<<< Vissza |
Európai Parlamenti választások 2004 |
2004. április 16. |
Június
13-án ismét választ az ország. Ezúttal az Európai Parlamentbe küld majd
szakembereket. Hogyan, miképpen történik mindez? Erről kérdeztük dr.
Sztantics Csaba jegyzőt, a helyi választási iroda vezetőjét. - A köztársasági elnök kitűzte a választás napját. Annak kitűzésekor megkezdődik a kampány. Nálunk '94 óta technikai megbeszélés, előzetes egyeztetés történik a pártok, a jelölő szervezetek között, ez a megegyezés eredményezi azt, hogy a belvárost szinte teljesen kampánymentesítik. Ez ügyben mindig sikerült megegyezni a pártokkal, azonban a választás után problémát okozott a kihelyezett kampányanyagok eltávolítása. A törvény a választások után 30 napban írja ezt elő. - Plakátot hova lehet kihelyezni - A megállapodásban az áll, hogy a legális hirdetőfelületeket használják, nem helyeznek ki plakátot, például kandeláberekre. A Szent Imre herceg, Tóth József, Munkácsi, Horváth Mihály, József Attila utcák, a buszmegálló, Petőfi utca által határolt területen tartózkodnak választási anyag elhelyezésétől. - Június 13-án különleges választás lesz. Országos listára lehet voksolni, ami valamelyest más szabályokhoz kötött. Milyen új szabályokkal kell szembenézni a választópolgároknak? - Az Európai Parlamenti választásokon csak bejegyzett pártok állíthatnak listát. Az Európai Parlament elsősorban szakembereket kíván. A jelölőszervezetetek, a pártok ennek megfelelően alakítják ki listáikat. Változás az eddigiektől, hogy a magyar állampolgárokon túl szavazhatnak a magyar listákra a Magyarországon élő uniós állampolgárok, akik lakóhellyel rendelkeznek itt, és időben, azaz május 14-éig bejelentik erre vonatkozó igényüket. A magyar állampolgárok külföldön is szavazhatnak, azok, akik arra május 14-éig bejelentik igényüket. Hetven külképviseleten állít fel a magyar állam számlálóbizottságokat. Ha kint tartózkodik, magyar listákra a külképviseleteken szavazhat. Ugyanakkor magyar állampolgár is szavazhat bármely uniós ország listáira, ha azt a megadott határidőig kezdeményezi. - Ha valaki nem Szentesen tartózkodik aznap... - Esetükben ugyanúgy él az igazolás lehetősége, mint eddig. Írásban a választást megelőző öt nappal kell kérni a jegyzőtől az igazolást, személyesen a választást megelőző két nappal lehet kérni. A kapott igazolással szavazhat az országban ott, ahová az igazolás szól. - Ajánlószelvényeket gyűjtenek. - Az ajánlószelvények, illetve a választási értesítők április 13-16-a között kerülnek kipostázásra. Gyűjtésük innentől lehetséges listát állítani. Listánként 20 ezer érvényes ajánlószelvénnyel lehetséges. Nem a helyi választási irodák fogják azok helyességét ellenőrizni, a pártok által összegyűjtöttet az országos választási iroda fogja ellenőrizni. - Milyen választási szervek működnek majd? - Kicsit ez másabb lesz, mint a megszokottak. Miután az ország egy választókerületnek minősül, így a helyi választási bizottságok nem működnek. Működnek a szavazatszámláló bizottságok, a területi, valamint az országos választási bizottság, s azt kiszolgáló országos választási iroda. A szavazatszámláló bizottságok összetétele, tagjainak száma változatlan, legalább öttagúnak kell lenni, mint eddig bármikor, ebből hármat a helyi képviselő-testület megbízása alapján töltenek be. Itt nagyban számítunk a két évvel ezelőtti közreműködőkre. Ugyanúgy, mint az eddigi választásokon, a listát állító pártok helyi szervezetei a szavazatszámláló bizottságokba delegálhatnak. Delegálni május 28-án 16 óráig lehet. - Hol szavazhatnak az állampolgárok június 13-án? - A városban a már megszokott helyeken. Minderről az értesítőszelvényekből tudomást szerezhetnek az állampolgárok. - Hogyan néz ki a szavazólap? - Milyenségéről, nagyságáról még nem tudok beszámolni, ez attól függ, hány párt kerül föl a listára. Lényegileg nem igen tér el az eddigi listás szavazólapoktól. Az egymást metsző két vonal elhelyezése a lényeg, akkor lesz érvényes a szavazat. - Hogyan jut mandátumhoz a jelölőszervezet? - Huszonnégy európai parlamenti mandátumot kell elosztani az országos választási bizottságnak a szavazatok lezárását követően. Elosztása ugyanazzal a módszerrel történik, mint a területi választásokkor. A lista szavazatainak összeadását követően egy matematikai képlet alapján ad eredményt az országos választási bizottság. Tudni kell, itt is van egy adott határ, mely alatt a jelölő szervezet nem tud mandátumhoz jutni. Ez ugyanaz a határ, mint ami az országgyűlési képviselőválasztásokkor érvényes Magyarországon, 5 százalékot jelent. - Mikor lesz érvényes a szavazás? Részvételi határ nincs kikötve. A leadott szavazatok alapján fogják elosztani a mandátumokat. - Lemondás esetén ki kapja a mandátumot? - A listáról a jelöltek a párt által eredetileg bejelentett sorrendben jutnak mandátumhoz. Ha a mandátumhoz jutott képviselő megbízatása megszűnik, a listán eredetileg is szereplő jelöltek közül a párt által megnevezett, ennek hiányában a listán soron következő jelőlt szerzi meg a mandátumot. |