<<< Vissza

Újabb hitel a városnak

2005. szeptember 9.

 
Szeptember van, az év háromnegyed részét lassan mögöttünk tudjuk. Idáig hitelfelvétel nélkül, az évek óta használt 200 milliós folyószámlahitellel a város fizetőképességét meg tudtuk őrizni, mondta Szirbik Imre polgármester, aki 2005-öt a város fejlődése szempontjából jelentősnek értékelte a képviselő-testület szeptemberi rendkívüli ülésén.

Nagyberuházásokat említett, úgymint a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését, a volt megyeháza épületének és a református nagytemplom felújítását. Ezek mind pályázati pénzből valósulnak meg. Aminek örülni lehet, de egyben gondot is jelent. A polgármester arról tájékoztatta a képviselőket, hogy minden pályázat finanszírozásánál először ki kell fizetni a kivitelezői számlát, azt követően lehet kérni az állami támogatás kiutalását. Ez hosszú idő, olykor hónapok is eltelhetnek vele. A november közepétől benyújtott számlák esetében ć különösen az ÁFA-visszatérítés - átnyúlhat a következő költségvetési évre. A nagyberuházások előrehaladtával esetenként 100 millió forint feletti számla kifizetését kell megelőlegezni. Az előterjesztők szerint közel 250 millió forint ÁFA-tartalom nyúlik át a következő esztendőre. Az a forrás, amivel a város időlegesesen áthidalhatja a dolgokat, az a folyószámla hitelkeret felemelése.

A polgármester elmondta, hogy a jelenlegi likviditási hitelt 600 millióval megemelve biztonságban végig lehet vinni az esztendőt. Már az is látható, hogy a 800 milliós likviditási hitellel szemben 914 millió forint olyan bevétel van, amely ebben az évben, illetve a jövő év első negyedévében befolyhat. Tehát itt nem olyan hitelfelvételről van szó, ami a várost eladósíthatná, jelentette ki Szirbik Imre.

Rébeli Szabó Tamás annak a véleményének adott hangot, miszerint a városvezetés nem úgy indította ezt az évet, hogy hitelt kell felvenni. Vajon átgondolt volt a költségvetés? - kérdezte a képviselő.

A polgármester Rébeli kételyeit elosztandó kifejtette: gondos pénzügyi előrelátás a hitelfelvétel alapja. Az önkormányzat költségvetése előirányzati oldalról egyensúlyban van, minden feladatnak megvan a forrása, csak egy-egy pályázat esetében több részben több időpontban kapjuk a pénzt.

Elhangzott: ez a megoldás sokkal jobb annál, mintha az önkormányzat vagyonából áron alul értékesítenének. Dr. Sipos Ferenc emlékeztetett: a csatornázásnak még az is hozadéka, hogy a beruházással együtt korszerűsítik az útburkolatokat is. Így azokra évekig nem kell majd költenie az önkormányzatnak. Karikó-Tóth Tibor azonban mégis azt feszegette: hogyan lenne jó helyzetben a város, amikor 800 millióra emelik a likviditási hitelkeretét. A polgármester megjegyezte: a hitelfelvétel nem jó dolog, de... A likvidhitelnek tudjuk, mi a fedezete, higgyék el, pénzügyileg igenis jó helyzetben van a város.

L. J.


<<< Vissza