<<< Vissza

Új mentőernyők

2004. június 18.

 
A szentesi repülőklub éves rendes közgyűlését a közelmúltban tartotta. A határozatképes közgyűlést Hári László nyitotta meg, mint klubelnök és repülőtér-vezető.

A klub titkára, Rákász János értékelte a klub 2003. évi munkáját szervezeti és kiképzési szempontból. Az összejövetelt megtisztelte jelenlétével dr. Rébeli-Szabó József tiszteletbeli klubtag, valamint a Magyar Veterán Repülők Szövetsége Szeged Területi Szervezetének képviseletében Pusztai János, aki jelenleg készíti a szentesi repülés történetének könyvalakban történő kiadványát.

Az év folyamán egyedül repülés is született, ami "B" vizsgának felel meg. Pilóta szintet két fő ért el, ami "C" vizsga szintnek felel meg. Kiemelkedő eredményt ért el női repülőnk, Lajos Ágnes repülőgép-vezető, aki magassági-, időtartam repülésével és távrepülésével teljesítette a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI Párizs) feltételeit, így megkapta a sorszámozott "ezüstkoszorús" fokozatot.

Az év folyamán 51 üzemnapon 856 felszállás történt 210 óra repült idővel, vitorlázó- és motoros repülőgépekkel együtt. Újabb szakszolgálati engedélyt öt fő szerezte meg.

Gazdálkodási vonatkozásban: tagdíjakból, támogatásokból és egyéb adományokból befolyt összeg összhangban van a kiadásokkal. Sárkányrepülőink csak helyi légtérrepüléseket végeztek. Repülőmodellezőink három esetben mutatkoztak igen magas színvonalú földi- és légi szerepléseikkel. Kiemelkedő munkát végeztek Turányi Imre, Gálfalvi György és Farkas Bálint.

Befejeződtek az elméleti tanfolyamok és a hallgatók vizsgát tettek.
A közgyűlés egyhangúan elfogadta a 2004. évi költségvetést. A tagság köszöntötte Gullay Mihály repülőoktatót, aki 1939 óta, kisebb megszakításokkal ma is aktívan repül.

Jelenleg folyamatban vannak a kötelező hatósági ellenőrzések, repülőgépek és a repülőtér vonatkozásában. Ugyancsak folyik a repülőgépek részleges felújítása, karbantartása. A géppark nem bővül, csupán minőségi cserék váltak szükségessé. A lejárt szavatossági idők miatt szükségessé vált új mentőejtőernyők beszerzése. A múlt évben volt az új repülőtér felavatásának 10. évfordulója, amelyről a tagság szerény körülmények között emlékezett meg.
Kívánunk a lelkes kis csapatnak 2004-ben eredményes felszállást és biztonságos leszállást.

Batta Sándor


<<< Vissza