<<< Vissza

Kapós a Volkswagen
 Hamis húszezresek a piacon

2004. április 16.

 
Az elmúlt pénteken egy 2000-es évjáratú Volkswagen Passat 1,9 TDI típusú kombit loptak el a Brusznyai sétányról. A tolvajokat sem a kormányzár, sem az immobilizer nem zavarta, és magukkal vitték a 4 milliós autót.

Szintén ennek a napnak a reggelén történt a fenti esettől mintegy 100 méterre, hogy egy másik Passatot is megpróbáltak elvinni, de ezt nem tudták elindítani.

Ugyancsak erről a környékről tűnt el egy rendszámtábla is. Néhány héttel ezelőtt egy VW Transporter gyújtásrendszerét bontották meg, ám elvinni nem sikerült ezt a járművet. A két utóbbi "autó-ügyben" egyelőre csak rongálás miatt folyik az eljárás, ám az sem elképzelhetetlen, hogy ezek a bűncselekmények összefüggésben lehetnek egymással.

Hamis 20 ezer forintos bankjegyek bukkantak fel néhány napja városunkban. A fénymásolt bankókra a tettesek a 2 ezer forintosokon található fémcsíkot tették át. Érdemes tehát figyelni a 20 ezresen lévő biztonsági csíkon a 2-es után álló nullák számát illetve a papír minőségét. Ha bárki ilyen pénzbe "botlana" azonnal értesítse a rendőrkapitányságot.

Fiatalkorú ellen indított eljárást a rendőrség magánokirat-hamisítás vétsége miatt. A diák az orvosi igazoláson betegségének időtartamát nyújtotta meg és írta át, ami feltűnt az iskolában, ezért utánajártak a dolognak. Az igazság persze gyorsan kiderült, a hosszú betegszabadságért pedig felelnie kell a nebulónak.

Végül egy fontos információ. A rendőrség kéri , hogy ha bárki bűncselekmény áldozatává válik pl. betörnek hozzá vagy autóját törik fel, a helyszínen semmit ne változtasson a rendőrség kiérkezéséig. A megváltoztatott, kitakarított, visszarendezett helyszín nehezíti a bűnfelderítést, ugyanis ujjlenyomatok, cipőnyomok lehetnek ott, melyek a nyomozók számára jelenthetnek hasznos információkat.

H. V.


<<< Vissza