hatvanötödik születésnapját ünnepli ily módon az egyetem, a klinika, a diákok és a szakma.

Prof. Dr. Tóth Csaba egyetemi tanár, klinikaigazgató, a MTA doktora a szentesi kórház urológiai osztályának megalapítója huszonhárom évig dolgozott városunkban. Az urológus-sebész úgy fogalmazott: két szakmai oszlopa a gyermekgyógyászként praktizáló édesapja Tóth János doktor, valamint főnöke és tanára dr. Bugyi István professzor. S, hogy a debreceniek előtt is nyitott könyv az egyetemi tanár élete és gondolkodása, az szemmel látható: irodájának faláról köszönnek vissza a Szentesen eltöltött évek és emlékek fotói. A fényképezés végigkísérte és kiegészítette Tóth professzor életét. Hat éves korában kapta édesapjától az első fényképezőgépet és lehetőséget, hogy az ebédlő egy szegletében sötétkamrát alakítson ki. Az öt gyermek közül másodikként született Csaba pedig fényképezett tücsköt-bogarat, családtagokat és ismeretlen embereket egyaránt.

- Édesapám önmaga is fotózott, s egy a maga korában rendkívül felvilágosult, széles látókörű emberként tudta: egy új világot, új szemléletmódot nyit meg előttem. A pillanat megragadásának és emlékként raktározásának örömét.

A kisdiák később a gimnázium és egyetem évei alatt a rendezvényeken, sporteseményeken készített fényképeivel keresett pénzéből fejlesztette tovább felszerelését. A fotózás iránti rajongás pedig a Bugyi professzor mellett eltöltött évek alatt is tovább élt. Sokszor segítette át élete nehéz pontjain, ha a boldog pillanatok, a virágzó természet régmúlt emlékét újra felidézte, újra fellapozta. A képben gondolkodás pedig szakmai munkáját segítette, hiszen a Percutan vesekősebészet könyvéhez maga szolgáltatta a képanyagot éppúgy, mint Az urológia színes atlasza és az Urológia tankönyvéhez. 1980-tól pedig az addig járóbeteg-szakrendelés helyett már az urológiai osztályt kereshették fel a szentesi kórház betegei, ahol az országban elsőként valósította meg Tóth doktor a nagyvágásos sebészet helyett az endoszkópos sebészetet. A Németországban elsajátított beavatkozáshoz szükséges műszerek beszerzésében a kórház vezetésének teljes támogatását élvezte. A hónapokkal később érkezett műszerek megvásárlásához pedig már az egész város öszszefogott. Gyűjtöttek az óvónők, a Hazafias Népfront, a diákok azért, hogy egy éven belül még vámmentesen kerüljön az osztályra a többmilliós eszközpark.

Ez a műszerezettség akkor olyan szenzációnak számított, hogy a Híradó és a Magyar Rádió többször is beköltözött a műtőbe, és operálás közben készített interjút a beteggel. Mindkettő, a műtét és a beszélgetés is sikerült - emlékezett a sebész. Ars poeticáját az alkotó ember úgy fogalmazta meg: akinek csak észérvei vannak, szegényebb annál, akinek hite is van. Ezt a szemléletmódot jutalmazták az egyetemisták, mikor a legnépszerűbb tanáruknak választották, ajándékul pedig egy hófehér pólót kapott a pedagógus az évfolyam összes diákjának aláírásával, és felirattal: I'm love Tóth Csaba.

A most megjelent könyv több olyan sorozatot tartalmaz, mely a természettudós szakma elismerését váltotta ki, ilyen a szitakötő fejlődését bemutató képanyag, melyet az Élet és Tudomány is bemutatott. A páratlannak számító pillanatokat a családi nyaralónál sikerült megörökíteni, a stégről fejjel lefelé lógva, miközben a papát kereste a család apraja-nagyja.

Dr. Tóth Csaba három gyermek édesapja, a szintén szentesi Mónus Anikóval huszonegy éve élnek boldog, harmonikus házasságban.

N. A.


<<< Vissza