|
A hangulatos sétányokkal szabdalt, számos faritkaságot tartalmazó 36
holdnyi Széchenyi-ligetet 1869-ben adták át a nagyközönségnek. Vonzóbbá
tétele érdekében a városi tanács szükségesnek tartotta egy vendéglő és
egy fürdőház építését, ezért megbízta Török János városi mérnököt a tervek
és költségvetés elkészítésével. 1869 augusztusában a városi képviselő-testület
jóváhagyta a terveket, s megszavazta az építkezés megkezdéséhez szükséges
10.000 forint kölcsön felvételét. A hónap végén meghirdették a nyilvános
pályázatot, alig egy hetet biztosítva az ajánlatok megtételére.
Ennek ellenére szép számmal akadtak vállalkozók. A legkedvezőbb ajánlatot
Szrenkányi Lajos kőműves mester, valamint Busch Gusztáv és Molnár József
ácsmesterek tették, így ők nyerték el az építkezést. November végére mindkét
épület kőműves és ácsmunkái szinte teljesen elkészültek, csak a zsindelyek
felrakása volt hátra, de a tél beállta előtt az is befejeződött.
A munkálatok tehát rendkívül jó ütemben haladtak, csupán az okozott gondot,
hogy az eredetileg betervezett 16 ezer forintnyi építési költség már a
20 ezer forint felé közeledett. Mire az épületek 1870 áprilisában teljesen
elkészültek, a kiadások végösszege megközelítette a 22 ezer forintot.
Az "U" alaprajzú, klasszicizáló stílusú vendéglő épülete (a
mai múzeum) a korabeli leírás szerint teljesen téglából épült, zsindelytetővel;
nyugati hossza 22 öl, északi és déli hossza 10 öl, szélessége átlagosan
6 öl. A keleti oldalon a főépület előtt ( a két szárnyépület között (
egy 10 öl hosszú nyitott főfolyosó húzódott, amely 4 köroszlopon nyugodott,
az oszlopok közei kereszt és fekvő ( faszínűre festett ( fakorláttal voltak
ellátva. (1 öl = 1,9 méter.) A tornácos főbejárat a 8 ablakos nagy táncterembe
vezetett. Az épület többi részében a vendégszobák, a bérlő lakrészei,
valamint a különböző mellék- és kiszolgáló helyiségek kaptak helyet.
Az ugyancsak "U" alaprajzú, romantikus stílusú gőz- és kádfürdő
épülete (ma Családsegítő Központ) valamivel szerényebb méretű; nyugati
hossza 17 öl, a két szárny hossza 7 öl, szélessége átlagosan 3 öl. A főbejárat
egy 9 kőoszlopon nyugvó tornácra vezetett, amelyeknek alsó közei be voltak
építve, a felső közei pedig a mennyezetig üvegezettek voltak (a két szárnyoldalon
142, az arcvonalon 240 ablaktáblával). Innen nyíltak a fürdőhelyiségek:
az egy- és kétszemélyes kádfürdők, a hideg és meleg tusolók, a gőzfürdő
(közepén nagy ovális melegvizes medencével) és a gőzszoba (tölgyfa fekvőpadokkal).
A kádfürdők 8 akós ovális fenyőfa fürdőkádakkal voltak felszerelve, amelyek
feltöltése, valamint a zuhanyok működtetése a padláson elhelyezett 5 db
50 akós víztároló fakádakból történt. (1 akó = 54,3 liter.) A gőz és melegvíz
ellátását egy 4 lóerős gőzgép végezte.
A városi tanács 1870. április elején hirdetményt tett közzé több fővárosi
és vidéki újságban az épületek haszonbérbe adásáról. A legkedvezőbb ajánlatot
a város közkedvelt vendéglőse, a lengyel származású Rambovszky József
tette, aki három és fél évre bérbe vette a két épületet. A szerződés aláírását
követően ( 1870. július 10-én ( sor került a fürdő és vendéglő ünnepélyes
megnyitására.
Labádi Lajos
|
