„Mindennek rendelt ideje van!" Ezt olvasom az ószövetségi Szentírás egyik bölcsességi könyvéből, a Prédikátor Könyvből. Fel is sorolja: mi mindennek mikor van az előre megszabott ideje, aktualitása. Például: „Ideje van a szeretetnek és ideje a gyűlölködésnek". Aztán, mintha csak a magyar politikai életről akarna szólni, azt írja: „Néztem azt a vesződséget, amelyet Isten az embereknek adott, hogy azzal bajlódjanak. Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében…" Ha ennek a régi, és hitünk szerint felülről inspirált bölcsességnek igaza van, akkor az, amit a politikai elitünk velünk végez ezekben az időkben, nem más, mint Isten által, a történelem ura által ránk szabott bajlódás. És ez valami miatt ránk fér, szükségünk van rá, és el is fogja érni célját. A kérdés most már csak az: mi az, ami miatt mindezt el kell szenvednünk? Mit vétett ez a kis magyar nép, hogy hatalomra éhes pártpolitikusok dühös hadát vezényelte a nyakunkra? És miért van az, hogy a kommunista elnyomás alól felszabadult magyar egyházak sem találják meg azt a hangot, mely képes lenne a hatalmi vágyak farkasordításait lecsillapítani? Bennünk van a hiba? És az a hiba, ami bennünk van, halálos bűn-e avagy csak bocsánatos, s ezért nem pokol, hanem purgatórium jár érte? Így aztán mostanság járjuk táncunkat a tisztítótűz lángjaiban? Ne legyünk pesszimisták, hanem inkább reménykedjünk abban, hogy ennek a hatalmi ádáz harcnak a tüzes lángjai nem égetnek gyógyíthatatlan sebeket rajtunk, s ezért majd elmondhatjuk róluk a Prédikátor szavait: „Isten a jövőnket ezekbe helyezte." Vagyis egyszerű konyhai kifejezéssel: kisül belőlük valami. Mondjuk: egy kis szemmérték-változás.  Ezt azért mondom, mert hat-hét évvel ezelőtt történt velem a következő kis eset. Újságot vásároltam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy törékeny kis asszonyság elejtette a pénztárcáját és a sok pénzérme szanaszét hullott belőle. Segítettem összeszedni őket, de mikor már majdnem kész voltam, azt mondta: ott van még egy 1 forintos, az is szedjük fel. De mindjárt nevet is adott az 1 forintosnak. Egy olyan magyar államférfiú nevével tisztelte meg a kis pénzérmét, akit Európa-szerte nem győznek kitüntetésekkel elhalmozni az 1989-es bátor tettei miatt. Vagyis ez a kis asszonyság mintha jelképezné az egész magyar társadalomnak nem halálos, de mégis purgatóriumot érdemlő hibáját: azt, hogy elvesztette szemmértékét. Kicsinek látja a nagyot és megfordítva. Úgy látszik, a történelem ura nem szereti, ha jól játszó főszereplőket a népnek nevezett közönség nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni. Az is lehet, hogy Isten megsértődik ilyen esetekben, és lármás törpéket küld a látni nem akarók szemének meggyógyítására. Lehet, hogy most ennek van rendelt ideje. Reméljük: meggyógyulunk tőle. Jó lenne! Vági László

<<< Vissza