<<< Vissza

Összegyűltek a kertbarátok
Csatorna program, járda felújítás, meleg fürdőkórház

2004. január 16.

 
A Király István Kertbarát Kör ez évben is megrendezte szokásos év eleji lakossági fórumát. A vendég Szirbik Imre polgármester, Ledó Ferenc elnök (Délalföldi Kertészek Szövetkezete), Marsi Tibor falugazdász volt. A város első embere először az elmúlt esztendő eredményeit ismertette az összegyűltekkel, majd a 2004-es terveket.

A kertbarátok utóbbi (egy évvel ezelőtti) évértékelő összejövetelén a legfontosabb kérdés a csatornázási program volt. A polgármester örömmel számolt be arról, hogy két öblözet, a Kiséri városrész, valamint a városközpont (Kurca és a Rákóczi F. u. köze, továbbá Hékéd városrész) pénze megvan. A két öblözet bekerülési összege 1,8 milliárd forint, amelynek 55%-át az állam 45%-át pedig lakástakarékosságból a város és a lakosság adja.

Előzetes kalkuláció alapján 4 ezer család befizetésére számítottak, és ezt messze felülmúlta a befizetők száma, mert 5033-an fizetik az 1088 forintot havonta. A további öblözetek finanszírozási pályázatát ez év májusában és 2005 tavaszán fogják elbírálni kormányzati szinten. A közbeszerzési eljárás tenderbontása január 12-én volt, várhatóan április végén a Kiséri városrészben megtörténhet az csatornázási program első kapavágása.

A járda-felújítási programban azt a célt tűzték ki, hogy minden egyes választókerületben 1-1 kilométer járda legyen felújítva, amely összesen 14 kilométert tesz ki. Ennek az összegét az elmúlt esztendőben nyerte meg a város, de annak folyósítása három év alatt történik, így a felújítások is ennek ütemében haladnak majd.

Az elmúlt esztendő tervei közt szerepelt a termál fürdő felújítása, amely idén tavasszal fog elkezdődni. A felújítás nem vonatkozik a medencés területekre, hanem csak a régi kádfürdőre és a gyógyászati részleg teljes felújítására (új gyógyászati eszközök beszerzése), valamint egy 12 ágyas nappali kórház kerül kialakításra.

A 2004-es terveknek két függő pontja maradt. Egyik a református nagytemplom és annak környéke - beleértve az idősek otthonát is - ügye, ami valószínűleg nem nyert a mostani pályázaton, és a Petőfi Szálló ügye. A legutóbbi tárgyaláskor megszületett első fokon a városra nézve pozitív döntés, de a másik fél - szokásához híven - fellebbezett és így várhatóan még a nyári szünet előtt összeül a táblabíróság és pontot tesz az ügy végére.

Kép és szöveg: Vidovics Ferenc


<<< Vissza