<<< Vissza

Gondolatok

2005. augusztus 26.

 
A viselkedés az öltözködéssel, pontosabban a jó ízléssel összeállított felöltözéssel kezdődik, majd a nyelvhasználattal folytatódik. Magadnak tartozol vele, de embertársaid is megtiszteled azzal, hogy mind az öltözékeddel, mind a beszédeddel jó benyomást teszel rájuk.

Beteg világban élünk. Találhatsz benne nagyon szegényt, nagyon gazdagot. Van, akinek "jól megy" és van akinek semmi sem akar "összejönni". Te hova tartozol? Örvendetes, hogy az átlagjövedelem emelkedett, de nőtt a szegények száma is, no meg a gazdagoké is. Én azok pártját fogom, akik ebből a jelenségből gondot csinálnak.

Világméretekben jelentkezik egyes földrészek, köztük a hozzánk legközelebb fekvő Afrika népeinek elképzelhetetlenül súlyos elszegényedése. Meg is mozdultak a leggazdagabbak és adósság elengedéssel, meg alamizsnálkodással igyekeznek enyhíteni a helyzetet. A valóságos segítséget azonban nem az alkalmi segítségnyújtás, hanem a biztos munkahelyen, rendszeres munkával megkeresett jövedelem jelenthetné. De, hol van ilyen manapság?

Komolyabban kellene venni az alternatív energiaforrások feltárását és főleg fejlesztését. Természetesen nem lehet egyik napról a másikra kiiktatni az olaj és az elektromos áram felhasználását, de a napfényben, a szélben, és a vizekben rejlő energiát új módon, egyre nagyobb mértékben kellene közkinccsé tenni, ha az emberiség élni akar ezen a Földön.

Téged érdekel a Szentesen tervezett szélkerekek ügye? Engem nagyon...

Miközben divattá vált a statisztikai adatokon gúnyolódni, nem szégyellem bevallani, hogy komolyan veszem a hivatalosan kiadott számokat. Például a közúti közlekedés terén, főleg a hétvégeken szerencsétlenül járók, és köztük legtöbben fiatal halottak ijesztően magas számát. Nyilvánvaló, hogy a nyugati gyártmányú autók nagyon gyorsak, a jogosítványok változatlanul könnyen megszerezhetők, a vezetők gyengén képzettek, a hétvégeken diszkózók között nem kevesen drogoznak, alkoholizálnak, majd túl nagy önbizalommal hősködnek. A sopánkodás nem használ, az illetékeseknek kellene haladéktalanul tenniük kell, hogy az akaratlanul öngyilkossá és gyilkossá válások száma legalább csökkenjen.

Dr. Imre Ernő


<<< Vissza