2004. március 15, déli 12 óra! Felemelő és elgondolkodtató három perc! A ritkán megvalósuló emberi szolidaritásnak három perce. És a jóság három perce is. Ezekben a néma pillanatokban egész Európa kóstolót vett abból: milyen érzés, ha meg tudjuk egymást érteni legalább akkor, mikor a megszervezett és jól működő gazság szemébe kell néznünk. Magyarországban ez a három perc különösen ezért volt megindító, mert a magyar szabadság 1848-as diadalának ünneplése közben vált az ünneplés csúcspontjává. Ez alatt a három perc alatt két nép igazsága ölelkezett össze, és két időpont vált egyetlen üzenetté. 1848-ban a magyarok esküdtek meg arra, hogy rabok tovább nem hajlandók lenni. A világméretű terrortól megsebesült spanyol nép pedig, megalázottságának mélységéből üzente meg Európának és az egész világnak, hogy a baj és a gyász órája olyan szent óra, melyet nem szabad semmiféle pártpolitikai mesterkedéssel megfosztani keserves dicsőségétől. Az 1848-as magyar üzenet a Habsburgoknak szólt, s az abszolutizmus ellen emelte fel szavát. Az uralkodói önkényuralom ellen. A spanyolok 2004 márciusi üzenete pedig a mindenkori pártpolitika megistenülni akaró ambícióinak mond "nem"-et. Mintha így oktatna minden tanulni vágyó elmét: ha a hatalmas tudományos eredményeinktől nem látjuk Istent, azt még talán meg lehet érteni és meg lehet bocsátani is. De azt a törekvést, hogy pártpolitika határozza meg, hogy például egy merényletnek ki az elkövetője, ez már tűrhetetlen és elvetendő kísérlet arra, hogy Isten helyett a pártérdek legyen az isten. A tények ellen még az Isten sem szólított soha senkit állásfoglalásra; vagy arra, hogy jogos kíváncsiságát moderálja. A keresztények Istene sem tudja a megtörtént dolgokat másként történtté tenni. Erre csak a bálványistenek érzik magukat képesnek. Igen, mindkét üzenet igazában a szabadságról szól. Az ember szabadságáról. Arról, hogy az ember ne legyen játékszere semmi önző hatalmi törekvésnek. Sem uralkodói önkénynek, sem pártpolitikai ambíciónak. Az ember csak az igazságot fogadhatja el urának. Csak azért áldozhat fel mindent, mert csak az igazság nem fosztja meg szabadságától. Sőt az igazság a szabadság forrása avagy teremtője. Edith Stein, a vértanú német-zsidó filozófusnő ezt így fejezte ki: aki az igazságot keresi, az Istent keres magának. Belőlem ezeket a gondolatokat váltotta ki az a három perc, melyről szeretném egész biztosan tudni, hogy az igazság percei is voltak. Olyan igazság percei, mely alapja minden szolidaritásnak is. Ha aztán netán mindez álmodozásnak tűnik? Sebaj! Főleg akkor sebaj, ha igyekszünk kiérdemelni, hogy elmondhassuk Petőfivel: "...az álmok nem hazudnak." Sőt! Még az is megeshet, hogy a tiszta álmok ébresztik az embert a legvalóbb valóságokra. Volt már ilyen az ember történelmében. Vági László

<<< Vissza