Kiss Lászlót az I. világháborúban az olasz front csatáiban sebesülés érte, tüdőbetegség is megviselte. Legyengült állapotban a háború végén, 1918. novemberében kistermetű, sötét, pej lóra támaszkodva hazaindult. Megérkezett Szentesre. A lovat immár a gazdája megmentőjének vélte, tartotta, kicsinek nevezte. A Klauzál u. 6. számú telkére istállót építtetett. A ló abrakot rendszeresen kapott, szénát ehetett amennyi kellett. Szőre, körmei tisztán voltak tartva. A kovácsmesternél a patkolást nyugodtan állta. Kis, lapos rakfelületű kocsit készíttettek. A ló az istállóban való szerszámozása után mindjárt a kocsirúdja mellé állt. (Kifogásakor a jászolhoz, szénarácshoz). Befogása után indult. Ha a hajtószára meg volt engedve, kocogott. Ostor nem kellett. Ha a hajtószár fogva volt, csak ballagott minden nap a Kossuth u. 14. számú házban lévő üzlethez. A Kossuth téri élelmiszer piacra gyümölccsel, déligyümölccsel megrakott kocsit háromszor húzta el hetente, piaci napokon. A tér területére ló nem mehetett be. Kifogták, a református templom előtti tölgyfa alatt nyugodtan álldogált. Nyersanyaggal a kórház konyhájához hetente többször kellett menni. Az útvonalat úgy ismerte, mint a hajtója. A kis ló az I. világháborúban a katonaság segítője volt. A kereskedő kocsiját húzta a negyvenes évek végéig. A korszakban a kislovakat könnyen meglehetett számolni. Bori Sándor II. kerületi kereskedőnek volt egy sárga pónilova, majd annak lett egy csikója, amit majd mellé fogtak. Gyurica Jenő III. kerületi tüzelőanyag-kereskedő almásderes kislovaival vontatott kocsijával szállított. A kereskedők lovai gondozottak, szépek voltak... Nagytestű lovakról aligha tudtak pontos számot adni. Pedig a lovak a városképhez tartoztak. Kátai Ferenc

<<< Vissza