<<< Vissza

Megszűnik a jelenlegi káosz
Készül a Kossuth utca rendezési terve

2004. július 23.

 
A képviselő-testület március 19-ei ülésén első olvasatban tárgyalta a Kossuth Lajos utca forgalomcsillapításával kapcsolatos vitaanyagot. A tárgyban három alkalommal lakossági fórumot tartottak a Klauzál Gábor Általános Iskolában. A rendezvényt mérsékelt érdeklődés kísérte.

Mint ismeretes, az elképzelés szerint a főutcán öt helyen épülne körforgalom: a Tóth József, a Kossuth téri, a Klauzál, a Mátyás király és a Rákóczi utcai kereszteződéseknél. Emellett az autóforgalomtól elkülönített kerékpárút is szerepel a tervben a Kossuth utca déli oldalán. Tervezik a Bocskai utca kinyitását a főutcára. Az utóbbira reagálva Dömsödi József elmondta, hogy a Bocskai utcában két óvoda is van, s ha ott nagyobb lesz a forgalom, veszélybe kerülnek a gyerekek. Ollai Istvánné emlékeztetett arra, hogy ez az utca régebben is nyitva volt, s akkor is ott működött a két gyermekintézmény. Ennek ellenére nem történt semmi baj az óvodásokkal.

Elmondható, a lakosság várakozással tekint a város fő ütőerének számító Kossuth utca forgalmának átszervezése elé. A képviselő-testület legutóbbi ülésén Baranyi Imre, a városrendezési bizottság elnöke arról számolt be, hogy bár mérsékelt volt az érdeklődés, azért többen segítették ötleteikkel a tervkészítők munkáját. Elmondta, a többség támogatta a körforgalmak kialakítását. Problémaként vetődtek fel: a kerékpárút létesítése miatt a Kossuth utca egyik oldalán megszűnő parkolási lehetőség, a taxiállomás áttelepítése.

Halmai László azt nehezményezte, hogy az előterjesztés szerint olyan feladatokat kellene megszavazniuk, amelyeknek nem ismerik a költségvonzatát.

Öt körforgalom lesz

A tervező részéről elhangzott, hogy az anyag csupán a lehetőségeket vizsgálta, valóban fontos lenne forintok ismeretében elkészíteni az anyagot. Móra József kijelentette: a konkrét tervek ezután készülnek el. A tanulmánytervek készítésére elkülöníttek bizonyos pénzalapot. Szűcs Lajos alpolgármester kijelentette: a testület már korábban határozott a Kossuth utca forgalmi rendjének szabályozásáról. Most viszont arról kell dönteni, hogy az anyagi lehetőségek függvényében, szakaszolva a munkát, hozzákezdjenek-e a terv megvalósításához. Mint elhangzott: egyetlen körforgalmi csomópont belekerülhet akár 100 millió forintba is.

Az előkészítők több ütemben gondolkodnak. Sorrendben: a Jövendő utca Klauzál és Bocskai utcák közötti szakaszának gyűjtőút szintű kiépítése, a Jövendő utca melletti parkoló kiépítése a Kossuth utcán megszűnő parkolók előzetes pótlására, a Bocskai utca kinyitása a Kossuth utca irányába (egyirányúsítással a parkoló felé), kerékpárút kialakítása a meglévő kereszteződések minimálisan szükséges átalakításával, a parkolási rend felülvizsgálata, a körforgalmi csomópontok kialakítása (kezdve a Kossuth téri jelzőlámpás csomópont átépítésével). A továbbiakban tervbe vették a Jövendő utca gyűjtőút kiépítését a Klauzál és Rákóczi Ferenc utca közötti szakaszon, valamint az Új utca kinyitása a Somogyi Béla és a Mátyás király utca között.

Az előterjesztést úgy hagyta jóvá a testület, hogy a konkrét feladatokra vonatkozó tervek elkészítésére és az előkészítő munkák fedezetére pályázatot nyújt be az önkormányzat. Sikeres pályázat esetén a város saját forrásként tízmillió forintot biztosít az idei költségvetésben.

L. J.


<<< Vissza