<<< Vissza

Gasztány fejben is erős

2003. november 21.

 
Mint már olvasóink értesülhettek róla, november 29-én, este 6 órakor kezdődik a jelen és a közelmúlt legrangosabb szentesi sportrendezvénye, AZ ÜTŐS ÉJSZAKA!

Az esemény főbb mérkőzéseit közvetíti a Sport-1 Televízió. A küzdősport gála főmérkőzését Gasztány Ferenc szegedi kick-bokszoló játssza, profi nehézsúlyú WTKL Kick-box Európa-bajnoki Övért.

- Mielőtt rátérek a rendezvényre, mondj magadról egy pár szót!

- Körülbelül 13 éve csöppentem bele a küzdősportba, és már kipróbáltam több fajtáját is. Bokszoltam, jiu-jitsuztam és természetesen a kick-boksszal is összebarátkoztam.

- Ez a barátság jól sikerült, hiszen komoly címeket tudhatsz magadénak. Mikor jött az első eredmény, és kik egyengették az utadat?

- 2001-ben Bécsben Világbajnoki címet szereztem az amatőrök között, 2002-ben Profi Világbajnok lettem, a múlt héten pedig a tatabányai amatőr Európa-bajnokságon szereztem meg az első helyet. Mindemellett sok nemzetközi profi gálán szerepelek és K1 selejtezőkön is szoktam indulni. A kick-boksz edzéseket Kis Emil tartja, ökölvívásban pedig Gál László az edzőm.

- Akkor kimondhatjuk, hogy szinte már csak ez a profi Európa-bajnoki cím hiányzik a tarsolyodból?

- Az, hogy "csak ez", az túlzás, de nagyon szeretnék Szentesen nyerni, ezért amennyi szabadidőm csak van mindet az edzésre fordítom.

- Már régebben szóesett róla, hogy csak hobbiszinten űzöd a sportot, nem ebből élsz.

- Természetesen nekem is dolgoznom kell, mint bárki másnak, hogy meg tudjak élni, mindemellett sokat kell tanulnom, ami szintén pénzbe kerül.

- Meg ne sértődj, de nem sokan gondolnák, hogy küzdősportolók sok időt fordítanak a tanulásra.

- Szerintem ez elavult nézet, amit egyre inkább megcáfolnak a sportolók. Azt hiszem ahhoz, hogy egy versenyző jó eredményeket tudjon elérni, ahhoz nem csak testben, de fejben is erősnek kell lenni! A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium után a SOTE Gyógyszertudományi karára jártam, most pedig szakgyógyszerész képzésen veszek részt. Fontosnak érzem azt az egyensúlyt, amit a testem és az agyam váltott tornáztatásával érek el.

- Az elmondottakat figyelembe véve azt hiszem nem sok időd maradhat a magánéletre?

- Szerencsére a magánéletem a hobbim is, hiszen az edzésen kívül az olvasás és a nyelvtanulás a kedvenc időtöltésem.

- Milyen érzés, hogy nem Szegeden, hanem Szentesen fogsz egy ilyen jelentős meccset játszani?

- Ez okoz gondot a legkevésbé! Szeretem Szentest, hiszen sok időt töltök itt. Egy évig itt dolgoztam, és a Szentesi Kinizsi TE bokszolóival és kick-bokszolóival sokszor edzünk együtt. Tudom, hogy egy ilyen gálát rendkívül nehéz összehozni, ezért is vagyok hálás a szentesi vezetőknek. Gyakorlatilag otthoni pályán lépek a szorítóba!

- Mit tudsz az ellenfeledről, Ugur Yildizről?

- Csak annyit, hogy komoly eredményei vannak, és ha jól tudom még veretlen! Annyi biztos, hogy török bajnok és nyert már EB címet is. Ezek az adatok is a kemény edzésre inspirálnak!

- Üzensz valamit a szentesieknek?

- Csak annyit, hogy ha tudnak jöjjenek el aznap este, és szurkoljanak a versenyzőknek és elsősorban a szentesi fiúknak! Üdvözlet mindenkinek!

Jegyek korlátozott számban, 1000 forintos áron, elővételben kaphatók a Szentesi Városi Sportcsarnokban!

B. R.


<<< Vissza