Most, hogy elkezdődött az új tanév, elsősorban önökre gondolok, s önökért imádkozom, mert - hitem szerint - önöktől függ, hogy diákjaik számára áldást jelent-e az önök nevelői, tanítói munkája. Ezért engedjék meg nekem, hogy imádkozzam önökért. Öreg pap vagyok, mást aligha tehetek az önök javára. De imádkozni még tudok. Méghozzá őszinte izgalommal és reménykedéssel: hátha az önök munkája is csoda lesz. Igen, csodának kell történnie ahhoz, hogy a következő tíz hónap eltelte után örülni tudhassanak mondván: végeztünk valamit. Mert olyan szellemi környezetben kell önöknek ifjúságot nevelni, mikor a felnőtt társadalom, a szülők és nagyszülők társadalma a hazugság és létbizonytalanság világát éli. Olyan világot, melyben nagyon sokan elmondhatják József Attilával: "Retteg a szegénytől a gazdag, s a gazdagtól fél a szegény,/ Fortélyos félelem igazgat, minket s nem csalóka remény." Azt elhiszem, hogy ismereteket továbbítani ilyen környezetben is lehet, de emberré nevelni az ember gyerekét, ez már olyan teljesítmény, mely már tényleg a csodával határos. Csodákban pedig még a hívő ember is csak nehezen hisz. Ezért ugye nem csodálkoznak azon, hogy csak imádkozni tudok önökért? Imádkozom is azért, hogy fáradozásuk úgy teremjen csodát, hogy a csoda az önök szívében kezdődjék. Igen, az önök szívében kell megvalósulnia annak, ami József Attila szívben így lett valóság: "Most már tudom őt mindenképpen,/ Minden dolgában tetten értem./ S tudom is, miért szeret engem,/ Tetten értem a szívemben." Azon ne vitatkozzunk, hogy van-e Isten, avagy nincs. Mert akinek nincs Istene, annak is úgy kell viselkednie, mintha Isten volna. Még egy tudatosan ateista nevelő is csak akkor ér el igazán sikert, ha a tanulók Istent éreznek ki belőle. Csak ezen az alapon érdemli meg tanítványai háláját és tiszteletét. Csak ez lehet nevelői tekintélyének alapja. József Attila nagyon önérzetesen írja: "Csak az olvassa versemet, ki ismert engem és szeret." A pedagógus meg azzal az öntudattal legyen tanító vagy tanár, hogy elmondhassa: az én tanítványaim attól részesülnek "nem középiskolás fokon" oktatásban, hogy ismernek engem, s tudják: belőlem valami isteni erő is sugárzik. Hogy több vagyok az elégnél. Hogy engem szeretni kell, mert engem nem szeretni nem lehet. Nohát én ezért, ebben a szellemben imádom Istent önökért. Azt az Istent, kiben hinni még egy papnak is egyre nehezebb. De mert ezt bevallom, ezért újra meg újra fellángol bennem a remény, hogy benne nem csalatkozhatom. Akkor sem, mikor önökért imádkozom. Vági László

<<< Vissza