Akaraterő, ötletesség, szorgalom. Ez csak néhány tulajdonság, amely Buzgó Ferencné, nyugdíjas magyar nyelv és irodalom szakos tanárnővel készült beszélgetésem során róla kiderült. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar pedagógusnapon arany díszoklevéllel jutalmazta több mint harmincéves pedagógusi munkáját. Rendkívül változatos életpályájáról ő maga mesélt. - Miért választotta a pedagóguspályát? - Megmondom őszintén, véletlenül választottam. Eredetileg gyógyszerész akartam lenni. Gyógyszerész iskolába jelentkeztem Pesten. A mi időnkben még káderezés folyt, vagyis fontos volt, hogy valaki kulák vagy sem. Az írásbeli felvételim sikerült, ezért visszahívtak szóbelire. A beszélgetés során szakmailag megfeleltem, utána egy fiatal KISZ-es férfi faggatni kezdett, hogy mit csinál a nagymamám. Visszakérdeztem, hogy "ugyan, mit csinálna egy 78 éves öregasszony?" Két lábbal rúgtak ki. Ez elvette a kedvem a továbbtanulástól, ezért megtanultam a gyors- és gépírást. Vásárhelyen adminisztrátorként helyezkedtem el egy vállalatnál, de az ülő foglalkozás nem nekem való volt. Ezután döntöttem úgy, hogy azért sem hagyom magam eltaposni, az leszek, amit szeretek is csinálni. Tudniillik kiskorom óta verset mondtam. Jelentkeztem a Szegedi Állami Pedagógiai Főiskolára, ahová fel is vettek. Utána sokat tanultam, mert egyrészt szerettem, amit tanultam, másrészt az ösztöndíj sem volt mellékes. Mindig a legmagasabb ösztöndíjat kaptam, hiszen jeles eredményeim voltak. - Hol talált munkát, miután elvégezte a főiskolát? - Nagybánhegyesen volt álláslehetőség. Felmentünk a tanszékre Szegeden, és nézegettük, keresgéltük a helyet a térképen. Persze mi Magyarbánhegyest néztük, ahová volt vonatközlekedés. Nyolc-tíz kilométer van a két falu között. Nem volt sok lehetőség: vagy kerékpárral oldjuk meg az odajutást, vagy a postás bácsi lovas kocsiján. Egy tápéi fiúval együtt érkeztünk meg Nagybánhegyesre a lovas kocsi tetején ülve. Ha elmondanám, hogy mennyit küzdöttünk ott, az tanmesébe illő lenne. Legalább öt helyen laktunk négy év alatt, de kályha egy helyen sem volt. Kabátban írtuk a vázlatot a másnapi órákra. A barátnőm, aki már egy éve ott dolgozott, amikor egy tótkomlósi főjegyző lánya volt. Vele azóta is tartjuk a kapcsolatot. Amikor szórakozni mentünk Magyarbánhegyesre, akkor mindig kijelöltünk egy helyet, ahol megszálltunk, betettük a bőröndbe a táncos ruhánkat, felkötöztük a biciklire és bekerékpároztunk. Egyszer vérszerződést kötöttünk az árokparton a bicikli mellett, hogy itt nem maradunk tovább, nem leszünk vénlányok. Bementünk Békéscsabára és kikértük a munkakönyvünket. Először nem akarták kiadni, de miután bementünk az ügyvédi munkaközösséghez és elmondtuk a problémánkat, azt mondták, hogy nyugodtan menjünk vissza és hivatkozzunk rájuk, mert kötelesek kiadni a munkakönyveket. Aznap délután már útban voltunk Pest felé. Ott fél évig segédmunkás voltam a Chinoin gyógyszergyárban, a barátnőm pedig varrónő lett, mert megvolt a végzettsége. Ezután Szentmártonkátán helyezkedtünk el. Én csak egy évig maradtam, mert megbetegedtem. Húzódtam szépen hazafelé, Abony volt a következő állomás. Egy polgári iskolában dolgoztam magyar szakos tanárként két évig. Innen Mindszentre kerültem abba az iskolába (a Dózsa-telepi Általános Iskolába), ahol én is tanultam egykoron. Tizenegy évet töltöttem itt. Rengeteget dolgoztam, a munkám mellett szakkörvezető voltam, színdarabokat rendeztem. - Meséljen a szakkörökről! - Fontosnak tartottam, hogy a gyerekeknek jó legyen az előadókészségük. Rendeztünk egyszer egy bemutató szakkört. Összeállítottunk egy kosarat virágcsokrokkal, és minden csokor szárára kötöttünk egy műsorszámot. A gyerekek vezették a szakkört. A vendégekhez odavitték a kosarat, húztak egy csokrot, az a szám következett, amit húztak. Általában vers vagy prózai részlet volt. Sok téma szerepelt a szakkörökön, például: Az anya alakja az irodalomban. Ehhez könyvtári kutatómunkára volt szükség. Amikor választottak a gyerekek, hozták az anyagot és összeállítottuk. Más téma: Magyar táj, magyar ecsettel. Tájleíró versek tartoztak ehhez a témához, melyhez a rajzolást is kapcsoltuk. Csináltunk egy falat, amelyen a gyerekek festményei voltak, alattuk pedig egy-egy versszak, idézet. - Mindszentről is elkerült? - Igen. Mindszent után jött Tatabánya, ahová férjhez mentem. Bányamérnök volt a férjem. Úgy vélem, a bányászok lelkivilága egészen más, mint a miénk. Én lakásra gyűjtöttem, százezer forintot vittem magammal, de a volt férjemnek már volt lakása. Balatonkenesén három éven keresztül építettünk egy emeletes villát. Ezt hagytam ott, amikor eljöttem. A váláskor a férjem megnyerte, most az övé és a lányáé. Derekegyházára kerültem, ahol azelőtt soha életemben nem jártam. Az igazgató engem jól ismert, hiszen nagybánhegyesi volt. Amikor meghallotta, hogy milyen problémám van, Mindszenten próbált elérni, mert szerette volna, ha odamegyek tanítani. Napközivezetőként kezdtem náluk, ami egyáltalán nem volt nekem való. 5-8. osztályig összevont napközit vezettem. Kilenc évig ott voltam, ebből négy évig albérletben laktam. Egészségügyi okok miatt jöttem el az iskolából 1985-ben. - Több arany és ezüst fokozatot nyert a mindszenti és a derekegyházi gyerekekkel. - Nagyon sokszor nyertünk. Rengeteg időt áldoztam az előkészítésre, előfordult, hogy a lakásomon gyűltünk össze. A versválasztás nagyon lényeges, a tanuló egyéniségéhez és hangjához szabottnak kell lennie. A gyermek szereti magát megmutatni, szeret játszani. Sok-sok kötetet át kell lapozni, míg rátalálunk a megfelelő versre. Úgy vélem, a kiválasztott versen keresztül lehet őket a legjobban megfogni, és a szakkörökön tudnak igazán kibontakozni. M. A.

<<< Vissza