<<< Vissza

Rigós sportsikerek

2004. január 16.

 
Remek sporteredményekkel zárták a 2003/2004-es tanév első felét a Rigó Alajos Általános Iskola tanulói. Az évad még tavaly szeptemberben kezdődött, amikor az intézményt tíz diák képviselte a megyei úszóbajnokságon. Innen hat arany, négy ezüst és két bronzéremmel tértek haza a versenyzők. Októberben az asztalitenisz és az atlétikai viadalok következtek Szegeden illetve Hódmezővásárhelyen. A pingpongosok két aranyat és két bronzérmet gyűjtöttek, míg az atléták összesen tizennégy éremig jutottak, ebből hatot a legfényesebbikből hoztak el a sportolók.

A legeredményesebbnek Orosz Mónika (kislabda-hajítás) és Nózsi Attila (súlylökés, 800 m) bizonyultak. Ők az atlétikai számaik mellett asztaliteniszben is megyei bajnokok lettek. Mónika számára a 2003-as esztendő egyébként is emlékezetes marad, hiszen a tavaly júniusban Nyíregyházán megrendezett IV.

Országos Atlétikai Diákolimpia Bajnokságon kislabda-hajításban 47 méter 52 centiméteres dobásával bajnoki címet szerzett. Eredménye elismeréseképpen decemberben, Szegeden dr. Botka László polgármester úrtól vehette át megérdemelt jutalmát. Az iskola labdarúgói ezüstérmet szereztek a megyei bajnokság őszi fordulójában, amely Szentesen, a városi sportcsarnokban került megrendezésre novemberben. A felsősök mellett a kisebbek is kitettek magukért, ők a megyei játékos váltóverseny őszi fordulóját nyerték meg a megyeszékhelyen akkora fölénnyel, hogy meglepetés lenne, ha a tavaszi forduló után nem ők képviselnék Csongrád megyét a szombathelyi országos döntőben. Rajtuk kívül - ha minden jól megy - Győrben az asztalitenisz, és Debrecenben az atlétikai döntőn is ott lehetnek a "rigós" sportolók városunkból.

H. V.


<<< Vissza